A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az utolsó napfogyatkozás (1977-1978). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az utolsó napfogyatkozás (1977-1978). Összes bejegyzés megjelenítése

Újévi versek (20 évesen, 50 évesen)

1947                  

ÚJ ÉV ELÉ                 

Egy évvel újra több a múlt
s apadt a dús jövő.
Elillan tűnő örömöd
és elfut az idő.

Számlálod mit visz tőled el
s nézed, mi változott:
húsz éved kétes kincseit
és kamaszbánatod.

A perc fénylik, majd elborul,
mint csalfa hold, olyan.
Az életet nevesd s ne vedd
csak félig komolyan.

Ne higgy teljesen senkinek
a magadban bízz csupán,
ha fájdalom vagy bánat ér:
légy szótlan és vidám.

Az ifjú év már jön feléd,
a tünde arc nevet –
de mit hoz néked, nem tudod:
mosolyt? vagy könnyeket?

És jönnek majd a lányok is,
megcsillanó szemek,
- akad majd, ki csak hiteget,
és lesz, aki szeret.

Ha elhagynak, vigasztalód
a lélek, vers, virág-        
nézd könnyedén s ne könnyesen
e rossz komédiát.

Derűs leszel így s gondtalan
és boldog néha tán,
hisz csillagok még fénylenek
a sűrű éjszakán.

De bármit hozzon ez az év,
hogy állandó, ne hidd!
- S majd bölcs derűvel ízleled
fanyar gyümölcseit.


1977 

ÚJ ÉV ELÉ

Én már úgy nézek, látod, minden évre,
hogy talán ez lesz a halálom éve.
Az asztalomról rámmered a naptár:
„Egy napot ismét ajándékul kaptál!”

Hűtlenül elhagy a tizenkét hónap,
nem is marad már más vigasztalónak
csak néhány szó, vers, dal, kicsorbult emlék
- s ez sem tartóztat. Néha már elmennék…

A hegyeken túl alkonyodik máris.
Messze a tavasz, búcsút int a nyár is.
Visszaköszönnek, mint egy ismerősre.
Befordultam a novemberbe, őszbe.

Régi blog: -
2007. február 20.
21:11:28

2008. január 1.
15:34:55 

Télidő

HÁROM ABLAK A TÉLRE

November

Napok     Jönnek     A lélek szövetéből
kiklórozzák majd az emlékeket
Hiszen tudom a múlttal mi sem ér föl
Amit ütöttél a seb beheged

Mégis valami végképp változott
Másképp köszönnek rám a reggelek
Nem ringatnak el már az alkonyok
Amiből ittam a kút mérgezett

December

Háromszázötven ablakán át
ez az év immár a múltba néz
Szemem káprázik     Még csodát lát
de a falakon nő már a penész

és a pillérek omladoznak
Hullik-mállik lassan a vakolat
Összemosódik a ma és a holnap
Olvashatatlan lesz a karcolat

Kártyát ne vess     Bizonytalanra
tettem fel régen már a sorsomat
Haza hol vár a hontalanra
Van-e otthon mely újra befogad

Kezem között a napok órák
sora nem-mérten mint homok pereg
A mindennapos örökkévalóság
gyógyítgatja korhadó szívemet

Január 

Szél söpri el már napjaim
Halomba gyűlt az évek rossza
Bizonytalan ösvényein
vajon mi vár még     Hány Canossa

A szerelem itt van a kezemben
mint egy szívenlőtt vadmadár
A szárny még utolsót rebben
de nem száll égre soha már

Tél van     Hideg van     Január







Régi blog: 2007. december 3.

19:49:19

Legenda









HA MAJD…

Ha majd a halál eljön egyszer értem
s ajtómhoz érve hármat kopog rajta:
suttogás szól a rózsák rügy-szívében,
megkondul a harangvirág harangja,

a szelek majd szanaszét nyargalásznak,
a csillagok kigyúlnak mint a fáklyák,
az éjszakában vizek zsolozsmáznak
s elém terítik útnak a szivárványt.

Színes ösvényén eltűnök majd lassan,
könnyű szívvel s könnyű bánattal mégis.
Elfelednek mind, akiket szerettem,

legenda leszek az égi magasban.
Vándor vadludak húznak el felettem
- s szegényebb lesz a föld – s talán az ég is…..


Régi blog: 2008. március 10.
22:53:53

Fél évszázad

ÖTVEN UTÁN

Ötven után ugyan még mire készül,
mit várhat még a szív, a zaklatott?
Nem maradtál meg végső menedékül,
pedig rád nyíltak mind az ablakok.

Gyarló testem málló épületéből
feléd repülnék, mint a madarak.
Sajog a seb, amit az emlék tép föl:
a legendából semmi sem marad.

Fejem körül szemergő glóriával
szivárvány-hidak alatt ballagok.
A szerelem a hegyen túlra szárnyalt,

jönnek felém a naptalan napok.
Kihez forduljak és milyen imával?
Didergek mint éjükben a vakok.













Régi blogban: 2007.augusztus 23.
20:42:06


Töretlenül?

2007. június 24.
23:33:41

MAGÁNOS LOVAS

Úton, útfélen, akármerre járok,
leselkednek rám hétfejű sárkányok:
depressziók, lidércek, mániák,
ádáz infarktus, alattomos rák.

Megküzdenék még veletek, ti rémek,
mormolnám újra a varázsigéket,
ha hinni tudnék újra, úgy, mint régen,
a szerelem csodatévő hitében.

Pajzsom behorpadt, kardvasom kicsorbult,
sorsom csillaga már homályba fordult,
magános lovas, ügetek tovább,
kísértenek az üres éjszakák.

Pecsétgyűrűmön holdsarló világít.
Díszlet köröttem már ez a világ itt
s szerepem játszom, szánandó színész.
Tragédiát tán. S ennyi az egész.

Ha megtalálnám régi magamat,
ki megtörve is töretlen maradt,
füttyszóval hívta a madarakat,
aki elől a bánat elszaladt!

Legenda lett a sosem-volt csoda,
a szerelem, a szív szép otthona.
Sírján bürök nő, gyom és laboda.
Meghalt, halott. Nem támad fel soha.

Csodák nélkül (volt ilyen is...néha)

2007. június 10.
21:20:21

CSODÁT NE VÁRJ 

Ötven elmúltál. Mondd hát, mire vársz még?            
Ötvenen túl már nincsenek csodák.
Amerre mégy, csak egyre nő az árnyék.
Idegen lett körötted a világ.

Barátod nincs. A szerelem elárult.
Megsebeztek és belehalsz majd lassan.
Kapuk csukódnak, de egy még kitárul.
Vándor vadludak húznak a magasban.                

Titokfejtés...?

2007. február 28.
21:37:27

SZÁMVETÉS


Amit átéltem, mind gazdagított,

a szerelem is meg a gyűlölet.

Nem is titok már talán a titok,

lassan megfejtem a képletet.

 

Az emlékezet foszló vásznain

a gyermekkor mint krétarajz dereng.

Emlékszem még, hogy voltak vágyaim

- s emlékszem, hogyan nőtt körém a csend.


Úgy dolgoztam én, mint az alkimisták

- s fél évszázad szállt, látod, közben el.

Most megtaláltam hát a titkok nyitját


- de a titok már nem is érdekel.

Kapuikat az évek sorra nyitják
- tárt szárnyai közt csendben tűnök el.

Szerelem

2007.február 14.
21:31:07

AZ UTOLSÓ NAPFOGYATKOZÁS

Mikor a tavasz eljön s nekem is újra szép lesz
s virágzanak a kertben a félénk nárciszok
Mikor hozzám hajolsz     Szívemnek melegéhez
És múltunk titkait majd újra rámbízod

Mikor a szélfútt égen a május harsonázik
s szivárványt bont fölénk megint a nevetés
Ha majd a lomb a fű ismét sugárban ázik
s legenda lesz csupán a bánat szenvedés

Ha majd kamaszos kedvem füttyöt csalogat számra
s ujjamról éjjel-nappal újra csak rím pereg
Emlékszem újra majd a régi csalogányra
és zaklatott szívem sok sebe beheged

Ha majd megszólal újra épp úgy mint hajdanán
a kertben a fán a feketerigó
s felismerem szavát amelynek dallamában
a gyermekkor hitét még megtalálni jó

akkor megyek tovább ködökbe burkolózva
Eltűnök mint szemek tükrén a látomás
Utánam még vonul lassan egy régi nóta
A kihűlt partokon jajgatva sír a sás

Arcom ködbe vész el     Hangom elhalkul végleg
Reámborul a végső nagy napfogyatkozás
Csak füst leszek vagy emlék     Bizonytalan kísértet
Lábnyomom elmosódik     Nem kísérlek tovább

Szerelmem szép szerelmem     Immáron mit tehetnék
Rímem csengőit rázom mint a bélpoklosok
Ami még visszavan     Ami vár tán szeresd még
Hadd altassanak el újra az alkonyok