Szerelmesvers, 85.április 14.

A régi blogban külön bejegyzésbe került Apa verse és Anya levele. Ide most együtt teszem a kettőt, miután jól kibőgtem magam.

KÓRHÁZI ÓDA A HITVESHEZ

Kamaszkoromban már kísért az arcod,
fel-felbukkanva, mint égi jelek.
Mennyit kellett még várnod s tapasztalnod,
hogy hozzám igazíthasd léptedet!
Vállaltál velem harcot és kudarcot
s nem ámítottak talmi sikerek.
Hitegettek s megtéptek tévedések,
de tevéled volt teljesebb az élet.

Amikor már-már utat tévesztettem,
kézenfogtál, mint anya gyermekét
s olyan tájakra vezettél el engem,
hol nem borult ránk sohasem sötét.
Lobogtál mindig, szelíd szerelemben,
ahogy oltár előtt a mécses ég.
Sok évtizednyi megpróbáltatásban
voltál s maradtál mindig drága társam.

Hányszor is tévedt rossz utakra lábam!
Hol állhatatlan voltam, hol konok,
de új utat és célt mindig találtam
- és hitet is, mert szavad bíztatott!
Száműzetésben, hit-rontó magányban,
a csillagod vezetett, ragyogott.
Harminc közös évünkre visszanézve
nyugodtan nézek most a sors szemébe.

Kísért s kísér az arcod álmaimban,
mentőövként beléd kapaszkodom.
Én eleitől csak tebenned bíztam,
fárosz voltál te minden partfokon
- s most is, hogy ím, a végső próba itt van,
te maradtál vezérlő csillagom.
Te voltál s vagy az áldozati oltár,
tehozzád szól, halld, az utolsó zsoltár.

Most itt fekszem, lásd, a kórházi ágyon,
infúziók s citosztatikumok
tartják bennem a reményt és számlálom:
hány hetet élek még – vagy hány napot…
Ragyognak-e még rám a szemhatáron
mindent-ígérő, bíbor hajnalok?
Könnyű nekem így, kezemmel kezedben,
barátom, társam, szeretőm, szerelmem!

Viaskodom fellázadt sejtjeimmel
s tudom: valószínűbb a vereség.
A lélek tán még bátorságot színlel,
hogy jól játssza el végső szerepét,
hadakozom a magam módján, rímmel,
bár jól tudom, hogy ez most sem elég –
Nagy utakra indulók láza éget,
véled kötöttem örök szövetséget.

Hívogatnak a régen-holt hajósok,
kamaszkorom kalandor-hősei –
indulok hát. A part már elmosódott,
szívem reménnyel s kétséggel teli.
Viszem magammal búcsúcsókod,
most már előre kell tekinteni.
Tengerre szállok, elszántan s konok
hittel, mint régi conquistadorok.

Meg-nem-mérhető láz tüzében égek.
Vitorla csattog, zászlót bont a szél.
Palackpostám küldhetem csak tenéked,
remélve, hogy még partjaidra ér.
El kell hogy hagyjalak, végső menedéket,
utamon már a sirály sem kísér.
Nem lehet elég rím, se szó, se könnyek,
hogy búcsúzóul mindent megköszönjek.

Utolsó verset még hozzád kiáltok,
hogy megköszönje elfúló szavam
szerelmedet, amin megtört az átok,
szép alkonyatom, hajnalsugaram.
Imádkoznék, hogy légy örökre áldott,
hiszen te voltál jobbik önmagam.
Szívednek szívem holtomig adósa:
ezt hirdesse ez a tétova óda. 

Bpest, 1985.április 13-14.
I.Bel, Haematológiai Osztály

és

Szfvár, 1985.április 14. 22.15.:

SZERELMESLEVÉL, ugyanakkor

Drágám, életem egyetlen Szerelme,

amikor Veled vagyok, nem tudok beszélni arról, amit érzek és azt sem hagyom, hogy Te szólj. Nem vagyok még elég erős. Járok a világban, ügyeket intézek, emberekkel szavakat váltok, valószínű, hogy a létezéshez szükséges dolgokat is megteszem, mert vagyok, de nem azért, mert gondolkodom, tehát… Nem gondolkozom. Gépiesen, begyakorolt reflexek segítségével teszem a dolgom. Időnként körülnézek, és azt érzem, hogy ez nem lehet, ez csak egy rossz álom és mindjárt belépsz és megsimogatva mondod, hogy „végre egy jót aludtál”. Nem akarom felfogni, hogy beteg vagy! Azt már megszoktam, hogy én különböző diagnózisokkal ismerkedem, felkészítenek betegségeim más-más kimenetelére, de azt nem engedem, hogy Neked bajod legyen! Csak elmúljék ez a rettegett hat hét, és itthon legyél! Ismered ezt a mondatot: „Ha csak itt fekszel a szobában, az is jó.” Kiegészítem: Ha a hátralévő években csak itt fekszel a szobában és vagy, nálam boldogabb embert nem fog ismerni az emberiség. Semmi nem vagyok, ha nem vagy velem. Imaként is a Te versed száll, szól belőlem: „Én istenem, ki pontosan kimérted …” Kérlek, könyörögve kérlek gyógyulj meg! Ha nem teszed, nincs értelme tovább számomra semminek. Harminc éve már, hogy szeretlek, Te tudod, ha nincs e szerelem, régesrég meghalok. Változatos, gyönyörű volt eddig az életünk. Gyógyulj meg, hogy a nyugalom örömét együtt élvezhessük. Veled szeretnék lenni minden percemben a valóságban is. Az lenne a vágyam, hogy nehéz óráidban hűsíthessem hűvös kezemmel homlokod. Így is velem vagy, bennem élsz, de jó lenne csak legalább az ujjad hegyét megérinteni. Ha visszatérek Algériából, ott akarok lakni a közeledben és aztán május végére készíteni a szobád, ahol diadallal köszönt majd a IX. és hidd el, ezrek örülnek majd az ország különböző részein. Az emberek szeretnek és ragaszkodnak Hozzád, de én önző vagyok, csak magamnak akarlak, alázatos szerelemmel szeretni tovább úgy, hogy boldog legyél. Nem akarok E-ékről írni, az más, az a családi hatalmas szeretet. Ez ami bennem van, ez a szerelem, ami csodálatos, gyönyörű szerelmünk.

Gyógyulj meg édes, nagyon-nagyon várlak. C

Régi blog: 2008. április 28. 
22:38:50

-