ÉNEK A SÖTÉTBEN
A szerelem tünékeny, szép lidérce
már a hegyeken túlra költözött.
Tán búcsút int, még egyszer visszanézve
és eltűnik a fátylas köd mögött.
Látod, nem maradt más az ifjúságból,
csak ez az emlék, tört dirib-darab,
egy dallam, amely éji órán rád szól
- véle s nélküle sem vagy boldogabb.
Alkonyodik. Ne készülj hosszú útra.
Üzennek érted, hogy ha menni kell.
Látod, a táj is mintha már búcsúzna.
Aki fél a sötétben: énekel.
Régi blog: 2008. április 15.
22:15:43
DESZ DÚR PRELŰD
Esőcseppek Október
Valdemosa
Lassan kopogva hullik cseppre
csepp
Akiknek ez a szív immár holtig
adósa
Ködök Kísértetek Hová is tűntetek
Temetni holtjaim borongó
muzsikáddal
szemem mögött vonul a csuklyás
gyászmenet
Kámzsák komor sötétje Egy távoli madárdal
Lassan kopogva hullik az ereszről
a csepp
Múltán és hulltán annyi
szerelemnek
kiket temetnek és kik temetik
Lázak lohadnak és sebek hegednek
Segíts hogy értsem barát Fryderyk
Legyen újra értelme életemnek
s ne múljék úgy mint ez a perc is
itt
Régi blog: 2008. február 27.
21:40:40
TANÍTÁS NÉMASÁGRA
A kert végében bólogat
sokatmondón a nyárfa,
a szél már néven szólogat,
üzenet jeladása.
Hajladoznak a dáliák
szótlan az esti szélben,
fehér lángját a mécsvirág
nekem gyújtja ki s értem.
Körém kúszik a sok bokor
a pelyhező homályban,
altatgat az éj s átkarol
- pedig csodára vártam.
A kert végében bánatát
mondogatja a nyárfa,
de a szél szótlan száll tovább:
így tanít hallgatásra…
Régi blog:2008. február 27.
21:24:41
ARCHEOLÓGIA
Nézegetem a múlt cserépdarabjait
Rovásírás rajt
Elfakult jelek
Ma már tudom hogy az igazság gazság
és hogy elárult akit szeretek
Megőrizheti s mondd miféle láva
romolhatatlan emlékeimet
A gránitkemény kőzetekbe zárva
pillangó Szárnyán
finom erezet
Málló falak
Romvárosban járok
A hulló idő mindent betemet
Kísértenek a földi látomások
Emlékeim
Megkövült tetemek
Régi blog: 2008. január 8.
22:51:56
POMERIGGIO VENTOSO, DOMENICA
Elémjöttetek újra hát
és kísértek, útmenti fák,
pineák, ciprusok!
Kísértek, ti kísértetek,
lombzúgásotok üzenet:
hallgatom, mit susog.
Belémhasít az üzenet:
„Ne pazarold az éveket!
Tanulj feledni már!”
Kavics csikordul, léptemet
nem visszhangozza, betemet
az éj, mint a halál.
Régi blog: 2007. december 5.
20:12:42
NOFRETÉTE-SZONETT
Halott szerelmem, kicsi Nofretéte,
versem úgy rejt, mint márvány-szarkofág.
Sírod felett az emlék szép lidérce
pislákol bár, de még lobog tovább.
Lassan őröl az idők kriptamélye
és szélbe szórja csontjaid porát
s meghalok: lesz-e ki felidézze
fejed köré sosem-volt glóriád?
Piramist raknak fölébed az évek,
körötted száraz homoksivatag.
Prédája lettél, lásd, a feledésnek
és szerelmedből semmi sem marad.
Sorsom fonalát nincs ki kibogozza:
rejtegetlek versembe balzsamozva.
Régi blog: 2007. október 29.
2007 22:22:54
2007. július 25.
06:32:34
A HARMADIK MENET
Mint boxoló a ringben,
kit szívgödrön talált
az ellenfél ütése
s várja a gong szavát,
körötte félhomály van
és arctalan tömeg,
de tudja: visszavan még
a harmadik menet;
föléhajolt a bíró,
nyolcat számolt reá
- de támolyogva fölkel,
hogy mégis, folytatná –
úgy fekszem itt a padlón.
De, bár leterített
az ellenfél ütése,
van harmadik menet.
Fogaimat kiverték,
szemhéjam felrepedt,
de tudom: visszavan még
a harmadik menet.
Felállok támolyogva,
ökölben a kezem
- hát üssetek, ha tudtok,
mert még védekezem!
2007. július 23.
20:20:39
KUTYA-SZERENÁD
Mint óriási sajt, az égen
úgy gurul a telihold,
éppen úgy mint a mesében:
egyszer volt, hol nem volt…
Futkorász a szél a réten,
szállnak szédült szimatok,
rongy lobog a kerítésen,
önfeledten dalolok:
„Kutyalányok sírnak messze,
faluvégen, valahol,
köd ül minden sírkeresztre,
kutya-kórus felcsahol.
Szerelemről szól a nóta
és az alvó réten át
napok óta, évek óta
szól a kutya-szerenád.
Úgy szeretnék én egy kutya-lányt,
zengjen hát a kutya-szerenád,
lósson-fusson, ki merre lát,
felejtse el most a gazdiját.
Foxik, tacskók, pincsik, kuvaszok,
halljátok-e, amit dalolok:
tavasz futkos már a réteken,
jön, jön, jön a kutya-szerelem.”
Éjfél van és hegyen-völgyön át
száll, száll, száll a kutya-szerenád...
2007. július 18.
00:42:35
D-MOLL TOCCATA ÉS FÚGA
Fényzuhatag
Dallamok gótikája
angyali karok harsonáival
Űr-viharok A lélek
ár-apálya
Föld-mozgató ég-rengető vihar
Szemlélődés
Időtlen lebegések
Porrá-nem-omló katedrálisok
Újjászületés
Nem-rontó enyészet
Hófödte csúcsok
Hegyi patakok
Nem-hervadó gyémánt-szirmú virágok
A hullám amely sziklát ostromol
Helyettem bár de mégsem én kiáltok
A kezdet és a vég valamikor
Kristályok csöndje
Nem-lét misztikája
Nincs emlék bánat
Nincsen fájdalom
Visszhang a világ minden panaszára
Átlényegülés
Ős-Elysium
Taníts meg engem végre szépen élni
jelöld ki nékem végleges hazám
segíts a múltat feledni s idézni
és gyógyíts meg Johann Sebastian
2007. június 24.
23:51:52
PAEONIA OFFICINALIS
Kalapdíszem címervirág is
nem fakuló lovagi rendjel
Paeonia officinalis
Szirmoddal szívem sebezem fel
Zengő hegyeknek oldalában
Réka királyné kútja mentén
pünkösdi rózsa szivárvány van
Mért is éltem, ha elfeledném
2007. február 28.
21:40:12
TAVASZI DÉLUTÁN
Valaki bujkál itt a fák közt,
valaki folyton rámkiált,
valahonnan üzentek értem,
valami régi kisdiák.
Valami elszállt, mint az illat,
meglebbent, mint az esti szél,
ami még az álomnál is szebb
s gyerekkorom meséinél.
Szélfútt utcákon járok szótlan,
ájult tereken ballagok,
hangtalan mögém lopakodnak
egyszer-volt, régi alkonyok.
Valamit ismét tetten értem,
amint bennem munkálkodik,
figyelem, ahogy megérint és
változtat rajtam, alakít.
Valami történik köröttem
vagy még inkább bennem talán,
valami régmúltat idéz fel
ez a tavaszi délután,
ami már nem lesz soha többé,
ami soha már nem lehet,
ami immár kísér örökké,
marokra fogva szívemet,
valami, ami már legenda,
ami igaz se volt talán,
félig valóság, félig álom,
rettentő régen, hajdanán.
2007. február 15.
22:51:48
LEPKETÁNC
Lepkék, pillangók, táncokká-varázsolt
lelkek, mindig hogy irigyeltelek!
Olyan könnyedén és csapongva szálltok
a józanítón sáros föld felett!
Már gyermekkorom óta egyre nézem
a réteken hogyan libegtek át,
szárnyalástokkal is példázva nékem
értelmetlenül szép romantikát.
Tudom, tudom: így kellett volna élni,
ahogy nem tudtam, ahogy nem lehet,
fénybe repülve vissza sose nézni,
nem írni: élni a költészetet.
Erre készültem kamaszkorom óta,
de tűnt a fény és fonnyadt a virág
- s én vártam, hogy a sors majd csak lerója
hitvány adóját, néhány garasát.
Tavaszi rétek tarka lepketánca,
hadd gyönyörködjek most még bennetek
- s lepkeszárnyak villogó tűz-zománca
mondjon majd hírt rólam sírom felett.
