Egy kis történelem...

2007. április 1.
08:18:45 

Részletek, érdekességek egy városról, ami annyi versnek adott aztán témát, szimbólumaival, történeteivel segítve a költőt... Ő pedig, lányának címezve, leírta a tényeket, adatokat Béjaiáról. Hogy mikor volt ideje-ereje összeszedni mindezt, felkutatni és sűríteni, levélbe írni? Ki tudja megmondani már?

Íme a "versmelléklet":

BÉJAIA

A város római neve: Saldae; berberül Vaga= tüskék; kabyl nyelven: Begaya; arabul a középkorban: En NAssiria, később Naciria; az újkorban: Bédjaia vagy Béjaia; franciául: Bougie.

A város hajdan erdőkkel borított, de ma már kopár, meredek lejtésű, teraszos hegyek oldalában fekszik, a sziklák és a tenger közé beékelve. A hegy, a Djebel Gourayának a tengeröblöt félkörben koszorúzó lejtőin, átriumszerű, jellegzetesen mediterrán elrendezésben –vagy inkább festői rendetlenségben!- helyezkednek el az épületek.

A viszonylag védett öböl ősidők óta kikötőhelyet kínált a hajósoknak, így már a föníciai kereskedők is szívesen vetettek horgonyt itt. A római hódítás korában Augustus császárveterán katonáinak, a Harmadik Légió kiszolgált harcosainak jelölte ki lakó- majd pihenőhelyül.

A mai várost a XI.században alapította a Beni Hammad törzs feje, En Nassr. Róla nevezték el En Nassriának, amely név később Naciriára módosult. En NAssr fővárosa eredetileg a hegyek között fekvő Kalaa Beni Hammad volt. Fia El Mansour, 1090-ben áthelyezte országa fővárosát, a hammadita birodalom székhelyét Nacíriába, amelyet szép palotákkal díszített. A mai város a hajdani paloták romjain épült: a régi dicsőség palotáiból ma már csak nevük maradt fenn: Palais de l’Étoile, Palais de Perles, a Csillag Palotája, a Gyöngyök Palotája…

A főváros átköltöztetésének időszakában történelmi katasztrófa sújtotta a Maghrebet, így a hammadita birodalmat, Béjaiát is. A kairói Fatimidákat Ifrikijában, a mai Tuniszban visszahagyott helytartóik, a Ziridák elárulták. Bosszúból a Fatimidák felbíztatták a vadságukról és kegyetlenségükről híres beduin törzseket, hogy elhagyva felsőegyiptomi lakóhelyüket, terjeszkedjenek nyugat felé. A hilal-invázióról a történetírók mint „pusztító forgószél”-ről, „sáskajárásról” emlékeznek meg.

A beduinok virágzó hammadita birodalmat találtak itt:1148 –ban Yahia, az utolsó hammadita uralkodó áthozatta a régi főváros, Kalaa Ben Hammad műalkotásait is Béjaiába. Ebben az időszakban Naciria a hammadita birodalomnak – ami kb. megfelel a mai Algériának- politikai és kulturális központja volt. Híre az iszlám határain túlra is eljutott. Leo Africanus szerint ebben az időben a városnak kb. 100 ezer lakosa volt.

A békés és virágzó hammadita birodalmat a beduinok tűzzel és vérrel árasztották el. Felperzselték a városokat és falvakat, felégették a termést, kivágták a gyümölcsfákat. Ez a borzalmas „razzia” 1053-tól 1057-ig tartott.

A virágzás időszakában a keleti és keresztény hajósok nagy forgalmat bonyolítottak le Naciria kikötőjében: a város piaca a Szahara és a Maghreb árucikkeinek fontos cserepiaca volt.

1136-ban génuai hajósok támadtak a városra, 1152-ben pedig az almohád Abd El Moumene véget vetett a hammadita birodalomnak.

1184-ben az almoravidák Ali Ybn Ghaniya vezérletével a Baleárokról áthajóztak Béjaiába és elfoglalták a várost, majd visszafoglalták az egész központi Maghrebet, Algertól a Chott el Djeridig.

1230 táján Béjaia az első hafszida tuniszi uralkodó, Abou Zakariya hatalmában volt, de 1284-ben önálló királyság székhelyévé vált. Ennek következtében állandó villongás és rivalizálás tárgyát képezte a két hafszida uralkodó, a tuniszi és béjaiai között.

Az az időszak volt Béjaia második szellemtörténeti fénykora. Ekkor látogatta meg a várost a középkor híres teológusa, Raimundus Lullus, akinek tanait egyébként a muzulmán hittudósok igen kedvezőtlen fogadtatásban részesítették…

A XIV. század elején Sbou Bekr visszaállította a hafszida egységet, egyesítette a tuniszi és béjaiai királyságot – így sikerült megmentenie országát a tlemceni zianida uralkodók hódítási kísérleteitől. Ügyes politikájával sikerült elérnie, hogy az általa felbiztatott fezi merinidák elfoglalták Tlemcent – viszont ezért bosszúból megölették Abou Bekrt…Az iszlám történelme (is) kegyetlenségek története…

Abous Abbasnak sikerült 1366 és 1390 között visszaállítania a hafszida egységet.

A XVI. század elején a város és a kikötő elvesztette jelentőségét. Béjaia kalózkikötővé vált. A kalózok merészségére felfigyelő spanyolok Pedro Navarro vezényletével elfoglalták a várost és 1509-ben garnizont rendeztek be, a 660 m magas Gourayán pedig erődöt építettek.

1512-ben a vörös szakállú Kheireddin, az arab Barbarossa egyik testvére, Aroudj, megkísérelte bevenni a várost, de az ostromot visszaverték és Aroudj fél karját elvitte egy ágyúgolyó. Újabb kísérlete 1514-ben szintén kudarcot vallott.

1541-ben V.Károly császár, miután hiába kísérelte meg bevenni Algert, novemberben rövid ideig itt tartózkodott Béjaiában.

1555-ben az algeri pasa, Salah Reis elfoglalta Béjaiát és kormányzójául Peraltát nevezte ki. A török uralom alatt a város földig rombolták. Amikor 1674-ben d’Arvieux lovag meglátogatta a várost, kb. 5-600 lakosa volt…

1830-ban, miután a franciák bevették Algert, a béjaiaiak kiűzték a törököket – és sikerült visszaverniük az első francia támadást is.

Amikor 1833-ban a franciák végre elfoglalták, a városnak 2000 lakosa volt.

A lakosok száma tavaly, 1983-ban kb. 180 ezer volt…

Bougie, a francia városnév gyertyát jelent. A középkorban zsírból vagy olajból készített mécsessel világítottak Európában. A kabyl hegyekben bőségesen élő méhek viaszából Béjaiában készítettek gyertyát és innen szállították Európába. A bűzös, gyér fényt adó mécseshez (amelynek francia neve chandelle) képest a Bougieból érkező viaszgyertya, a bougie-i mécses (chandelle de Bougie) nagy haladást jelentett. A név az idők folyamán lerövidült és a „chandelle de Bougie”-ból egyszerűen bougie= gyertya lett. Ez a város adott hát nevet a fény és világosság hajdani terjesztőjének…

Esti fények: a Guraya és Bougie

A római korban Saldae, a mai Béjaia vízhiányban szenvedett. A prokonzul, Petronius Celer Numidia konzuljától kért segítséget, aki el is küldte a 3. Augustusi Légió hadmérnökét, Nonius Datust, hogy segítsen a saldaebelieknek. Ezek ugyanis a várostól 20 km-re, a hegyek között fekvő és bővizű forrásokkal áldott Tudjából akarták a vizet bevezetni – de az útjukban álló hegyen keresztül hiába fúrtak hónapokon át alagutat – a hegy két végén megkezdett vágatok csak nem találkoztak… Nonius Datust útközben rablók fogták el, megkínozták, kirabolták, meztelenre vetkőztették – de a büszke római polgár, akit a parancs és a feladat hajtott, megszökött. elcsigázva, meztelenül, legyengülve jelentkezett a prokonzulnál – és hamarosan megtalálta a hibát: rosszul tájolták a két vágatot. A római flotta legénységének segítségével megépítették az alagutat és Saldae hamarosan vízhez jutott. A vízvezeték ünnepélyes felavatásán részt vett a prokonzul és a konzul, nevüket márványtáblán örökítették meg. A franciák az 1800-as évek végén felújították az alagutat, újjáépítették a sérült vízvezetéket – és megtalálták azokat a dokumentumokat, amelyek a konzul és a prokonzul levelezését őrzik – így maradt ránk a hadmérnök, Nonius Datus neve. Emlékét Béjaia eldugott kis terén, egy obeliszken elhelyezett latin és francia nyelvű felirat hirdeti…