Tebenned bíztam...

NOVEMBERI RÓZSÁK

Bár elmondhatnák még neked a rózsák,
mi voltál nekem, mi az életem!
Nekem kevés az örökkévalóság
és kevés nekem minden szerelem.

Tebenned bíztam eleitől fogva,
ne hagyj csalódni, tartsd meg a hitem
- s ha majd a sors szívem marokra fogja,
légy menedékem, légy a Szerelem.

1984. november 14.




Régi blog: 2007. november 14.

21:09:38


Születésnapra

KÖSZÖNTŐ

Születésnapodkor
gyarló vers helyett,
párom s jóbarátom
így köszöntelek:
egész életem bár
lenne költemény
hogy szerelmemet
elmondhassam én
s ahogy rímre rím és
napra nap felel,
mindent megköszönve
úgy daloljam el
hogy nyílik szívemben
még a szeretet
- fogadd ezt ma tőlem
virág s vers helyett

Régi blog: 2007. november 14.
21:08:35

Túl a hét határon

BÚCSÚ AZ ITTMARADÓKTÓL

Búcsúzom fáktól, fénytől, fellegektől,
búcsút mondok madárnak és virágnak.
Én hamarosan a mennybe megyek föl,
hanyagul félrecsapva glóriámat

s játszom tovább: elíziumi rétek
pitypangját fújva, mint a gyermekek












várnak rám illatos estebédek,
melyekhez habos sört vedelek;

Göncölszekéren járok majd s nem Fordon,
és a Tejúton száguldok tovább,
csak nevetek a sok sznobon és lordon
s nem játszom tovább már az ostobát.

Bizony, elmegyek, túl a hét határon,
ahová nem követhet senki se,
ahol már vár rám sok régi barátom,
jó Francois, tőr és rím mestere,

s egy szőlőfürtös csapszék mélyén ülve,
borostás arcú, pityókos clochard,
valami trágár dallamot fütyülve,
borok tudósa, a vén Jean Cotard.

Úgy élek majd mint költők és királyok,
hálóruhámhoz is jár majd babér,
mindig mesélek, sokat hahotázok
és legendám a Szíriuszig ér.

Nektek pedig, akik itt lenn maradtok,
és akiket –valljam be? – szeretek,
néha-néha majd, őszi alkonyatkor,
az Alkonycsillag fényén üzenek.

Hogy emlékeztek még rám vagy az emlék
már elfakult mint régi metszetek:
nem érdekel – hisz ha köztetek lennék
sem tudhatnátok igaz nevemet

s nem láthatnátok csillagos glóriámat,
mit oly hetykén s hanyagul viselek
- mert búcsút mondtam minden fénysugárnak
s játékos lettem, mint a gyermekek… 

1977


Régi blog: 2007. november 12.
22:59:53

Prágai hajnal








NOVEMBER PRÁGÁBAN

A Vencel-téren, háromnegyed hétkor,
reggel, az ólmos őszi ég alatt,
amikor mint a kaptárból a méhek,
a koránkelők kirajzanak,

mikor felvonul már a szemhatáron
és fényjeleket ad a pirkadat,
s emlékeink sikátorán az árnyak
támolyogva egymásba botlanak,

nekilódul a szél is, utolér és
végigborzongat, mint egy üzenet,
készülődik, mint a költöző kócsag
és szárnyára kap a képzelet,

keresem, aki megvédhetne még tán,
Rabbi ben Lőwöt és a Gólemet,
s kudarcaim listáját mérlegelve
meghúzhatnám a végegyenleget

- hirtelen mint a villám vág belém a
felismerés, hogy bárhová megyek,
emlékszobrodhoz érek mindig vissza
- és nincsen már, ahová rejtselek…


Prága, 1981. november 12.


Régi blog: 2007. november 12.
22:32:59 

1966. november 11.









SZONETTEK ÁTREPÜLVE EURÓPA FELETT

Ím, kiröpített sorsom katapultja,
megtörtént hát a már-nem-várt csoda:
mind messzebb már az otthon, a haza,
és repülünk, a tengeren túlra…

Alattunk lenn, méretlen messze, mélyen,
soktornyú, büszke városok sora
- arcuk nem látom meg talán soha
és nem taposom egynek kövét sem.

Sorsom-példázó-ívű átkelés,
rejtve maradó, sejtett örömök,
elmaradt bánat, akart tévedés,

magam-emelte, makacs börtönök:
ég veletek. Búcsúzni int az óra.
Isten veled, nagy hazám, Európa!

Isten veled, nem-ismert Európa,
te kedves, aki nem voltál enyém
- pedig de nagyon szerettelek én,
s hogy kívántalak, gyermekkorom óta!

Csapodár lány, mindenki szeretője,
takargattad szépséges arcodat,
nékem nem adtad sohasem magad
- és most már késő: indulok az őszbe.

Annyi elvesztett, tartalmatlan óra,
annyi bolond, szertelen szerelem,
kifakult selymek, álmok lobogója,

néhány igen – és mennyi-mennyi nem…
Kínáld hát ajkad első- s búcsúcsókra,
végigsimítva ősz fejemen.

Bpest-Párizs, 1966.nov.11.*


*
1966 egy ködös novemberi reggelén indult a családunk - Párizson keresztül - Algírba. Kooperáns orvosként Apám Constantine-ban, a kórház laboratóriumában dolgozott több mint 3 és fél évig.


                          A Függőhíd, a Sidi M'Cide háttérben a kórház kupolái.


Régi blog: 2007. november 11.
17:19:23 


Boldog idők




SKIKDA

Itt boldog voltam néhány napon át,
hallgattam csak a hullám moraját,
néztem a tenger színjátékait
és vallattam a vizek titkait.
Hétköznapok hajótöröttjeként
szelet kortyoltam és ittam a fényt.
Kagylóba zárt a tenger és az ég.




Régi blog: 2007. november 6.
23:39:08 

Álom, álom...

16

ÁLMOT ADJ…

Fogadj be könnyű glóriádba,
ott még akad tán kis meleg,
hadd bújjak hozzád félve, fázva,
mint anyjához a kisgyerek.

Hogy a szennyet, mocskot ne lássa:
fogd be, fogd le a szememet
- s álmot adj, lelkem drága társa,
amiben még hinni lehet…










Régi blog: 2007. november 6.
23:14:02 


Gyertyaláng










11

BOUGIE

Lépten-nyomon szimbólumokba botlok,
jelképek közt vezet az életem.
Úgy rendeződnek köröttem a dolgok,
hogy mindnek  m á s  értelme is legyen.

Nézd ezt a várost: hajdan, fénykorában,
itt szellem és költészet ragyogott
és most nem lehet - sajnos!- hogy ne lássam:
mindent elönt a bűz és a mocsok.

Régen, mikor századok krónikása
cellájában az írásra hajolt,
beragyogta őt a fény glóriája:

viaszgyertya, bougie, világított.
- Ha majd elér éveim éjszakája,
nekem Bougie világítani fog?

 

1984.február 22.






Régi blog: 2007. november 1.
22:13:07 

November hava

NOVEMBERI REGGEL

Dideregve ballagok át a téren,
novemberi reggel, hajnali sötétben.

Hírnökei a közelítő télnek,
cudar szelek üldöznek, utolérnek.

Az égen, mint egy bibliai átok,
hollók felhője kavarogva károg.

Menetelek gonosz napok elébe
s nem véd meg már az álmodozók vértje.

Verseimmel hiába hadakoztam:
kardom kicsorbult, zászlóim a porban.

Megvert seregem indul bujdosásba.
Én hol találnék második hazára?

Harangszó kondul, mint egy temetésen,
és amit hirdet, hallom már, megértem

és beszivárog sejtjeim közébe
novemberek vigasztalan sötétje.




Régi blog: 2007. november 1.
21:48:07 


Sanzon fordítás

Pierre Delanoe

ÉS MOST…

És most mi lesz, most mit tehetnék,
mire jó még az életem?
Hogy elmentél, minden csak emlék
és minden arc oly idegen.

Az éjszakák miért, kiért,
s a reggel is, mely visszatér…
A szív még ver, kiért, miért,
nagyon ver még, nagyon…

És most mi lesz, most mit tehetnék?
Semmibe siklik az életem.
Nekem hagytad a nagyvilágot,
de nélküled kicsiny nekem.

Barátaim, ti értsetek meg,
hisz tudjátok, ki mit tehet,
még Párizs is magába roskad,
az utcazaj itt eltemet.

És most mi lesz, most mit tehetnék,
hogy ne sírjak, hát nevetek,
átvirrasztom az éjszakákat,
átkozva százszor nevedet.

Egy este majd, tükrömbe nézve,
szemem ott lenn az útra lát,
nem lesz virág és könny se hullik,
könnytelen lesz a búcsúzás.

Most már bizony nincs is mit tennem,
most már bizony nincs semmim sem…

https://www.youtube.com/watch?v=GGwqk9OXOMM



Régi blog: 2007. október 31.
00:00:19 

Zenés irodalmi műsor

 PÁRIZS SZERELMESEI

Versek, versek, versek, fordítások, rengeteg levél, újságban s egyebütt megjelent vagy csak a fióknak írt-szánt cikkek, többládányi teleírt papír.

Olyan hagyaték ez, ami féltett kincs, még temérdek bejegyzésre lesz elegendő. De nem mindig könnyű választani, mi következzen.

Az őszi, talán néha túlságosan is borús-borongós hangulatú rímes sorok után jöjjön valami egészen más. Mert Faller Jancsi, az én drága grafomán Apám, nemcsak verseket fabrikált! Félretéve a rímeket, sokszor csupán a maga kedvére, leült az írógépe elé s írt, írt, írt.

Rengeteg levelet. No meg egyebeket. Hol tudományos cikket, hol magnószalagjairól, felvételeiről katalógust, vagy "szösszenetet" egy korcsolyagáláról (circa 10 oldalban 😊), filmről, zenéről, ki tudja felsorolni, mi minden egyébről még. A következő, valószínűleg a hetvenes években íródott szöveg egy zenés kis műsorhoz készült, amit talán épp munkatársainak állított össze. Vagy csak úgy, kedvtelésből? Nincs már, ki ennek megmondhatója…

Ma, amikor néhány klikkeléssel, pillanatok alatt jutunk információk tömkelegéhez, érdemes elgondolkodni, vajon honnan, s hogyan is illesztette össze mindezt? 
Zene, az mindig volt, csak feltette a megfelelő lemezt…

Párizs szerelmeseiről 

szól mai összeállításunk, a huszadik század modern trubadúrjairól, a világ fővárosának költőiről, zeneszerzőiről, énekeseiről. Róluk szól ez a műsor, és ők szólnak hozzánk. Francia sanzonokat hallanak.

A sanzon, a francia sanzon különös és különleges műalkotás. Dallam, szöveg és előadás utánozhatatlan egysége. Vallomás és üzenet. Pillanatkép egy emberi sorsról, emberi sorsokról, ha úgy tetszik: AZ emberi sorsról. Lírai helyzettanulmány. Színes kaleidoszkópja felvillantja az élet tarkaságát, örömöket és bánatokat, elragadtatásokat és a bukás tragikumát, a magány bánatát, az egyedüllét vigasztalanságát, a kiszolgáltatottság keserűségét, a tavaszok fényeit, a hulló őszi levelek letargiáját, a Szajna mormolását, uszályok ködkürtjeinek búgását, nyarak lángoló fáklyáit – az élet szépségeinek, a szerelemnek mindig új és soha meg nem unható varázslatként ható csodálatos tűzijátékát.

A sanzon szövegírója, a költő, saját bánatát és örömeit fogalmazza versbe, az énekes saját sorsát vallja meg és panaszolja. A sanzon egyes szám első személyű műfaj. Egyszeri és mégis általános érvényű: nemcsak nekünk és hozzánk, de rólunk is szól.

A sanzonokban mindegyikünk megtalálhatja gyermekkorát, kihamvadt szerelemeinek hajdani lobogását, régen elfelejtett bánatát: sorsunkat, életünket.

A sanzon, mint Piaf egyik dalában énekli, olyan dallam, amely ujjával mindegyikünkre rámutat.

Igen: ha sanzonról, a francia sanzonról szólunk, szinte lehetetlen, hogy ne a legnagyobbal, a felejthetetlennel, az utánozhatatlannal kezdjük a felsorolást: Edith Piaffal.

Neve elválaszthatatlan a műfajtól és a sanzon történetétől. Hajszolt és tragikus életét regények, színdarabok idézik.

Edith Piaf zseniális – írja róla Jean Cocteau.

„Zseniális és utánozhatatlan. Végsőkig tudja fokozni azokat az erőket, amelyek a szépséget létrehozzák. Nem volt és nem is lesz soha másik Edith Piaf. Csillagként ég el Franciaország magányos éjszakáinak egén. Őrá tekintenek az összesimuló párok, akik még tudnak szeretni, szenvedni és meghalni. Ez a szürke kis veréb túllép dalain, a zenén és a szavakon, túllép rajtunk. Az utca lelke hatol be énekével a város minden szobájába. Már nem Edith Piaf dalol: a szél fúj, az eső esik, a holdfény teríti szét abroszát. Edith Piaf dala: kinyilatkoztatás. „

Első számként a „MYLORD”-ot hallják. Világsláger volt, ma is az. Szövegét Marguerite Monnot, zenéjét Georges Moustaki szerezte. Az a Moustaki, aki maga is kiváló énekes, előadó, szövegíró és zeneszerző, Brassens, Yves Montand, Dalida számos dalának komponistája, a Golden Gate Quartett egyik társszerzője. Gitárosként kísérte Edith Piafot 1959-ben, amerikai turnéján. Ezen a hangversenykörúton hallhatta először a világ, a new-yorki közönség a dalt.

https://www.youtube.com/watch?v=vwe3CzWZ4Bg

A kikötői sikátorok jószívű örömlányának kissé szentimentális, de tagadhatatlanul megható és művészi dala után idézzünk fel egy képet a még kegyetlenebb valóság képsoraiból, az életből, Edith Piaf életéből:

1949. október 28-án Edith Piaf New Yorkban lép fel. A műsor szünetében, öltözőjében kapja a hírt: szerelme, Marcel Cerdan, a boxoló, aki repülőgépen utazott utána az Államokba, az Azori szigetek felett lezuhant. Piaf összeroppan. Először hisztériásan, majd hangtalanul zokog. És tizenöt perc múlva újra művész: kipúderezi arcát és kilép a közönség elé. És énekel. Imádkozik. Istent kéri, vonja vissza a visszavonhatatlant. Hadd élhessen még, akit szeret, egy napig, két napig, nyolc napig, csak egy kis ideig legalább…

Hallgassák meg ezt az imádságot: MON DIEU

https://www.youtube.com/watch?v=RgvEV9B-IEw

Balesetek sorozata, műtétek, alkohol, kábítószer, kórházból-kórházba tántorgó utak, elvonókúrák, szerelemek és újabb szerelemek – és sikerek, újabb és egyre nagyobb sikerek, világsiker: ez Edith Piaf életének utolsó tíz éve.

1963. október 14-én negyvenezer zokogó gyászoló kíséri utolsó útjára, a Père-Lachaise temetőbe a párizsi külvárosok hajdani szürke kis verebét, aki a francia sanzon halhatatlan csalogánya lett.

 Azzal a dallal búcsúzzunk tőle, amelyet pontosan három évvel halála napja előtt énekelt először, 1960. október 14-én Reimsben.Georges Dumont szerzeménye a „Non, je ne regrette rien”, a „Nem bánok semmit sem” Piaf életének mottójává vált. Bár mi is elmondhatnánk életünk végén….

https://www.youtube.com/watch?v=JKPvx38D4GM

Piaf nemcsak nagyszerű énekes, de fáradhatatlan és sikeres felfedező is. Első felfedezettjét mindannyian ismerjük. Kiváló előadó és énekes, de felejthetetlen filmek rokonszenves hőse is. Láthattuk „A félelem béré”-ben, a „Vivre pour vivre”-ben és még sok nagyszerű filmben. Azt a dalt hallják, -LA VIE EN ROSE- amelynek zenéjét is, szövegét is mestere és felfedezője, Edith Piaf szerezte – és amelyet Yves Montand oly sokszor és utánozhatatlan költőiséggel adott elő.

https://www.youtube.com/watch?v=14cZyY_7qlI

Yves Montand második daláról -C’EST SI BON …-illetlenség volna bővebben és részletesebben szólni. Olyasmiről énekel, ami nemcsak szerinte nagyon jó: a szerelemről. Az egymás karjába bújó szeretők semmitmondó, de mégis olyan kedves szavairól, a simogatásokról és az elragadtatásról:Közismert világsláger Yves Montand harmadik dala is:LES FEUILLES MORTES Elnyűhetetlen, igazi „evergreen”, örökzöld melódia. Szerzője világhírű hazánkfia, Joseph Kozma, aki nemcsak sikeres sanzonokat írt, de számos film kísérőzenéjét is komponálta. A dal szövegírója Jacques Prévert, igazi párizsi bohém, tehetséges költő. A franciák sokévszázados szimpátiáját az aláfestő-zene dallamsorában elbújtatott Poljuska-téma idézi fel.

Piaf második felfedezettje is sokoldalú tehetség: énekes, zongorista, szövegíró, filmszínész. A szegény örmény menekültek, az Aznaurian-család ma már milliomos és világszerte ismert és közkedvelt fia, Charles Aznavour első dalában - PLUS HEUREUX QUE MOI- a külvárosról énekel, amelyben felnőtt; az utcákról, ahol ugyancsak használnia kellett az ökleit, hogy megvédje esendő kis létét a verekedések, az övön aluli ütések és az élet megszokott csapásai ellen. Ezekről a kezekről énekel, amelyeket a szerelem simogatóan szelíddé humanizált; és természetesen az örök témáról, a szerelemről, amely jó, megértő és boldog emberré változtatta a hajdani cinikus kültelki vagányt.

A másik Aznavour-dal is méltó műsorunk címéhez. TOUS LES VISAGES DE L’AMOURA változatosság kedvéért ez most a szerelemről szól, a sanzonok, poéták, zeneszerzők és sanzonénekesek elcsépelhetetlen és örök-új témájáról. A szerelemről és a szerelmesről, aki angyallá vagy démonná változtathatja társát, megmutatva neki a szerelem minden arcát

A sanzon nagy császára után – ahogy Aznavourt, talán Napóleonra emlékeztető alacsony termete miatt nevezik – Piaf egy harmadik felfedezettjét hallhatjuk, Francois Sillyt. Az újságok nem fukarkodnak a felsőfokú jelzőkkel, róla szólva. „ A legdinamikusabb férfi”. „ A százezer voltos ember”. A touloni fiatalembert, aki hazánkban is nagy sikerrel vendégszerepelt, Önök is jól ismerik művésznevén.A már említett orosz-szimpátia világhírű kifejezése az a dal, amelyet Gilbert Bécaud előadásában hallanak és amelynek szövegét is, zenéjét is az előadó szerezte: NATHALIE

https://www.youtube.com/watch?v=TilQ8BIHisw

Bécaud másik dala a költőkről szól. QUAND IL EST MORT LE POÉTE. A költők nem csak a sanzonok szövegírói, hanem sokszor ihletői is. A költők a játékosság, a bohémul vidám, nyomorúságában is napfényes élet szimbólumai, Párizs művésznegyedeinek jelképei, a szerelem örök trubadúrjai. És amikor a költő meghal – énekli Bécaud – elsiratják barátai, sír az egész világ – s a mezőn, ahol eltemetik, sírja felett égszínkék szemek, búzavirágok nyílnak…

https://www.youtube.com/watch?v=c8BnPp-mPgQ

És van itt még egy Bécaud-dal. ET MAINTENANT…Nemcsak világhírű sanzon, világsláger: több annal. A magárahagyott ember kétségbeesett és tehetetlen segélykiáltása, a kietlen és értelmetlenné vált élet, a keserű magány dala. A dobok a monoton, szívdobogást idéző hangja után, az egyhangú kopogás temetést idéző hangjai mögül kúszik elő, csuklik fel a rekedtes énekhang. Sorsát vallatja, sorsát kérdezi – és tudja: nincsen felelet. Mit is tehet az ember, ha minden elveszett?Hallgassák meg először Pierre Delanoe dalszövegét magyar fordításban, zene nélkül – és halllgassák meg a zeneszerző, Gilbert Bécaud előadásában is…

Műsorunk végére értünk. Búcsúzzunk hát el Párizstól, a fény és a forradalom, a művészet és a szerelem örök városától, a világ fővárosától, a sanzonok és komponisták doyenjének, Charles Trenetnek a dalával, amelyet Yves Montand ad el: L’ÂME DES POÉTES .Arról énekel, hogy a sanzon örökké él, mint a szerelem. A költő már rég meghalt, de az utca népe dúdolja még dalát. Nevére nem emlékezik már talán senki; nem tartják már számon, kiért dobogott, kiért szenvedett a szíve. Versének szavait elfelejtik, megváltoztatják, de a dalban tovább él. A költők meghalnak, de a költészet és a dal örök. 

Régi blog: 2007. október 30.
22:50:27 és 23:41:52

Búcsú



AVE ATQUE VALE

Az öböl fölé kupolát feszítve
a mediterrán ég tüze vakít
Sirályok röpte    Szárnyalásuk íve
Titkosírás     A múltat vallatod

Kendőt lenget az ősz a szemhatáron
Vágtatnak fenn a felhőlovasok
A tavasz elmúlt     Vissza sose várom
A hegytetőn az alkonyat lobog

Emlékeinkbe balzsamozva állnak
halott szeretők sápadt arcai
Korallzátonyán a rideg magánynak
miről is tud a vers még vallani

Hullám dördül a partra     Hömpölyögve
árad felénk a fény a víz színén
Isten veled     Ég áldjon mindörökre
Ki tudja hányszor vettem búcsút én


Régi blog: 2007. október 29.
22:34:01

Piramis-titkok

NOFRETÉTE-SZONETT

Halott szerelmem, kicsi Nofretéte,
versem úgy rejt, mint márvány-szarkofág.
Sírod felett az emlék szép lidérce
pislákol bár, de még lobog tovább.

Lassan őröl az idők kriptamélye
és szélbe szórja csontjaid porát
s meghalok: lesz-e ki felidézze
fejed köré sosem-volt glóriád?

Piramist raknak fölébed az évek,
körötted száraz homoksivatag.
Prédája lettél, lásd, a feledésnek

és szerelmedből semmi sem marad.
Sorsom fonalát nincs ki kibogozza:
rejtegetlek versembe balzsamozva.


Régi blog: 2007. október 29.
2007 22:22:54 



Sodró időben

AZ ÜLDÖZÖTT

Száguld az idő, vágtat napra nap:
a könnyű éve eliramlanak.

Rokkan a test, meg-megremeg a kéz,
szemem fátyolos távolokba néz.

Véres-vörös, homályló ködön át
már alig látom, hogy szép a világ:

a tavaszt, mely mint víg kölyökkutyák,
szelesen rohan hegyen-völgyön át;

a lángtüdejű, barbár nyarakat,
melyekből ma már csak emlék maradt;

a búcsút-intő, szelídfényű őszt,
kamaszkoromtól kedves ismerőst,

ki vár rám az út fordulóinál
s úgy kísér, mint a gyermekkori táj.

Hát így öregszem. Hajam már fehér.
Üldözőbe vett, lassan utolér,

régóta keres és most rámtalál,
letartóztat, foglyul ejt a halál.



Régi blog: 2007. október 28.
22:03:08 

Szép álmokat!

ŐSZI ALTATÓ

Ringassanak el tücsökszavú esték,
dajkálgasson a hűvös hegyi szél.
Fejed alatt felleg legyen a párna
és zsongjon dalt a surrogó levél.

A csillagos égbolttal takarózzál,
szilárdan tartson hátán ez a föld
és álmaidban szállj a végtelenbe,
mint bátor utas, aki égbe tör.

Tanuld a tájak titkos ékírását,
a sosem-nyugvó vizek moraját,
értsd meg a méhek csöndes zümmögését
s a kóbor éji szelek panaszát.

Aludj és álmodj. Előtted az élet,
a Te utad a hajnalba vezet –
de félig-ébren, búcsúzóul, arcom
simogassa meg hűs gyerek-kezed.


Régi blog: 2007. október 28.
21:51:55 

Nyugtalan szívű...

NEGYVEN FELÉ                                    

Negyven felé már egyre bölcsebb 
az ember, nem sokat beszél.
Bólint fejével, hümmög néha
és tudja: mindez mit sem ér.

Nézem, ahogy az ősz aranyló
méze csorran az utakon.
A fecskék is már gyülekeznek,
csivitelésük hallgatom.

Ez az ősz csupa készülődés.
Lombjukkal búcsút intenek
az esti szélben jajgató fák
s hideg hold kél a hegy megett.

Indulnék én is. Nyugtalan lett
szívem, mint költöző madár.
Meg-megrebben, szárnyát próbálja:
valami égi jelre vár.


Régi blog: 2007.október 28.
21:44:14