Zenés irodalmi műsor

 PÁRIZS SZERELMESEI

Versek, versek, versek, fordítások, rengeteg levél, újságban s egyebütt megjelent vagy csak a fióknak írt-szánt cikkek, többládányi teleírt papír.

Olyan hagyaték ez, ami féltett kincs, még temérdek bejegyzésre lesz elegendő. De nem mindig könnyű választani, mi következzen.

Az őszi, talán néha túlságosan is borús-borongós hangulatú rímes sorok után jöjjön valami egészen más. Mert Faller Jancsi, az én drága grafomán Apám, nemcsak verseket fabrikált! Félretéve a rímeket, sokszor csupán a maga kedvére, leült az írógépe elé s írt, írt, írt.

Rengeteg levelet. No meg egyebeket. Hol tudományos cikket, hol magnószalagjairól, felvételeiről katalógust, vagy "szösszenetet" egy korcsolyagáláról (circa 10 oldalban 😊), filmről, zenéről, ki tudja felsorolni, mi minden egyébről még. A következő, valószínűleg a hetvenes években íródott szöveg egy zenés kis műsorhoz készült, amit talán épp munkatársainak állított össze. Vagy csak úgy, kedvtelésből? Nincs már, ki ennek megmondhatója…

Ma, amikor néhány klikkeléssel, pillanatok alatt jutunk információk tömkelegéhez, érdemes elgondolkodni, vajon honnan, s hogyan is illesztette össze mindezt? 
Zene, az mindig volt, csak feltette a megfelelő lemezt…

Párizs szerelmeseiről 

szól mai összeállításunk, a huszadik század modern trubadúrjairól, a világ fővárosának költőiről, zeneszerzőiről, énekeseiről. Róluk szól ez a műsor, és ők szólnak hozzánk. Francia sanzonokat hallanak.

A sanzon, a francia sanzon különös és különleges műalkotás. Dallam, szöveg és előadás utánozhatatlan egysége. Vallomás és üzenet. Pillanatkép egy emberi sorsról, emberi sorsokról, ha úgy tetszik: AZ emberi sorsról. Lírai helyzettanulmány. Színes kaleidoszkópja felvillantja az élet tarkaságát, örömöket és bánatokat, elragadtatásokat és a bukás tragikumát, a magány bánatát, az egyedüllét vigasztalanságát, a kiszolgáltatottság keserűségét, a tavaszok fényeit, a hulló őszi levelek letargiáját, a Szajna mormolását, uszályok ködkürtjeinek búgását, nyarak lángoló fáklyáit – az élet szépségeinek, a szerelemnek mindig új és soha meg nem unható varázslatként ható csodálatos tűzijátékát.

A sanzon szövegírója, a költő, saját bánatát és örömeit fogalmazza versbe, az énekes saját sorsát vallja meg és panaszolja. A sanzon egyes szám első személyű műfaj. Egyszeri és mégis általános érvényű: nemcsak nekünk és hozzánk, de rólunk is szól.

A sanzonokban mindegyikünk megtalálhatja gyermekkorát, kihamvadt szerelemeinek hajdani lobogását, régen elfelejtett bánatát: sorsunkat, életünket.

A sanzon, mint Piaf egyik dalában énekli, olyan dallam, amely ujjával mindegyikünkre rámutat.

Igen: ha sanzonról, a francia sanzonról szólunk, szinte lehetetlen, hogy ne a legnagyobbal, a felejthetetlennel, az utánozhatatlannal kezdjük a felsorolást: Edith Piaffal.

Neve elválaszthatatlan a műfajtól és a sanzon történetétől. Hajszolt és tragikus életét regények, színdarabok idézik.

Edith Piaf zseniális – írja róla Jean Cocteau.

„Zseniális és utánozhatatlan. Végsőkig tudja fokozni azokat az erőket, amelyek a szépséget létrehozzák. Nem volt és nem is lesz soha másik Edith Piaf. Csillagként ég el Franciaország magányos éjszakáinak egén. Őrá tekintenek az összesimuló párok, akik még tudnak szeretni, szenvedni és meghalni. Ez a szürke kis veréb túllép dalain, a zenén és a szavakon, túllép rajtunk. Az utca lelke hatol be énekével a város minden szobájába. Már nem Edith Piaf dalol: a szél fúj, az eső esik, a holdfény teríti szét abroszát. Edith Piaf dala: kinyilatkoztatás. „

Első számként a „MYLORD”-ot hallják. Világsláger volt, ma is az. Szövegét Marguerite Monnot, zenéjét Georges Moustaki szerezte. Az a Moustaki, aki maga is kiváló énekes, előadó, szövegíró és zeneszerző, Brassens, Yves Montand, Dalida számos dalának komponistája, a Golden Gate Quartett egyik társszerzője. Gitárosként kísérte Edith Piafot 1959-ben, amerikai turnéján. Ezen a hangversenykörúton hallhatta először a világ, a new-yorki közönség a dalt.

https://www.youtube.com/watch?v=vwe3CzWZ4Bg

A kikötői sikátorok jószívű örömlányának kissé szentimentális, de tagadhatatlanul megható és művészi dala után idézzünk fel egy képet a még kegyetlenebb valóság képsoraiból, az életből, Edith Piaf életéből:

1949. október 28-án Edith Piaf New Yorkban lép fel. A műsor szünetében, öltözőjében kapja a hírt: szerelme, Marcel Cerdan, a boxoló, aki repülőgépen utazott utána az Államokba, az Azori szigetek felett lezuhant. Piaf összeroppan. Először hisztériásan, majd hangtalanul zokog. És tizenöt perc múlva újra művész: kipúderezi arcát és kilép a közönség elé. És énekel. Imádkozik. Istent kéri, vonja vissza a visszavonhatatlant. Hadd élhessen még, akit szeret, egy napig, két napig, nyolc napig, csak egy kis ideig legalább…

Hallgassák meg ezt az imádságot: MON DIEU

https://www.youtube.com/watch?v=RgvEV9B-IEw

Balesetek sorozata, műtétek, alkohol, kábítószer, kórházból-kórházba tántorgó utak, elvonókúrák, szerelemek és újabb szerelemek – és sikerek, újabb és egyre nagyobb sikerek, világsiker: ez Edith Piaf életének utolsó tíz éve.

1963. október 14-én negyvenezer zokogó gyászoló kíséri utolsó útjára, a Père-Lachaise temetőbe a párizsi külvárosok hajdani szürke kis verebét, aki a francia sanzon halhatatlan csalogánya lett.

 Azzal a dallal búcsúzzunk tőle, amelyet pontosan három évvel halála napja előtt énekelt először, 1960. október 14-én Reimsben.Georges Dumont szerzeménye a „Non, je ne regrette rien”, a „Nem bánok semmit sem” Piaf életének mottójává vált. Bár mi is elmondhatnánk életünk végén….

https://www.youtube.com/watch?v=JKPvx38D4GM

Piaf nemcsak nagyszerű énekes, de fáradhatatlan és sikeres felfedező is. Első felfedezettjét mindannyian ismerjük. Kiváló előadó és énekes, de felejthetetlen filmek rokonszenves hőse is. Láthattuk „A félelem béré”-ben, a „Vivre pour vivre”-ben és még sok nagyszerű filmben. Azt a dalt hallják, -LA VIE EN ROSE- amelynek zenéjét is, szövegét is mestere és felfedezője, Edith Piaf szerezte – és amelyet Yves Montand oly sokszor és utánozhatatlan költőiséggel adott elő.

https://www.youtube.com/watch?v=14cZyY_7qlI

Yves Montand második daláról -C’EST SI BON …-illetlenség volna bővebben és részletesebben szólni. Olyasmiről énekel, ami nemcsak szerinte nagyon jó: a szerelemről. Az egymás karjába bújó szeretők semmitmondó, de mégis olyan kedves szavairól, a simogatásokról és az elragadtatásról:Közismert világsláger Yves Montand harmadik dala is:LES FEUILLES MORTES Elnyűhetetlen, igazi „evergreen”, örökzöld melódia. Szerzője világhírű hazánkfia, Joseph Kozma, aki nemcsak sikeres sanzonokat írt, de számos film kísérőzenéjét is komponálta. A dal szövegírója Jacques Prévert, igazi párizsi bohém, tehetséges költő. A franciák sokévszázados szimpátiáját az aláfestő-zene dallamsorában elbújtatott Poljuska-téma idézi fel.

Piaf második felfedezettje is sokoldalú tehetség: énekes, zongorista, szövegíró, filmszínész. A szegény örmény menekültek, az Aznaurian-család ma már milliomos és világszerte ismert és közkedvelt fia, Charles Aznavour első dalában - PLUS HEUREUX QUE MOI- a külvárosról énekel, amelyben felnőtt; az utcákról, ahol ugyancsak használnia kellett az ökleit, hogy megvédje esendő kis létét a verekedések, az övön aluli ütések és az élet megszokott csapásai ellen. Ezekről a kezekről énekel, amelyeket a szerelem simogatóan szelíddé humanizált; és természetesen az örök témáról, a szerelemről, amely jó, megértő és boldog emberré változtatta a hajdani cinikus kültelki vagányt.

A másik Aznavour-dal is méltó műsorunk címéhez. TOUS LES VISAGES DE L’AMOURA változatosság kedvéért ez most a szerelemről szól, a sanzonok, poéták, zeneszerzők és sanzonénekesek elcsépelhetetlen és örök-új témájáról. A szerelemről és a szerelmesről, aki angyallá vagy démonná változtathatja társát, megmutatva neki a szerelem minden arcát

A sanzon nagy császára után – ahogy Aznavourt, talán Napóleonra emlékeztető alacsony termete miatt nevezik – Piaf egy harmadik felfedezettjét hallhatjuk, Francois Sillyt. Az újságok nem fukarkodnak a felsőfokú jelzőkkel, róla szólva. „ A legdinamikusabb férfi”. „ A százezer voltos ember”. A touloni fiatalembert, aki hazánkban is nagy sikerrel vendégszerepelt, Önök is jól ismerik művésznevén.A már említett orosz-szimpátia világhírű kifejezése az a dal, amelyet Gilbert Bécaud előadásában hallanak és amelynek szövegét is, zenéjét is az előadó szerezte: NATHALIE

https://www.youtube.com/watch?v=TilQ8BIHisw

Bécaud másik dala a költőkről szól. QUAND IL EST MORT LE POÉTE. A költők nem csak a sanzonok szövegírói, hanem sokszor ihletői is. A költők a játékosság, a bohémul vidám, nyomorúságában is napfényes élet szimbólumai, Párizs művésznegyedeinek jelképei, a szerelem örök trubadúrjai. És amikor a költő meghal – énekli Bécaud – elsiratják barátai, sír az egész világ – s a mezőn, ahol eltemetik, sírja felett égszínkék szemek, búzavirágok nyílnak…

https://www.youtube.com/watch?v=c8BnPp-mPgQ

És van itt még egy Bécaud-dal. ET MAINTENANT…Nemcsak világhírű sanzon, világsláger: több annal. A magárahagyott ember kétségbeesett és tehetetlen segélykiáltása, a kietlen és értelmetlenné vált élet, a keserű magány dala. A dobok a monoton, szívdobogást idéző hangja után, az egyhangú kopogás temetést idéző hangjai mögül kúszik elő, csuklik fel a rekedtes énekhang. Sorsát vallatja, sorsát kérdezi – és tudja: nincsen felelet. Mit is tehet az ember, ha minden elveszett?Hallgassák meg először Pierre Delanoe dalszövegét magyar fordításban, zene nélkül – és halllgassák meg a zeneszerző, Gilbert Bécaud előadásában is…

Műsorunk végére értünk. Búcsúzzunk hát el Párizstól, a fény és a forradalom, a művészet és a szerelem örök városától, a világ fővárosától, a sanzonok és komponisták doyenjének, Charles Trenetnek a dalával, amelyet Yves Montand ad el: L’ÂME DES POÉTES .Arról énekel, hogy a sanzon örökké él, mint a szerelem. A költő már rég meghalt, de az utca népe dúdolja még dalát. Nevére nem emlékezik már talán senki; nem tartják már számon, kiért dobogott, kiért szenvedett a szíve. Versének szavait elfelejtik, megváltoztatják, de a dalban tovább él. A költők meghalnak, de a költészet és a dal örök. 

Régi blog: 2007. október 30.
22:50:27 és 23:41:52