Fényes szelekkel - születésnapon

Elmúlt már április, el a Költészet Napja, József Attilára mégis, mindig emlékezünk.
Az alábbi verset Apa valamikor a 40-es évek végén írta..
Ma, 2022.júniusában összeszorult a szívem tőle...😢)


EGY HALOTT KÖLTŐHÖZ

                                    J.A. emlékének

Te tetted, amit kellett
és nem kerestél kibúvót,
feledtél minden más szerelmet,
megvetetted az árulót.
Fanatikussá tett az eszme
s bár tudtad, hogy reménytelen,
mindig új és új küzdelemre
szólított ez a szerelem.
Nem volt sohasem nyugovásod
és nem volt meghitt otthonod,
megtagadtál kedvest, barátot,
így lettél kemény és konok.
Karaj kenyérként osztogattad
a millióknak önmagad
s nem gyűjtöttél semmit magadnak:
hős vagy s hősi áldozat.
Szavad és neved most is őrzi,
mint fémet kőzet, a tömeg
s rád hivatkozva vezetői
fújják saját érdemüket.
Nem mondom, mindez hiába
volt s áldozatod hasztalan,
hisz a fáklyavivők sorába
beállnék én is boldogan –
de szörnyű látni, hogy az eszmét
rimává alakítja a
gazemberek s talpnyaló nyeglék
szédelgő, aljas csapata
és hogy a nép élére gyakran
nem az kerül, ki jót akar,
hanem aki hazug szavakban
ügyes és harsányan szaval.
Szörnyű látni, hogy a sötétség,
bár a fény nő és egyre több,
nem oszlik és bármerre nézz szét:
megtelnek a börtönök,
hogy újabb s szörnyűbb háborúkra
készülődnek a nemzetek
s az imádott Haladás útja
szintén borzalmak közt vezet.
Folytathatnám, hisz a panasszó
mint mindig, ma is végtelen
s nem tudjuk, mikor jön kitartó
harcunk végén a győzelem.
De mégis hiszünk rendületlen,
mert amíg élünk hinni kell,
hit nélkül életünk kegyetlen
lenne s értelme veszne el.
Mi hisszük, hogy legyőzve ármányt,
hitványságot és holnapot
egy fényesebb kor partja vár ránk,
sugaras, boldog századok,
meglátjuk a Szabadság arcát
s túl börtönön és terroron
béke vár, melyben jog s igazság
mindenkit győztes fénybe von.
Kiáltás leng a légen át és
visszhangozzák a tengerek,
ujjong majd mind a hat világrész,
az ég s a föld is zengenek.
Hisszük: majd a harcnak vége,
megszületik az új világ,
hol új költők dalolják égre
az emberiség himnuszát.


Régi blog: 2008. április 11.
06:04:40

Baráti intelem, "dantésan"

9.

EXHORTATIO AMICALIS

                        „Nel mezzo del cammin…”

Az emberélet útjának felén már
régen túl vagyunk, drága jóbarát:
az alkonyat sötétje már feléd száll,
falhoz vághatod már a fakupát.

Emlékeink sötétlő dzsungelében
el is tévedünk, bizony, néha már,
s lopakodik utánunk észrevétlen
a végzet, mint vérszomjas jaguár.

De rá se ránts! Füttyents az alkonyatnak,
s lábadhoz kúszik majd, mint hű kutya.
Maradjunk meg vidámnak és szabadnak

- s mert nincs több játszma: ne add fel soha!
Ha szívünk nem is, kedvünk még a régi
- és sok lesz még, mit érdemes megélni!


Régi blog: 2008. április 8.
21:26:26

Hazatérő...?

25.

RONSARDT VISSZHANGOZVA

Boldog, ki mint Ulysses, nagy utazásról tér meg
és mint az Argonauták, kincsekkel megrakott
hajóján kikerülve szeszélyek és veszélyek
sok zátonyát a révbe ér végre otthon; ott,

ahol még hívogatják gyermekkori ösvények,
ahol megérti még tán, amit a szél susog,
ahol, bár vannak árnyak, szelídebbek a fények,
s ahol becézgetik majd bársony alkonyok.

Hát én? Hogyan fogom majd egyszer visszaidézni,
amit átéltem itt a perceket, napokat?
Hazámba visszatérve, hol semmi sem a régi,

van-e még táj, és otthon, mely fiaként fogad?
Vajon megsimogatja fia fáradt szemét
és lefogja-e majd a szelíd pannon vidék?



Régi blog: 2008.április 7.
21:29:06

Jóreménység-foka

12.

SIMEON ÉNEKE

Kigyúlt s ragyog a jó remény
Nevezz el róla szirtfokot
Csillag vezet     A költemény
égboltjain sugár ragyog

Ködök sötét novemberek
árnyait már szél fújja szét
Szádban érzed a reggelek
friss gyermekkori jóízét

Szültek neked     Az örömöt
Szorítsd magadhoz tenfiad
Pirkad már     A hegyek fölött
lángcsóvaként kigyúlt a nap

Bagoly huhog     Kuvik kiált
Felejtsd el     Te csak nézd a fényt
S dalolj     Hadd hallja a világ
boldog Simeon énekét


Régi blog: 2008. április 7.
20:18:05

Mecsek











21.

SZÓLOGATÓ

Cigánydomb, Zengő, Várkony, Réka vára,
Kövestető, Büdöskút, Tiliták –
az idegen ég dúlt horizontjára
rezdülő kép – laterna magicák

képsorai, imbolygó fények, árnyak,
akik kísértek és kísértetek,
most, hogy körülvesz alázat és gyalázat,
varázsigém mormolom: nevetek.

Ti tegyetek mellettem tanúságot,
ti, gyermekkorom játszótársai,
verset különben hiába kiáltok –
tanítsatok meg újra játszani!


Régi blog:2008. április 3.
22:34:39

Költözés a Mezőszél utcába, 1976

 MEZŐSZÉL UTCA

         Mezőszél utca, te, diákkorom
vidéke, szép, sokszor-megénekelt,
frissen kaszált fű illatát idéző:
nevedből most is szénaszag lobog.

           Hová is tűntek gazvert útjaid,
árokpartodról a sok kék katáng,
kamaszlépteim nyomai a porban,
omladozó, kis, kertes házaid?

           Akik itt éltek most, ti emberek,
sorsotokkal a vasbetonba zárva,
a szívszorító, kollektív magányban,
néztek-e még, mint én, az ég felé?

           Őrizzétek, égre-mutató ujjak,
toronyházak, álmatlan bérkaszárnyák,
azt, akinek nem hagyom örökül
csak felettetek a szélfútt ég kékjét!







Régi blog:2008. április 3.
22:09:33

Rigófütty

ARS POETICA

Nekem mindegy, hogy melyik istent
s melyik bálványt ki s hogy imádja:
én annak vagyok az utóda,
aki a füttyöt kitalálta!




Régi blog:2008. április 2.
2008 22:14:24