Kaleidoszkóp

VÁZLAT-ÉLET

Apám szerette összerendezni a dolgokat, rendet tenni, katalogizálni, áttekinteni, témák köré sorolni: mindent. Módszeresen és átláthatóan, rengetegszer legépelve, szisztematikusan felsorolva dolgozott, lett légyen az komoly tudományos téma, vagy épp a hosszú illetve rövidszárú zoknik csoportosítása szín, vastagság, és egyéb szempontok szerint. Megannyi listát volt képes készíteni írógéppel, indigóval kb. 4 példányban a magnószalagokon lévő zenékről, szerző, előadó, témakör pontos feltüntetésével persze, betűjelekkel, számmal kódolva. Ne is említsem a címlistákat, telefonregisztereket, s külön lajstromba vette a karácsonyi üdvözletek címzettjeit is, valamint csinos és praktikus, mindenre kiterjedő felsorolást gyártott rövidebb-hosszabb utazás esetére, mi is legyen a csomagban. Hangsúlyoznom kell, legépelte, tartalmilag is, formailag is remekül tagoltan kopogott rá mindent az adott esetben épp szükséges méretű papírdarabra.

Kézírásos naplóbejegyzések, felfirkantások, levelek végére kézzel írt sorok is vannak persze Tőle, nem túl sok, a rettentő mennyiségű gépelt anyaghoz képest.

Van viszont valami különös vázlat-töredék, inkább vázlat-váz, előkészületféle egy precíz, végleges és átgondolt összefoglalóhoz, talán életút leíráshoz. Kézzel írta, halványabb és sötétebb sárga röntgenfilmes papírra (aki ismeri, tudja milyen árnyalatú sárgát értek ez alatt). Vannak egész nagy lapok is, meg kisebbek, négyzet alakúak, félbetépettek, vékonyka csíkocskák is a papírok között. Néhányra csupán cím került, párra odavetett „schlagwortok”, de akad viszonylag hosszabb, részletesebb felirat is.

Úgy sejtem, 85 elején készülhetett mindez, s már nem maradt ideje arra, hogy legépelhesse a végleges verziót. A végleges vázlatot az életéről. Olyan kár. Arra készült vajon, hogy szépen sorban, pontokba sorolva, az egyes témákat kibontva megír majd mindent?

Hiába csak dirib-darab, hiába vázlat csupán, Hozzá tartozik ez is, lemásolom afféle életrajz-kiegészítőnek:

1. A GYERMEKKOR KINCSESHÁZA

2. AZ ELSŐ ISKOLA

Angyal Rózsika, Jézus jegyese
Atlétika és az első díj
Székely tanító úr
Pataki tanár úr
Lányok közé ültetve
Egy év a sarokban
Németül is tanulunk
A nádpálca két vége
Kővel bélelt hógolyók
Verekedések a Templomtéren
Murgyán kutyája, farkán a zászló
Talpára esik-e a macska?
Felmászunk a harangokhoz
Vak Béla vára
Vezet-e alagút a Zengőre?
Ministrálok
Pilincka-játék

3. GYERMEKKORI BARÁTOK, JÁTÉKOK

4. A JEZSUITÁK NEVELÉSE








Castra Punica
Castra Romana
Pinzger történetei
Hauer a royalista
Lemmer, a filozófia és a varázsvessző
Szomszédom: Serényi
Ábrahám pofonja Zichynek

5. GIMNÁZIUMI ÉVEK

Márévári kincskeresők
Az erdők szerelmese: a PEON

6. HÁBORÚS EMLÉKEK

7. KAMASZKOR: BARÁTOK ÉS SZERELMEK

8. FRONTÁTVONULÁS, FELSZABADULÁS

9. EGYETEMI ÉVEK

10. KÖNYVEK ÉS IRODALOM

ÉDESAPÁM   ÉDESANYÁM




NAGYAPÁM

Bank és Takarékpénztár
Gyomorrák
Aranypor és pofon
Szótlanságok és kötél a gerendán

NAGYMAMA

A Hoyck Saga
Kapellmeister Ruppert
A gyárvárosi varrónő
Operett és színi pálya
A daliás tűzoltó
Szőlő, munka, szegénység
Szergi és Vacatkó (báró Eötvös)

AZ ERDŐ SZERELMESE

A KUTYÁK

 Számozás nélküli kis papírokon:

 Le lycéen:

A Gombfootball Kupa és Piola csapata

  Friends

Varjúvadászat Lendvaiéknál
A PIV tündöklés:  Helig, a rivális,
Hepi sír, 4:0
A kadétok
Szekrény
Corner-taktika
Forró Pubi
Kovács Pruntyi, Mulzi
Lendvai Pityu, Hütsch Sanyi,
Steindl Pimpi, Szabó, Völgyi Lala

  Politics

  Poetry

A száműzött
A rigók

  Father

Az első vadászat: szalonkázás
Tud apád vadászni
Öreg cigány nótát felejt
A molnai csárdás
Első rókám
Isten, Haza, Király

  Loves

E,Edit, Kató, Eta, Klári, R.Edit
Jutka, Márti

  Varia

Chiens
  

Miss legendája
Block idomítása
Block hazahozza a levéltárcát
A kis magyar vizsla a lépcső előtt
Hetényi kutyák: Floki, Lady, Radar
Csuti és Dasa, koncert-duett
Macskák, body-check, körhinta, sündisznó
Dasa ugatni tanul
Youpi, drága Youpi, Monsieur le chien
Lendvaiék kertjébe leszálltak a hollók
Vitorláshajók a duzzasztónál
Kertöntözés
A footballpálya körtefái

Kaleidoszkóp. 

Gyermekkori emlék: ma is kísértő s megkísértő. Mágikus ablak, színek, fények és alakzatok megszámlálhatatlan, újra meg újra elbűvölő változatai. Varázstükör. Fordítasz egyet s felragyog a kép. Örök szimmetriájában jelképeket láthatsz, a geometrikus torzókat fantáziád egészíti ki műalkotássá…
A valóság: néhány színes papírdarab, sztaniolhulladék – nemesfémek talmi pótléka és utánzata – és a ravasz egyszerűséggel elhelyezett tükrök.
A kaleidoszkóp a reflexió mágiája. A mindennapok varázslata, hétköznapjaink hulladékaiból szerkesztett költészet.
Emlékeink: hétköznapjaink hulladékai. Az emlékezés: a fénytörés játéka, jelen és múlt prizmáin, tükrein.

Béjaiában írom mindezt, 85 márciusában, szokatlanul kemény és hideg tél után, borús, esőt ígérő ég alatt. Ólmosan-álmosan színtelen a tenger, a túlsó partot köd és felhők takarják, a Babor hegyek első vonulatai sötétlenek csak felém. Tichy irányában elmosódó, fehér foltként sejlik a Hammadites. A februári koratavasz után végeláthatatlannak tűnő esők köszöntöttek ránk márciusban, lélek és emlékezés fázósan gubbaszt a kietlen hidegben. Haza készülünk, első szabadságunkra kijövetelünk óta.

S haza készülök én is.
Földi dolgaim rendezném még – meg-megrázva az emlékek kaleidoszkópját.)

*

Válás és búcsúzás

Az emlékezésnek különleges forgatónyomatéka, centrifugális ereje van. Vajon miféle súly szerint szelektálja emlékeinket?
Most, hogy akaratlanul is valami időrendi szerkesztésre törekedve – fel akarom idézni első gyermekkori emlékeimet, meglepően és váratlanul bukkan fel egy fél évszázaddal ezelőtti emlék.

Pécsvárad, Vár utca 1. Anyám és Apám. Karcsúak, fiatalok. Anyám zokog, apám arca megviselt. Búcsúznak. Válnak. Anyám holmiját lovaskocsira rakják. Apámmal kísérem ki a kocsi mögött ballagó-síró szép fiatal nőt a falu határa felé. A szőlőnkbe vezető dűlőút táján a lovak valamitől megbokrosodnak. Ijedten kiáltom: „Édesanyám! Siessen, mert elmegy a kocsi és itthagyja!” Négy vagy öt éves lehettem. Nem értettem, miért zokog fel szavaimra a két felnőtt: szüleim.

 *

Első játékok

Apám, az állástalan, valahol a számomra akkor még nagyon rejtelmesnek tűnő világban kóborolt, munkát keresve. Nagyszüleim neveltek. Nagymama, a munka megszállottja, gyakran kivitt magával a szőlőbe. Ő kapált, kacsolt – engem leültetett a bakhátak egyikére a sor végén, a szőlőtőke árnyékában. Elfértem néhány tenyérnyi hűsön. Unatkoztam. Nagymama mutatta az első játékot, amelyre emlékszem: az Y-alakú, kunkorodó kacsok voltak a kis ökrök – ezekkel vonulhattam a frissen kapált bakhát domboldalain. Próbáltam elszórakozni ezzel a primitív fantáziára épülő gyermekjátékkal – nem ment. Untam. Vigasztalanul unatkoztam. Azt hiszem innen datálódik a szőlőművelés iránt érzett személyes ellenszenvem.

A padlás gyermekkoromban a rejtelmek világát, a titkok országát jelentette számomra. Ha csak lehetett, felszöktem „kutatni”. Így fedeztem fel egyszer a tető és a gerendák porlepte zugában apám egyik játékgyűjteményét: fából faragott, miniatűr falusi háztartás bútorait, eszközeit. Különösen a hosszú kocsi nyerte meg tetszésemet, amelyet fából faragott kis hordókkal lehetett megrakni. Valamelyik kádár ős faraghatta a század elején. Hová is tűnhettek el a kis szekrények, asztalok, hordók, kocsik, sajtárok? Mire értékük felderengett számomra, már nem volt, aki emlékezzen rájuk…

******

Ennyi, csupán ennyi maradt, ez a félbehagyott, vázlat, egyetlen betűvel sem több ez a néhány, kisebb, nagyobb sárga papírlapokra írt kaleidoszkóp-váz. 85. tavaszán Apa beteg lett, májusban elment örökre, s már nem volt kitől rákérdezni az emlékeire. Kár. Olyan kár… Hiány, ez is.

 

„Emlékeire te emlékezel,

egyszerre közelít feléd hatévesen,

megöregedve,

amott az érettségiről jön…”

 

Így kezdtem ezt a blogot. De hiába, nem tudok mindenre emlékezni Apa helyett.


Régi blog: -2010. március 26.
22:54:11

1 megjegyzés:

  1. Valóban nagy kár, örök sajnálat, hogy nem kérdeztünk eleget, amíg lehetett, és hogy már nem lehet...
    Sokat ígérőek a jegyzetek! (Rózsa)

    VálaszTörlés