Anyák napja, 1950

 

Névnap, november 22.

VERSES KÖSZÖNTŐ CECÍLIA SZENT NAPJÁRA

Felesége névnapjára
szegény költő, mit tehet?
nincs egy árva rézpetákja,
ajándékot nem vehet.
Nincsen nékem semmi kincsem,
hiába száz kirakat,
mindhiába hogy kínálja
az ezüstöt, aranyat,
gyöngynyakláncot, brilliánsot,
brossot, gemmát, kámeát,
réztálakat, ónkupákat,
Tutankhámon aranyát,
vagy akinek az a vágya,
Kleopátra micsodája
vagy Fatima balkeze,
Nagy Mahomet zöld feze -
ha nem lennék ilyen szegény,
néki mindezt megvehetném,
lába elé letehetném
s csillagokkal kiveretném
feje felett az eget –
ám ki szegény, mit tehet?
Aranygyűrű, gyöngy helyett,
felfűzöm a rímeket,
szép sorjába, hosszú láncra
s köztük szívem ó korállja,
antik ékkő, díszeleg,
bár a színe már fakó,
színevesztett, hervadó,
mégis hiszem, hogy ez ócska
ajándék, mit költőmódra
máma néki készítek,
tetszik és nem veti meg…
Elfogadja, hordja is tán
és a fénye kristálytisztán
villan meg majd sokkal szebben,
mint annak, mit megvehettem
volna, hogyha valaki
lennék és nem az aki:
szeleburdi, kissé léha,
ügyefogyott, bús poéta,
kinek fellegek közt járva
kőbe botlik mindig lába
s felesége névnapjára
aranygyűrű, gyöngy helyett
nem adhat, csak rímeket…

(A vers 1966-ban, a fotó talán következő év nyarán készülhetett, Algéria, tele káprázatos csodákkal, aranyművesek utcájával, gyönyörű ékszerekkel, szépséges kabíliai karkötőkkel, amit a szegény magyar kooperáns csak a kirakatokban látott. Azért a fénykép is mutatja, az arab szőttesek –igaz, a legolcsóbbik fajtából- bekerültek a lakásba, eltakarva a kórházi ágyat, a laborműszerek ládáiból gyártott bútorokat. Az igazi otthonteremtés tehetségével megáldott szüleim a semmiből is tudtak varázsolni.)

1966. november 11-én érkeztünk Algériába, 11 nappal később volt Anyukám névnapja, szegény költőnek tényleg nem volt még egy rézpetákja se. Még előleget is csak egy hónap múlva, (addig a többi magyar segített) Az első naptól dolgozott (sokszor 10-12 órát,,,,) de fizetése csak fél év után lett. 

Régi blog:2007. november 22.
18:52:40

Születésnapra

KÖSZÖNTŐ

Születésnapodkor
gyarló vers helyett,
párom s jóbarátom
így köszöntelek:
egész életem bár
lenne költemény
hogy szerelmemet
elmondhassam én
s ahogy rímre rím és
napra nap felel,
mindent megköszönve
úgy daloljam el
hogy nyílik szívemben
még a szeretet
- fogadd ezt ma tőlem
virág s vers helyett

Régi blog: 2007. november 14.
21:08:35

Utoljára...

2007. április 18.
21:12:12 

KÖSZÖNTŐ NAGYLEÁNYOM NÉVNAPJÁRA

Andy, nagyleányom, öregkorom fénye,
mit is üzenhetnék neved ünnepére
innen, Béjaiából, hű szívedtől távol,
idegen világból, messzi Afrikából?

Felrémlik előttem ezer apró emlék,
amikor nem voltál csupán kis gyerek még,
örömet sugárzó, felmutatott jelkép,
csillag-küldte tündér, mindenütt-jelenlét.

Megköszönni Néked hogy vagy és hogy voltál,
kopott minden szó már, szegényes a szótár.
Hanyatló napjaim fölé magosodtál
s ragyogsz glóriásan: áldozati oltár.

Kincsem, gyöngyöm, drágám, gyönyörű virágom,
sötét napok ellen szép vigasztalásom,
versem rejtett ríme, szimbólum-világom:
arcod álmaimban mindig újra látom.

Adja a sors: élhess még nagyon sok évig,
szeretet kísérjen útjaidon végig,
az árnyakat lásd bár, de csak a fényt nézd itt
- s apád mosolyoddal boldog s megelégszik…

Látod: szeretettől kicsordul a szívem
s kívánom hogy áldott légy hetedíziglen.
Olyan kevés maradt, kiben hiszek s hittem:
maradj meg Te nékem – s éltessen az isten!

Béjaia, 1984. április

Évfolyamtalálkozó Pécs, 1977

2007. március 31.
20:10:52

HUSZONÖT ÉV UTÁN 
1952-1977                                            

Barátaim, az idő hogy repül!
Meg-meglegyint már néha szárnycsapása.
Mi kérdezünk és ő feleletül
a valóságot szemünkbe kiáltja.
A huszonöt év hányszor megkísértett!
Negyedszázada orvosok vagyunk…
Ideje volna hát a számvetésnek,
hogy mit is tettünk – s még mit akarunk.
Magunk után hagyunk-e szép emléket
az úton, melyen még botladozunk?

Huszonöt év nem könnyű próbatétel
s akadt útközben nem egy buktató.
Hogy számolsz el az ifjúság hitével?
Tudtad-e mindig, mi a rossz s a jó?
Gyakorló sorsunkból lett-e szép kísérlet,
emberhez méltó példa, maradó?
s míg évgyűrűket növeltek az évek,
miért foszlott szét száz illúzió?
Növekszik rajtunk, mint fán a kéreg,
a közöny, mely már ki sem mondható?

Korunk, amely a szívátültetések
s az űrrepülések hiú korszaka,
mit tartogat még nékem és tenéked?
Az ember már embernek farkasa:
fogunk csattog, úgy marakszunk a koncon,
amit a sors nagynéha odavet,
eladjuk magunk – s néha milyen olcsón! –
és mégis van még hit, mely hiteget,
hogy a gyarlóság végül meg ne rontson
s meg ne fertőzze botló szívemet.

Hittel hiszem, hogy nem éltem hiába
és nem dajkáltam meddő álmokat
- s hogy mindig vártam s mindig új csodára:
erényem s bűnöm immár ez marad.
Sokat szerettem: fákat és virágot,
felleg játékát, víz színén a fényt
- de mindenek felett az igazságot,
mely kamaszálmok szép lidérceként
csalogatott, hiú önáltatások
dzsungelében, mint gyermeket mesék.

Hittel hiszem: a jó nem oszthatatlan
és jó az, aki magát osztja szét
s mi itt bujkál köröttünk száz alakban,
vigasztalónk az igaz és a szép.
A férfikorból lassan már kilépve
kötözgetem az emlék batyuját,
megégve százszor de sosem kiégve,
szemem még most is csillagokra lát.

Huszonöt év s hányadik számvetése!
Salaktalanná égjetek, szavak!
Legyen életem legszebb tévedése,
hogy mindvégig áltattam magamat!
S ha meglegyint az idő szárnyalása
s a sors a kérdést újra felteszi,
a boldogságnak van-e s mi az ára,
a meghajszolt szív csak azt feleli:
hittel hiszem, hogy nem éltem hiába,
csak tudjam mindig újra kezdeni!

Virág-vallomás

2007. február 27.
22:21:39