Pársoros

Mondják, hogy valamit tudok,
felülmúlom az átlagot.

És hogy széklábat faragok?

Ez csak a sors komédiája,
nem szabad gondolni Madáchra:
téved, ki ezt asszociálja,

mert ez h a z á m tragédiája…

Régi blog: 2008. március 10.
23:01:54

Rímjáték

2007. március 4.
21:56:04

KÖLTŐI VERSENY – 1951.április 4. Pécs (Nádor)

SZONETT ELŐRE MEGÍRT RÍMEKKEL

  *  R.SZ.      (9’50”)                                   F.J. (10’15”)

Nálunk immár egyszínű a            Te lelkem egén lebegő
                        szivárvány                               szivárvány         
de hárompupu a                            oly graciőz vagy mint kölyök
                        teve                                            teve
a meglepetés még ezután              az ajkadon tavaszok íze
                        vár tán                                       vár tán
mit elrendeltek                              vajh kinek rendelt a sors
                       eleve:                                          eleve?

megbüntetendő lesz, aki nem         Hozzád bizony minden hasonlat
                         kancsal                                     kancsal
s a tehén melynek borja nem          a vers ficánkol, mint egy víg
                        csikó.                                         csikó
Egy új hasonlat Sztálinra:               te rímhálómból kisikló
                aranyhal                                        aranyhal
s kiderül, hogy Habsburg-bérenc    te grázi-szíven diktátor
                        Titó                                             Titó

Lerakódik agyunkra mint a             Hány arc emlékét őrzi márvány
                        mészkő                                      mészkő
férfierőnkre törő, buta                     te virág vagy, mely a költő szí
                        vén nő,                                       vén nő.
haját tépő óriási                               szóljon hát hozzád gyönyörű
                        medúza                                      medúza

És egyre-egyre nyikorog a              halk rímzeném mikéntha szól a
                        verkli                                         verkli
………………………                     és húromra a dallamot te
                                                                           verd ki
és reakciós az, aki                            ha már a bánat hűvös mélybe
                        elhúzza.                                      húzza.

*
R.SZ. = Rubin Szilárd
F.J.= Faller János

A két barát, huszonévesen ilyesmiket játszott.
(Kipontozott egy sor, nem lehetett elolvasni sajnos)
Mindketten kb. 10 perc alatt írták meg adott rímekre a versikéket.
Elfogult vagyok, nekem Apáé jobban tetszik. 😀

Rém-rímelő

2007. március 1.
22:00:20 

ÉJLIDÉRC 

Holdranéző vak kutya
csahol künn az éjben,
lompos róka kölykezik
sírkereszt tövében,
harang kondul huzatlan
s nem moccan a szél sem.
Denevér száll, a kuvik
halkan huhog hármat,
rém riasztja reggelig
hangjával a házat..
Tartójában fellobog
síri gyertya lángja,
a sarokban kunkorog
egy boszorka árnya
s keresztespók vigyorog
rá egy viperára –
az olvasó itt esik
hirtelen pofára
s kinek erre nem telik
csak a száját tátja…
Bútor reccsen, a falak
repedeznek, málnak,
a padlókon nesztelen
kísértetek járnak,
megnyikordul a kilincs,
zörrennek a zárak.
Szél támad a kertben künn,
az avart kavarja,
alvó kutyám felnyüszít,
az ajtót kaparja,
béka vartyog, sír a sás,
földre hull az alma.

Megkondítom rímemet,
távozzon a rém-sereg,
fára fusson fel a félsz,
aléljon az éj-lidérc!
A boszorka elbuvik,
nem huhog már a kuvik,
valamennyi rút kísértet
fejveszetten szerteszéled
- hadd aludja álmát
künn a kert és benn a ház,
rájuk már e vers vigyáz
s készít puha párnát.

Holló

2007. március 1.
21:56:13

Valamikor, nagyon régen, tán kilencszáznegyvennégyben,
amikor még volt testvérem s nem voltam még nagy legény,
egy szép verset mondogattam, révületben, kábulatban
a öcsémnek is elszavaltam szürke szobánk szegletén.
Megbűvölt a vad, komorló, kísértetes vers, a „Holló”
- visszagondolni ma oly jó, közel negyven év után.
Elmerengek s felidézem, ahogy ülünk szomjan, étlen,
a háborús, hideg télben s mormoljuk a rímeket
                        - s ezt már soha nem lehet.

Elsuhantak, lám, az évek, a hajam is már fehér lett
s a vers újra megkísértett, felbukkanva hirtelen…
Hallgatom hat változatban: mindben más-más varázslat van
s kedvem támad, hogy szavaljam, másképp, mint a lemezen.
Elmondom hát, utoljára, bár más az akusztikája
és feladom a postára, kedves öcsém, teneked.
Hallgasd hát a verset: tán a régi rímek zsolozsmája,
elfelejtett mágiája felidéz még képeket:
                        - a gyermeki éveket.