9.
EXHORTATIO AMICALIS
„Nel
mezzo del cammin…”
Az emberélet útjának felén már
régen túl vagyunk, drága jóbarát:
az alkonyat sötétje már feléd száll,
falhoz vághatod már a fakupát.
Emlékeink sötétlő dzsungelében
el is tévedünk, bizony, néha már,
s lopakodik utánunk észrevétlen
a végzet, mint vérszomjas jaguár.
De rá se ránts! Füttyents az alkonyatnak,
s lábadhoz kúszik majd, mint hű kutya.
Maradjunk meg vidámnak és szabadnak
- s mert nincs több játszma: ne add fel soha!
Ha szívünk nem is, kedvünk még a régi
- és sok lesz még, mit érdemes megélni!
Régi blog: 2008. április 8.
21:26:26
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése