A mélységből...

2007. március 20.
22:43:00

DE PROFUNDIS

Kazamatákba zárt minket a század
a magányba mely meg nem osztható
Ints búcsút hát a könnyű boldogságnak
Tűnő szivárvány  Korcs illúzió

Minek neveltünk törékeny virágot
Kertünk kapuját szelek döngetik
Embertelenné torzult a világ  Most
fújják meg az ítélet kürtjeit.

Készülődve a végső számadásra
hány imát mondtunk  Milyen istenek
nevét imádtuk a porig alázva
Mellünket verve vonjunk mérleget

Amiben hittünk fonákjára fordult
ó bölcsek köve kristály értelem
Sarkaiból e század már kifordult
Nem maradt szív Nem maradt szerelem

Szikláinkon Hamletként meditálva
még vallatjuk a jelent hogy mi lesz
Kifakult lelkek színeváltozása
A szívátültetések kora ez

Szótárainkban összezsúfolódtak
a mindenféle aberrációk
Varázsigét kerestünk  Egyre mondtuk
De nem találtuk az igazi szót

Menekültünk  S hányféle mámorokba
Választottunk  S hány idegen hazát
Hamis istenek égő csipkebokra
kínálta nékünk hitvány igazát

Körülzárnak részvétlen égitestek
Csordává nőtt a sokszoros magány
Foszló vásznán a megunt szerelemnek
sikoly világít Házam és hazám

Így hullt köröttünk minden darabokra
Mormoljuk hát az unt litániát
Menekülnénk a távol csillagokba
Ott még akad tán ránk-szabott világ.