Unoka-vers

CÍM NÉLKÜL

Dédelgetlek szívemben, szép ajándék,
mint virágát a száradó faág.
Lásd: utamon már elfekszik az árnyék
és a rigó tán utolsót kiált.
Ki tudja, vajon mennyi tavasz vár még
s van-e út, melyen hozzád eltalálnék?
Némán bókolnak a peóniák.

Kertemnek sűrű bodzaillatába
Régmúlt tavaszok megkísértenek.
Vigasztalásra nem hiába vártam:
téged küldtek nekem az istenek,
hisz szemeidben annyi ragyogás van,
amennyit meg sem érdemelhetek.

Égboltomon szivárvány nevetésed,
az ég kegyelmét záporozza rám,
visszaidézi még a gyermekévek
napsugarát éveim alkonyán.
Ha egyszer majd az út végére érek,
te ints ott búcsút, drága unokám!

Régi blog: 2011. március 18.
19:38:14

Versike, a ríkattató...

ORSIKA A BALATONNÁL

Anyucival egész héten
a Széchenyi utcát nézem,
de van program hét végére:
kirándulunk Kenesére.

Kenesén már kora reggel
a madarak dala kelt fel.
Fenn a fákon száz meg száz
sárgarigó fuvoláz –
csupa dal a kert, a ház.

Ha kinyitom a szemem,
harmat csillog a gyepen,
ameddig a szemem lát
- s anyu hozza a teát.

Anyucinak sok a dolga,
vásárolni megy a boltba
és vesz mindent ami kell,
ez engem is érdekel.
És ha nincs más dolgom éppen,
szívesen el is kísérem.

Ebéd előtt nagyapával
sétálok egy jó nagyot,
hazatérünk sok virággal,
amit Maminak hozok. 

Ott a sarkon a bozótban
rengeteg a vadmimóza,
le is tépek három szálat:
elviszem a Ciluskának.

Hogyha ízlett az ebéd,
szundikálok kicsikét,
szempillámra pilleszárnyon
libben rá az arany álom.

A délután csudajó,
fürödni visz nagyapó,
sárga gumicsónakom
ringatja a Balaton.

Jámbor kutya mindig álmos,
nincs kedve az ugatáshoz,
de ha csirkecsontot kap,
farkcsóválva ropogtat.

A víz felett a sirály
suhan, lebeg, fel-le száll.
Ragyog még a napsugár
s nádon a szél muzsikál.

Hűvösödik, lenn a parton
lopakodik már az alkony.
Megnyúlnak már mind az árnyak,
a réten a szél feltámad.

Pelyhekben hull a homály,
tücsök cirpel, dala száll
és a nagy sötéten át
szól a béka-szerenád.

Fellibeg a hold az égre,
csillag villog a sötétbe,
kiságyában puha párna
s álom vár az Orsikára.

Nagyon messze még a nyár,
hisz nincsen csak február,
de én már azt álmodom,
hogy vár rám a Balaton. 

Régi blog: 2009. június 13.
21:46:23

Igaz mese

VERS FECSKE FRICI FÉSZKÉRŐL
UNOKÁMNAK

Üres szobánk ablakából
amelyik a tengerre lát,
napról-napra egyre hallom
a surrogást, a csivogást.

Az ablakot nem nyitom ki,
az erkélyről odanézek:
napról-napra épül, szépül
- látom jól – a fecskefészek.

Fészket rak hát ablakunkba
egy ficseri-füsti család:
Fecske Frici, Fecske Frida
jól bekvártélyozta magát!

Izgatottan figyeltem, hogy
mikor lesz majd fiúk, lányuk,
kandikál-e a fészekből
kifelé a friss tojásuk.

Készülődtünk a Mamival,
hogy nézzük a fiókákat,
sárgacsőrű kis fecskéket,
gyerekeit a Fridának.

Elképzeltük – ó, de hányszor! –
ahogy surran, röppen Frici,
szúnyogra, légyre vadászva,
és ahogy a sok-sok kicsi

tátogatja, nagyra nyitja
mindig éhes, falánk torkát,
és lenyelik a szúnyogot,
mint Orsi a habostortát.

Bizony, mi így ábrándoztunk,
tavasszal és kora nyáron,
de csalódtunk, mert úgy elszállt
a két fecske, mint az álom.

Ugyanis a minap reggel
megdöbbenve vettem észre:
nincsen már az ablakunkban
Fecske Frici s Frida fészke.

Eső esett aznap éjjel,
fújt a szél is, vert a zápor,
lemosta a fecskefészket
üres szobánk ablakából.

Hanem a két fecskemadár
bizony, nem esett kétségbe:
a harmadik emeleten
épült fel a pár új fészke.

Remélem, hogy ott majd jobban
megrakják az újabb fészket
- mert fejlődik Béjaiában
már a fecske-építészet…

Régi blog: 2008. április 30.
22:48:08

Folytatás...

2007. május 5.
11:15:55 

RÖVID VERS ORSIKÁMNAK CSIGA JEROMOS

HÁZASSÁGÁRÓL

Orsi, drága kisunokám,
ismét írok teneked,
versben írok, rímben szólok,
tán így jobban szereted,
szeretettel küldöm néked
ezt a rövid levelet.

Jeromosról, úgy-e, írtam?
Tudod, ő volt a csiga,
akit egy kirándulásról
hoztunk a múltkor haza
és akinek a plafon volt
sokáig az otthona.

A Jeromos szomorú volt,
unta magát, de nagyon,
unalmas az egyedüllét,
unalmas volt a plafon
- úgy gondoltuk: segítünk mi
majd a csiga-bánaton…

Hoztunk neki feleséget,
egy csinos, kis csiga-lányt.
Hátán háza: hozománya,
és hozza a hozományt,
bár tudjuk, hogy Jeromos
hozományra rá se ránt.

Látod, Orsi: Jeromosnak
akadt, íme, társa már
s csöndben él a teraszunkon
azóta a csiga-pár
- és téged vár mind a kettő
Orsi, téged idevár…

Gyerekvers

2007. május 5.
11:01:14 

CSIGA JEROMOS                        

Orsi, tudod mi újság
van mifelénk most?
Hoztunk haza egy csigát,
Csiga Jeromost.

Mamid fogta Jeromost
Hammaditban, kinn –
nincs rajt semmi különös,
színe csiga-szín.

Hazahoztuk: ha kutyát
nem tarthat Mami,
mégis legyen legalább
itthon valami,

egy élőlény, akivel
beszélgethet, ha
unalmas a délelőtt
és van bánata.

Káposztába ágyazott
meg neki Mami
s elaltatták Jeromost
szelíd szavai:

’Aludj, csiga, aludjál,
álmodj szépeket,
háziállatom te vagy,
kutyám nem lehet…”

El is aludt Jeromos
künn a teraszon
- de aztán, mit gondolsz, mi
történt egy napon?

Hűlt helyét találtuk csak,
eltűnt Jeromos
- szomorú volt Mami,
nagyon bánatos.

Szerencsére, csakhamar
felfedezte: a
plafonra mászott fel és
ott van a csiga.

Azóta a csiga ott
él a plafonon,
házzal, fejjel lefelé,
künn a teraszon.

Jövő nyáron, ha kijössz
Béjaiába majd,
meglátod, ott lesz-e még…
Nehogy levakard!

Mondóka

2007. március 7.
22:33:48

POM-POM DALOM ORSIKÁNAK
mikor /n/agyon nyom a bánat

Jó napom van, pom-pom-pom,
ha leveled megkapom,
hétfőn, szerdán, szombaton,
jó napom van, úgy bizony!

Ha leveled megkapom,
egész nap azt dúdolom,
fütyülöm és dalolom:
jó napom van, jó napom!

Afrikai partokon,
gyalog, buszon, vonaton,
nagy hajón, kis csónakon,
arabul szól a dalom.

Hogyha van rá alkalom,
és rögtön eldúdolom,
himnuszom ez s szózatom,
figyelj, Orsi: pom-pom-pom!

Együgyű és monoton
más számára tán dalom,
de én soha nem unom,
csak ismétlem: pom-pom-pom!

Nem csűröm, nem csavarom,
nyíltan mondom, szavalom,
így szeretem, akarom,
hogy jó legyen a napom!

Fákon felhőn, falakon,
és a Souk-el-Fellahon,
mindenütt ezt olvasom:
pom-pom-pom, jó a napom!

Nem kezdem, csak folytatom,
mert van bennem szorgalom,
mondom csak, mondogatom:
pom-pom-pom, jó a napom!

Bölcs vagyok mint Salamon,
bölcsességem eladom,
eladom, mert hatalom:
mért nem legyen jó napom?

Két évig ezt dalolom
minden áldott hajnalon
s bánat súlya sose nyom:
pom-pom-pom, jó a napom!

Girbe-görbe utakon,
hol az árnyék eloson,
ezt kell mindig hallanom:
jó a napom, pom-pom-pom!

Lángfestette alkonyon
elillan a bánatom
ha felcsendül a dalom,
szép volt a nap, pom-pom-pom!

Elszáll két év s nyarakon
vár reánk a Balaton
- s ott Orsival dúdolom:
jó napom van, pom-pom-pom,

jó napom van, úgy bizony!

Mesekönyv

2007. március 7.
22:15:45

A HULLÁMOK ÜZENETE

A hullámok, a hullámok,
úgy elfutnak, mint az álmok….

Míg a tenger partján járok,
gondolatban messze szállok
messze szállok, mint az álmok,
oda, ahol Orsi vár, ott,
kinyíltak már a virágok…
Üzenetet várok távol,
szép hazámból, Fehérvárról
egy szép szőke kisleánytól,
nyiladozó virágszáltól,
aranyos kis unokámtól,
nap-mosolyú Orsikámtól…

Tajték fröccsen, zúg a hullám,
üzenetet sustorog tán
- s áhítatos alkony hull rám.
Kószálok csak künn a parton,
hullám mormolását hallom
s nem csak hallom: meg is értem,
édes arcod felidézem
Orsikám s az esti égen
lassan kigyúl a sötétben
mint két hazahívó csillag
szemed párja s fénye csillog…

Könnyű köd száll és a pára
fátylat borít Béjaiára,
felhő száll a Gourayára,              
bokrok alján szellő rebben
és az esti szürkületben
oleánder száz virága
világít, mint pici fáklya.

A hullámok, a hullámok
visszatérnek, mint az álmok…

Valamikor, nem is régen,
tán kilencszázhatvanhétben,
philippevillei parton jártam
és az Anyucidat vártam -
rá gondoltam este, reggel,
ilyen szelíd szerelemmel…

Ám az évek gyorsan szálltak,
mint a fények, mint az árnyak
- és most már, lám, Téged várlak,
úgy, mint hajdan Anyukádat…

Ha kijössz majd, jövő nyáron,
visszatér egy régi álom:
kifekszünk majd itt a plage-ra,
Nagyapa és unokája….
Míg a nap az égre lobban,
kagylót gyűjtünk a homokban;
integetünk a sirálynak
s építünk nagy homokvárat;
ha meg nem túl nagy a meleg,
szedünk sok száz színes követ;
nézzük, hogy a kicsi halak
hogy bújnak a sziklák alatt;
figyeljük a nagy hajókat,
melyek lustán ringatóznak;
nevetgélünk, kergetőzünk,
órákon át elidőzünk
szellő dajkál, hullám ringat,
s beragyogja napjainkat
a fenn fénylő nap sugára,
ez az afrikai fáklya,
leégetve bronzbarnára
kinek ehhez kedve támad,
Orsikámat, Fatimákat…

És ha már leszáll az alkony,
ballagunk a tengerparton
s míg az álom pilleszárnya
rálibben a szempillánkra,
hazahajtunk Béjaiába
ahol vár a puha párna –
s ahol álmaid vigyázza
szüleidnek szemepárja
s gyermekkorod Mamikája… 

A hullámok, a hullámok
álmot hoznak, könnyű álmot…