Egyszer volt, hol nem volt....

Kezdjem hát úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt?!

Volt egyszer egy blog, évekig örömöt adó, emlékező, múltidéző szép-szomorú blog, az volt a címe:

"Akit a rigók elkísérnek..."

2007-ben indult, segítséggel akkor is, mit segítséggel, a teljes beindítást, a blog elkészítését, megalkotását Borka végezte el helyettem. 
Az újraélesztés ötletét pedig egy jó éve talán Ágitól kaptam. Nemrég sikerült visszakapnom a régi blogból, amit lehetett. Ha teljesen nem is tudom visszavarázsolni azt a régit, az eredetit, megpróbálom a vissza/megszerzett bejegyzéseket szép komótosan, időrendben feltenni ide. Szeretném hűen, a régi sorrendet követni, ahol tudom, ahol lehet. Persze közben magam is változtam, ha néha a hangsúlyok, az újraértelmezés, átértékelés, a meg nem lelt képek kényszerű helyettesítése miatt másként is kerülnek ide a versek, a bejegyzések picit átíródnak majd, a lényeg megmarad:

Apa emlékét őrzőm itt.


2007.február 12.
20:38:38 

Elkezdeni a legnehezebb.... induljon ez az emlékidéző, emlékeket óvó-őrző, versekből szőtt blog egy idézet-töredékkel. Ez a pár sornyi versdarabka évtizedekig kockás füzetbe bújva lapult, még költője nevét is elveszítette közben, s most előbukkant, hogy megilletődött-akadozó szavaim helyett itt álljon bevezetőül:

"Emlékeire te emlékezel, egyszerre közelít feléd

-hatévesen

-megöregedve

-amott az érettségiről jön

Nem tudod, meddig vagy magad és hol kezdődik benned ő."


Apára, Faller Jánosra, „a Jancsira” emlékezem. Őt, a verseit, életének egy-egy darabját hívom segítségül.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy! Valóban egy kicsit túl fehér, de a személyre szabásban tudsz hátteret változtatni. Az elrendezésben meg az oldalsávba is tudsz felvenni mindenfélét, képet, szöveget, stb.
    Nagyon örülök, hogy már ideáig eljutottál, lesz újra blogja Édesapádnak!
    Bármit nem értesz, csak írj! :)

    VálaszTörlés
  2. Hohó, mit látok? Feleleveníted a blogot, örülök!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkozás-szinten van még csak...:)
      Majd megírom emailben az egészet, de Te voltál az egyik fő inspirálóm:)

      Törlés
  3. Mindig akartam kérdezni, hogy neked miért nincsen blogod. Most lesz egy az édesapádról, szorgalmas olvasód leszek.

    VálaszTörlés
  4. Már a harmadik hozzászólást írom, de nem jelennek meg... Nem adom fel!

    VálaszTörlés