MEZŐSZÉL UTCA
Mezőszél
utca, te, diákkorom
vidéke, szép, sokszor-megénekelt,
frissen kaszált fű illatát idéző:
nevedből most is szénaszag lobog.
árokpartodról a sok kék katáng,
kamaszlépteim nyomai a porban,
omladozó, kis, kertes házaid?
sorsotokkal a vasbetonba zárva,
a szívszorító, kollektív magányban,
néztek-e még, mint én, az ég felé?
toronyházak, álmatlan bérkaszárnyák,
azt, akinek nem hagyom örökül
csak felettetek a szélfútt ég kékjét!
Régi blog:2008. április 3.
22:09:33
ARS POETICA
Nekem mindegy, hogy melyik istent
s melyik bálványt ki s hogy imádja:
én annak vagyok az utóda,
aki a füttyöt kitalálta!
Régi blog:2008. április 2.
2008 22:14:24
A sorsom kettős
könyvelését
hiába is
rovancsolom,
mindig csak
ugyanaz a mérleg:
ő követel – én
tartozom…
Régi blog: 2008. április 2.
21:35:17
SZÁMADÁS
Ötven felé, most, hogy a naptár
az év végéhez közeleg,
emlékkel telve, mint a kaptár,
elnézem a minden kalandnál
izgatóbbat, az életet
s készülve újabb számadásra
megmérek s megmérettetek,
mögöttem minden múltam árnya
és a szív örök lázadása
s ím, újra hitvallást teszek:
„Boldog vagyok, hogy bár az évek
szálltak és őrölt a robot,
nem halt ki bennem még az ének,
lelkem kohói egyre égnek
s kedvemnek lángja még lobog.
Boldog, hogy dogmák kéz-bilincse,
spanyol-csizmás elméletek
hagytak még bennem életet
s agyamból képet, képzetet,
nem öltek ki a képletek.
Boldog, hogy szolga sose lettem,
se talpnyaló, se bamba báb,
se fanatikus, vakhit fattya,
ki első szóra úgy hullatja
el énjét, mint a bélsarát.
Boldog, hogy ahogy kell, élek:
járok, álmodom és mesélek,
költő, vad, büszke, csupa láz
- s bár annyi minden megkísértett,
hitem több mint realitás.
Boldog, hogy elmondhatnák rólam,
ha rámnéznek, az emberek:
van benne abból egy kevéske,
mi fajtánk rajza, eszményképe,
ős dúca volt, de elveszett;
nézzen hát rá, ki idelát,
mert megy, miként jött, messze helyről,
torzó lett ő is ideát,
torzó – de őrzi az emberről
való plátói ideát!”
1976
Régi blog: 2008. április 2.
21:25:27
AZ „ALBA REGIA” EGYÜTTESHEZ
Sosem-száradó nótafák,
sosem-fáradó csalogányok,
dalokkal égig-lobogó
fáklyák: királyfik, tündérlányok;
hajlongó nádas sűrűjében
bújócskát játszó parti szél;
szivárvány-körök, szertefoszlók,
az ég-színpad széleinél;
fekete csizmák kopogása,
erdők, szélzúgás robaja,
tenyerek puska-ropogása,
százados bánat dallama;
fiúk, ti hetykén daliások,
szilajak, mint a ménesek,
lányok: pillangók tarka tánca,
mint virágcsokrok, színesek:
dalaitokban, táncotokban
egy nép vallja meg igazát,
túlélve több mint ezer évnek
lélek-pusztító viharát.
Dalos-szavúak, táncot járók,
hirdessétek, amerre jártok,
ember s a népek örömét
- és hogy mindenütt kék az ég!
*A különös véletlenek...Fotót keresgéltem a fenti vershez, és mit találok helyette?
Idén, 2022. áprilisban készült interjút Botos Jóskával:
https://www.szekesfehervar.hu/mult-jelen-jovo-avagy-botos-jozsef-es-az-o-oroksege
Apát is emlegeti,a tunéziai szereplésre emlékezve. De rég hallottam ezt, hogy Faller doki. Így leírva meg talán sosem láttam.😍:
Idézet a cikkből:
"Mi utoljára, hajnal kettőkor kerültünk sorra, amikor már mindenki aludt, vagy éppen evett. De, amikor felmentünk a színpadra és elkezdődhetett a tánc, a verbunk mindenkit megfogott, ezzel együtt a viseletünk, a zene, a táncunk, és felállva tapsoltak, többször visszatapsoltak bennünket. Hatalmas volt az ováció, jött a televíziók sokasága nyilatkozni kellett. Faller doki orvosként, Dienes Ottó tolmácsként volt velünk – mindketten négy nyelvet beszéltek - segítettek fordítani, fantasztikus érzés volt. Miként másnap az újságokból olvasni, hogy íme egy nép, amely még mindig büszke a népművészetére! Még verset is írtak hozzánk..."
Régi blog: 2008. március 28.
20:47:14
IMÁDSÁG
Én Istenem, ki pontosan kimérted
a bolygók röptét, csillagok futását,
kinek kezében halál és az élet,
aki méred a kontinensek lázát,
spirálködökbe rejteztél előlünk,
eltakarnak a tág galaktikák.
Figyelsz még ránk? S vajon mit tudsz felőlünk?
Hisz mindegyikünk egy külön világ…
Sejtjeink szédült bolygórendszerében
ott lüktet-árad a múlt s a jövő.
Determináltan élünk s minden génben
munkálkodik a megrontó idő.
Micsoda rejtett félelmek feszülnek
gyermekkorunkból jelenünkbe át?
Hétköznapok közt hány és milyen ünnep,
ha ránkköszön a régvolt ifjúság?
Lázadoznak már tán a bomlott sejtek,
ellenünk rontó, ártó enzimek:
a napjaink tudatlanságban telnek
és sorsunk titkát ki sem fejti meg.
Kényszerből élünk és hány vélt parancsra
mozdul a tett és szólal meg a szánk,
hogy képernyőnkön néha felvillantsa
az emlékezés katódsugarát?
Szemünk előtt elfutnak még a tájak,
hallunk még néha távol hangokat,
de a szív már csak maga ellen lázad,
nem oszt parancsot – és nem is fogad.
Készülünk már a végső számadásra,
ahol nem segít semmi szerelem.
Köröttünk nő a csend s a szív magánya.
Akad-e még számunkra kegyelem?
Mert vétkeztünk, mivel álmodni mertünk
s ezért lázadtunk, Uram, oly sokat.
Sokszor átkoztuk, amiért megszülettünk,
sokszor kerestük az igaz utat,
de tévutakon botolt csak a lábunk,
hamis imákat dadogott a szánk.
Bocsáss meg hát, hogy mi is megbocsássunk
s áldásod add a távozókra – ránk.
Régi blog: - 2008. február 26.
2008 21:09:28
1.
RIGÓ A KERTBEN
Ma hajnal óta egyre zeng
a kertben kinn, a vén dió-
fa ágai közt egy vidám,
kiáltozó sárgarigó.
Sárgamellényes fuvolás,
fáradhatatlan énekes,
mi ez a víg kiáltozás?
Milyen ujjongó ének ez?
Szívemben egyre zeng dalod
s egy egész emlék-zenekar
kísér: fiatal tavaszok
kórusa, mély csellóival,
az emlékezés kürtjei
riasztják múltam vadonát
és sugarasan, szárnyalón
dalol, dalol az ifjúság.
Már értem dalod: üzenet,
hívnak a hegyek és a fák,
a gyermekkor dzsungele hív,
a Réka-völgy, a Tiliták,
szél zendül erdeiken át,
morajlanak a patakok
- s gyermekkorom emlékei
felett a régi fény ragyog.
1950
Régi blog: 2007. november 17.
22:54:42
2.
HAJNALI KONCERT
Utoljára tán húszéves koromban
jártam így a hajnali parkon át,
valami régi kisvárosban,
hallgatva a rigó dalát,
kadenciáit, trioláit,
fel-felujjongó füttyszavát,
mely olyan édes, olyan tiszta
volt, mint maga az ifjúság.
Bizony, több mint tíz éve ennek
s most, hogy megint a pirkadat
kísér át a park fái közt és
ébredeznek a madarak,
és felharsan a rigó füttye,
épp úgy mint akkor, az a dal
ujjong most, feledhetetlen,
trillázó, örök-fiatal
dallamával körülbecézve,
megsimogatva a szívem,
úgy, hogy magam egy percre újra
vidám diáknak képzelem.
Igen: ez a dal, ez a drága
rigófütty mit sem változott,
ugyanazok a trillák szállnak,
ugyanazok a futamok,
fáradhatatlan kedvvel fújja
a virtuóz kis énekes
- és én hallgatom szívdobogva,
szinte félve, hogy vége lesz.
Még egy ujjongó és kitartott
füttyszó – és elszáll a madár.
A hajnali koncertnek vége.
A nap kezdődik: munka vár.
De ma, míg járok jobbra-balra,
itt hallom egész napon át
zengeni szívemben az
ujjongó kis rigó dalát.
Valamire lám megtanított
a rigószavú pirkadat
- s egy napra újra fiatalnak
s boldognak érzem magamat.
1959
Régi blog: 2007. november 18.
19:03:00
BÚCSÚ AZ ITTMARADÓKTÓL
Búcsúzom fáktól, fénytől, fellegektől,
búcsút mondok madárnak és virágnak.
Én hamarosan a mennybe megyek föl,
hanyagul félrecsapva glóriámat
s játszom tovább: elíziumi rétek
pitypangját fújva, mint a gyermekek
várnak rám illatos estebédek,
melyekhez habos sört vedelek;
Göncölszekéren járok majd s nem Fordon,
és a Tejúton száguldok tovább,
csak nevetek a sok sznobon és lordon
s nem játszom tovább már az ostobát.
Bizony, elmegyek, túl a hét határon,
ahová nem követhet senki se,
ahol már vár rám sok régi barátom,
jó Francois, tőr és rím mestere,
s egy szőlőfürtös csapszék mélyén ülve,
borostás arcú, pityókos clochard,
valami trágár dallamot fütyülve,
borok tudósa, a vén Jean Cotard.
Úgy élek majd mint költők és királyok,
hálóruhámhoz is jár majd babér,
mindig mesélek, sokat hahotázok
és legendám a Szíriuszig ér.
Nektek pedig, akik itt lenn maradtok,
és akiket –valljam be? – szeretek,
néha-néha majd, őszi alkonyatkor,
az Alkonycsillag fényén üzenek.
Hogy emlékeztek még rám vagy az emlék
már elfakult mint régi metszetek:
nem érdekel – hisz ha köztetek lennék
sem tudhatnátok igaz nevemet
s nem láthatnátok csillagos glóriámat,
mit oly hetykén s hanyagul viselek
- mert búcsút mondtam minden fénysugárnak
s játékos lettem, mint a gyermekek…
1977
Régi blog: 2007. november 12.
22:59:53
ÖTVENEGY ÉV
Ez a nyár már az ötvenegyedik.
Megöregedtem. Semmi sem segít.
Bárhogy számlálom, többre nem jutok:
az ötvenegy év hamar elfutott.
Csodára vár, aki nem ostoba.
Csodára vártam hát – s nem történt csoda.
Okosnak hittem nagyon magamat
- s ebből a hitből ugyan mi maradt?
Az emlékezés fakult vásznain
pár kusza rajz és néhány suta rím.
Batyuba kötve talmi kincsemet
elindulok hát. Ha szerettetek,
emlékezzetek néha-néha rám.
Tücsök-gitáros nyári éjszakán
a csillagok közt lépdelek tovább.
Várnak rám távol galaktikák…
Régi blog: 2007. augusztus 23
21:01:43
2007. június 8.
22:53:09
SZÁLL A KAKUKK…
Rácsai mögött a neurózisoknak
a szótlanság ver bilincset reánk
Megaláztak és megszomorítottak
Már átokra sem nyílik ki a szánk
Depressziókkal hálunk évek óta
Kísértenek lidércek mániák
Reánkrakódott a szolgaság mocska
és dadogunk sok unt litániát
A kenyerünk a kiszolgáltatottság
Alázat lett immár az italunk
Hová is tűntél szép angyal szabadság
Magunkénak már sosem mondhatunk
Aki még szólhat már a tettre gyáva
Megbénult már a kéz a gondolat
Ó bátor szívek szép vértanúsága
Mivé is lett a híres akarat
Csak szimbólumok nyelvén szólhatunk
de van-e még aki érti a szót
Hisz kibicsaklik minden mondatunk
s letagadják a kézzel foghatót
Lassan körénk nő a reménytelenség
mint fán a kéreg mint az évgyűrűk
Aki azt várja csak hogy hitegessék
az már csak állja Vissza sose üt
Csordává nőtt az emberek magánya
Szabadulásra hol van még remény
Tűzoszlopok Csipkebokor varázsa
Szeretném tudni hogy mért éltem én
Amíg nem dobbant ez a szív utolsót
amíg nem reccsent végsőt az agyam
ki kell hogy mondjam a megtagadott szót
Holtom után sem adom meg magam
2007. március 20.
22:52:09
BÍZTATÓ
Gondolj a szép napokra,
morajló patakokra,
az elfutó habokra,
régen-volt tavaszokra,
ha bánat
ér.
Hajdani kedvesekre,
szerelmes, szép nevekre,
sok kihűlt szerelemre
s ne bujdoss el semerre,
ha bánat ér.
Gondolj fakult csodákra,
virágzó orgonákra,
elsuhanó madárra,
a csalogány szavára.
ha bánat
ér.
Sorold el mind, mi jó volt:
sok kamaszkori hóbort,
az ifjúság, fogyó hold,
s a néhány kortynyi óbort,
ha bánat ér.
Vigasztalódj, te lélek,
készítenek majd néked
menedéket az évek
s megvigasztal az ének,
ha bánat ér.
De ne feledd: a bánat,
akárhonnan is támad,
nem lehet útitársad
s ki, mint te, meg nem állhat,
ha
bánat ért.
A VARÁZSLÓ KÖPENYE
Álmot-nem adó éjeken
mikor a múltba látok
meg-megpillantok néha még
egy régi kisdiákot
Kamaszhomloka ott ragyog
a hajnal kapujában
Ujjáról rímek pergenek
Emléktől glóriásan
ballag Az évek kapuit
mind sorra nyitogatja
Tűzijátékot álmodik
Varázsköpeny van rajta
2007. február 12.
19:18:57
AKIT A RIGÓK ELKÍSÉRNEK
Engem mindig rigók kísértek
már gyermekkorom udvarán
rigó rikkantott reggelente
a kert végében, kinn a fán;
diákkoromban, csavarogva
a hajnali parkokon át,
hányszor hallgattam szívdobogva
az ujjongó rigó dalát!
A falusi száműzetésben
hányszor vigasztalt ez a dal,
a rigófütty, a mindig-harsány,
mindig-jókedvű, fiatal;
a tó partján, egyedüllétem
egyetlen társa, gyógyszere
volt a diófán dalra gyújtó
feketerigó éneke.
S akit a rigók elkísérnek,
az sohasem lesz hontalan,
akit mindig rigók kísérnek,
annak halálig társa van,
kézről-kézre adják a tájak,
és otthona lesz a világ,
s örül, hogy amíg csak áll, játszhat,
mint egy önfeledt kisdiák.
Akit útján rigók kísérnek,
az mindig fiatal marad,
haja hiába lett fehérebb,
hitében töretlen marad.
Jóbarátként köszönti őt a
pirkadat s az alkonyat
s hiába-volt vértanúsága
legenda lesz – s az is marad.
Akit a rigók elkísérnek,
az holtából is visszajár,
köztetek lépked, mint kísértet,
téged keres – és rádtalál.
