ŐSZI SOROK
Ballag az ősz a dombon át,
te jutsz eszembe, jóbarát.
Szól-e még álom-zongorád?
Sárgulnak már a venyigék,
fátylasodik az őszi ég.
Kóstolgatom a szél ízét.
A tücsök sír-rí reggelig
s a szívem búval megtelik.
Vörösbort innék véled itt,
távoli tájak jóborát,
Ali Djarát vagy Mascarát
- csak te hiányzol, jóbarát …
Régi blog: 2007. október 17.
23:40:50
ŐSZ HETÉNYBEN
Ismerős ősz baktat a hegyen át,
ráköszönnek az út mentén a fák.
Amerre ballag, a szőlők során
leforr a bor a pincék gádorán,
nótát dúdolnak a duhaj szelek
s jókedve támad ott mindenkinek.
Furulyaszóval kíséri a nád
ezt a paraszti bacchanáliát
és amikor a méz-szín nap lehull
s a tájra sötét bakacsin borul,
már dáridózik az egész határ.
A tarlók nyirkos pernyefüstje száll,
a csípős mustból szippant a lopó,
kulacs telik, csurran a csobolyó,
gyertyaláng lobban, koccan a pohár:
présházban áll a pannon karnevál.
Nézek, figyelem hogyan szállja meg
szüreti jókedv lenn a völgyeket
s egy régi nóta, szuvas véneké,
kacskaringózva hogy száll ég felé.
Ha majd elér és kézenfog az ősz,
gyermekkoromtól kedves ismerős,
így szeretnék búcsúzni magam is,
vidáman, hetykén, dallal – nem hamis
könnyet hullatva fogyó utamon –
mustszagú, füstös őszi alkonyon,
mikor régi társ, kedves jóbarát
köszönti rám utolsó poharát
ünnepelve a vidám elmúlást.
Régi blog: 2007. október 10,
22:59:18
2007. február 25
16:16:36
REGGEL HETÉNYBEN
Veréb cserreg és vadgalamb burukkol,
mocorognak, nyújtózkodnak a fák.
Nedves lepleit bontogatva lassan
eszmélkedik az ébredő világ.
Kutyám elémjön, vakkant farkcsóválva,
hízelegne és kelleti magát.
Szellő rebben és meglibbenti a rétről
a nedves zsályák gyógyszerillatát.
Szirmát elszórta már a bazsarózsa
színüket vesztik már az íriszek.
Itt már az ősz készül nagy fesztiválra:
a lombok között bíborlik a meggy,
roskadoznak, gyümölcstől megrakottan,
sátrat feszítve fölében, a fák
- s én elindulok újra felfedezni
otthonomat: a házat a hazát.
Egyformák lettünk. Emlékkel rakottan
figyelek én s figyel a kert, a ház.
Az ikrás fényben sűrűsödik bennem
s gyümölccsé érik tán a hallgatás.
Hulló szirmok és elfakult virágok,
napfény és csönd, szálló, nem mért idő -
Alázatosan várom érkezésed,
jöjj el hát ősz, te gyümölcsérlelő!
2007.február 15.
22:35:13
TAVASZ, A NEGYVENÖTÖDIK
Harkályok, cinkék, feketerigók,
ti lettetek már a barátaim,
hangos-szavúak, víg szorgoskodók,
kik serénykedtek fáim ágain!
A hegyekben még mocorog a tél,
este ránkfújja fagyos szeleit,
de nektek a fény már tavaszt ígér,
tavaszt, amely már itt settenkedik.
Ibolyás már a mohos tölgyek alja,
nyitják a rügyek álmos szemüket,
március készül az új viadalra
s ti értitek, mit mond az üzenet.
Megértettétek, s újra nekiláttok,
végzitek, úgy, mint minden tavaszon.
Nézem s tanulom minden évben újra
és fészket rak a remény vállamon.
Sötét szobákból újra fényre bújva
felparázslik még bennem tán a hit,
megérint engem is a tavasz ujja
s kitisztogatja szívem csücskeit.
Mert kérgesedtem, férgesedtem ismét,
zúzmara lepett, fagy hasogatott
- de új tavaszban én is újra hinnék:
a hitből újra leckét adtatok.
Ablakot nyitok hát a fényre tárva,
szivárogjon szívemből a sötét,
s betűzgetem, a tavasz kisdiákja,
a márciusi szél üzenetét.
Példátokon, lám, újra okulok,
hangos-szavúak, víg szorgoskodók…
A bölcsességre ti tanítsatok,
harkályok, cinkék, feketerigók!
