KÉPESLAP VARSÓBÓL
Itt állok hát a Visztulánál,
ősz felhőzik a hidakon.
Fák lombja közt a köd szitál már,
itt a november, félúton.
A ködön át a neonlámpa
fénye lobban mint lepkeláng,
a túlsó partról, mint a fáklya,
világít fényed, ifjúság.
Emlékeimmel feldíszítve
merengek múló őszökön
- s hogy őszeimnek ez az íze,
drágám, tenéked köszönöm.
Régi blog: 2007.december 5.
19:32:28
2007. július 13.
00:06:44
KÉPZELT UTAZÁSOK
Nagy a világ s megöregedtem:
csak haza vágyom, bármerre is járok.
Emlékek gyűlnek halomba köröttem,
mint favágó mellett a fahasábok.
Hazámnak immár végleg rabja lettem
- maradnak még a képzelt utazások.
Maradnak hát a képzelt utazások,
a lámpafénynél, esti szürkületben,
torz káprázatok, balga látomások,
mikből nem válik már valóra egy sem
- és így leszek nem-mozduló zarándok,
kinek valóra vált a lehetetlen.
Valóra válhat még a lehetetlen,
a rossz kacatként szanaszétszórt álmok?
Hiszen én mindig csak egy lapra tettem
és nyereségem besöpörték mások.
De mégis tudom: hívőből hitetlen
nem leszek, míg ki nem hunyt a zsarátnok.
2007. június 10.
20:57:43
CSILLAGOK ÉS JELEK
Szétzilált napjaim szelíd ámokfutása
Csillagok és jelek
Megfejtett képletek
A gyermekkori rét kamilla-illatára
mondd emlékszel-e még
Én nem felejthetek
Hozzád imádkozom ikonok Madonnája
Alkonyi ég színét idéző szirmú rózsa
Versenyfutás az élet
S talán mégis hiába
Tavaszok lánya voltál
Most Mater Dolorosa
Szerelmünk változó tenger-színű varázsa
Hullám s tajték között a párás láthatár
Kamaszos lázaim vallom ma is kiáltva
Vadrózsák sortüze Az
emlék visszajár
Hintáztat az idő
Emlékek kavalkádja
vonul-vonul az őszi dunnás felhők felett
Kopik a szó a szív
Köszöntelek te drága
Rovás rovásra jön Felejtsd az
éveket
2007. május 24.
22:04:28
AZ ALKONYAT LOVAI
Sötét lován szertevágtat
az alkonyat hét cigánya,
bagoly huhog és a tájnak
az éjszakát kikiáltja.
Csillag csobban fenn az égen,
megvillanva, mint a penge,
a pocsolyák ón-tükrében
huny ki fénye, megremegve.
Gyöngyszín álmok köd-füzére
hálót húz a holdas éjre,
csillag-halak siklanak a
hegyen túli azúr kékbe.
Fűzfa hullat ezüstpénzt a
moccanatlan alvó tóra,
gránit-hegyek várnak itt a
felpirosló kakas-szóra.
Síkságain ötven évnek
kóró virít, nem nyit rózsa,
ibolyásak árnyak, fények –
mért is szeretsz, Preciosa?
2007. május 21.
21:20:40
PRECIOSA BALLADÁJA
A tavaszi éj sötétje
a házak közt szétszivárog,
fellibeg a hold az égre –
ébredjetek, csodavárók!
Hegytetőkről idehallszik
megvadult szél horkanása,
szellő-táltos nyargalászik,
patkóját köd bugyolálja.
Izzik a hold, rézvörösre
égeti az egek boltját,
fagy-kristályok törnek össze,
harang-szavuk elsikongják.
Esőverte háztetőkön
sakkozik a hold sugára,
odvaiból már előjön,
megkísért a múltak árnya.
Lőtt madárként ím aláhull
hűlt szerelmek fecskeszárnya,
dér-sebezte violákról
harmat hull az út porába.
És a napok elforognak
tengelyén az évszakoknak,
ónná-szürkült ezüstrózsa
szirma hull a bujdosóra.
A tavaszi éj sötétje
pillám mögé beszivárog,
villognak az éjsötétbe
amulettek, talizmánok.
Csillag-szirmú margaréták
nyílnak fenn az égi réten,
látom lépni Preciosát,
kísértetként, ködfehéren.
Lobog már a hold sörénye,
minden csillag útját járja
- Preciosa könnyű lépte
bevonul a legendákba -
2007. április 26.
19:43:05
ÉNEK A SÖTÉTBEN
Éjfél felé micsoda vallomásra
biztat a magány Künn a köd cibálja
s meg-meglibbenti lámpám fénykörét
Így gyűlik lásd az emlék most köréd
Hajdanvolt társak régi jóbarátok
arca villan az ablak üvegén
A láng kihunyt Pislákol a zsarátnok
Mi mindent kell hogy még elmondjak én
Ki emlékszik az első szerelemre
Féltett sejtelem Titkolt zsibbadás
Rímet ki mond a konduló nevekre
Szelíd őrület Szép ámokfutás
Ballagj ma éjjel újra iskolába
Álomvilág ez Holdsütött vidék
A fordulónál visszaint a drága
Nyúlj hát utána Fogd meg a kezét
Fák derekán a neved kőbevésted
Rákot fogtál a zuhogó alatt
Nemcsak olvastad: élted a meséket
Füttyszóval hívtad a madarakat
Hol vagytok régi kamaszkori lázak
Barátok Társak jóban és a rosszban
A jószándékra van-e még bocsánat
Álmok amikért rímmel hadakoztam
Sosem-volt kincset rossz helyen kerestem
Lidércfény csalt a Réka-vár felé
Pogány imámra válaszolt az isten
s nem tudtam hogy a válasz istené
Magam sirattam mindig Holtomiglan
Tenger partján és templomok kövén
Boldog is voltam néha álmaimban
Csillag vezérelt Vagy csak hittem én
De torzó lettem Azzá tört e század
Kiáltás melyre senki sem felel
Lázadó aki maga ellen lázad
Sötétben él S magának énekel
2007. március 17.
21:22:19
CÉLTALAN VIRRASZTÁSOK VERSE
Az ember virraszt néha még
és erre-arra gondol
Firkál Csak
úgy A lámpa ég
A versben rím kolompol
Tudom aludni illenék
Szokásból
Altatóktól
Az ember virraszt néha még
Halaim kopott szavak itt
hálómban fennakadva
Míg összeáll a mozaik
eső hull ablakomra
Sorsom fonalát útjait
van kéz mely kibogozza
Halaim kopott szavak itt
A tavasz újra fellobog
sövényen gyújt virágot
Tűzijátékát láthatod
nem kell csupán megálmodd
házad hazád és otthonod
Az ajtót is kitárod
A tavasz újra fellobog
Múltam kapuit döngetem
Botond a buzogánnyal
Barátság ez Vagy
szerelem
Hozsánna tán Vagy
gyászdal
Hályog ne nőjön szememen
Sóhajts egy lepkeszárnnyal
Múltam kapuit döngetem
A háromság a hit remény
nem járnak egy talárban
Éjfél van Nő a
költemény
lassan mint a szakállam
Elölről hányszor kezdeném
Üssek-e Vagy csak
álljam
A háromság a hit remény
A törvény így szól védd magad
füledbe ezt kiáltják
Elrendeződnek a szavak
Ne hagyd ott még a vártát
Még áll a játszma fel ne add
Kiosztották a kártyát
A törvény így szól védd magad
2007. február 13.
21:46:28
MICSODA TAVASZOK
Micsoda tavaszok Fények a horizonton
Fűzfák barkáinak kesernyés illata
Ma még csak suttogom de holnap már kimondom
ki itt a sötétben járt nem járkál egymaga
Lobogó zászlait a szép ámokfutásnak
százszor-szent jelszavak kopott foszlányait
Fakuló selymeit a hívő akarásnak
Az ész kalandjait A szív nagy álmait
Keserű szájízét az elárultatásnak
Az eszmélő agyak fortyogó poklait
A nagy mámorokat S a csömöröket másnap
Kísértők látomások elhívó hangjait
A nagy elfáradások izomlazító csendjét
Szívünk körül a sejtő jóslatos zsibbadást
A tények szövevényét
A rendszerező elmét
A hitet és a sejtést
A vágyat A tudást
A szó torkom szorítja
Kinek vallhatom én meg
Hogy mégis elhiszem a tavasz fényeit
A homlokomra írtam Szívemből
szól az ének
Ezt a dalt dúdolom végső lehelletig
