Illanó boldogság

2007. február 25.
17:50:57

LÁZONGÓ HAJNAL

A kertben, künn a fák között,

felharsan a madárdal.

Bőséges, ízes reggeli,

vajjal, mézzel, tojással:

éhező, sovány kisdiák,

így álmodtam meg régen

az ébredést – s beteljesült,

úgy mint egy szép mesében.

A szóló szőlő mosolyog,

hamvas barack kínálja

telt ízeit s fejem felett

az ősz lágy glóriája

sugárzik. Alszik gyermekem

és dalol feleségem.

Boldog lehetnék így talán

- s a szív megdobban: mégsem!

Mert negyven évhez már közel

megalkudtam a mával,

különbékét kötöttem az

elaljasult világgal.

Feladtam minden vágyamat,

a lázat elfeledtem

- készültem én valamire

de lám: még mit se tettem…

Hová lett hát az ifjú hit

kamaszos, tiszta láza?

Fiatal, nagyot-akaró

éveim szárnyalása?

Az emberség zord partjain,

az otthon melegében

kuksolok csak és hüldögél

már lassacskán a vérem.

Ó szív, te örök lázadó,

nyugtalan forradalmár,

bordáim börtönrácsa közt

fogoly mért is maradtál?

Miért, hogy unos-untalan

csak ellenemre lázadsz?

- S mért mondasz mindig nemet az
illanó boldogságnak?