Együtt

2007. március 18.
17:35:33 

NYÁRVÉGI SZONETTEK ALVÓ KISLÁNYOMHOZ

Hogy futkároztál egész napon át!
Meg-meglibbent kis szoknyád könnyű fodra.
Kacagásod még őrzik a szobák,
a tükör még emlékszik mosolyodra,

a levegőben vibráló jelek,
suhanó fények, hajladozó árnyak,
mind-mind jelzik jelenlétedet,
mint a tengert a vijjogó sirályhad.

De te megszöktél tőlünk észrevétlen,
kibontja köréd szirmait a csend,
lassan merülsz az álom mélyvizében

szőke hajad mint glória dereng
- míg künn, a hűvös augusztusi éjben
szerelmes tücskök gitárdala peng.

Míg künn, a hűvös augusztusi éjben
szerelmes tücskök gitárdala peng,
mérlegre téve vizsgálgatom létem
s lassan körém is kifeszül a csend.

Emlékeim fakuló lim-lomából
lassacskán immár semmi sem marad
- de véled hozzám még az ifjúság szól
s amíg elnézem alvó arcodat,

rádöbbenek, hogy nem hiába éltem
s ha jel utánam semmi sem marad,
a boldogságot mégis tettenértem,

míg simogattam kócos hajadat.
S ha meg kell majdan e világtól válnom,
a mosolyod könnyítse búcsúzásom.

Te lettél immár minden énnekem:
az ifjúság, a vágy, a legszebb emlék,
a sírigtartó, végső szerelem,
amelyben minden régi lángom benn ég.

A veszett álmok váltságdíja vagy,
a közönyös sors szép vigasztalása
és beragyogja minden napomat
a hozzám hűtlen boldogság varázsa.

Éveimnek sötétlő nádasából,
mint ritka kócsag, száll feléd az ének.
Veled búcsúzom én az ifjúságtól,

veled vallatom eliramló évek
konok közönyét. Te tégy tanúságot
ha arcom majd a csillagok közt látod.