Emlékjel

2007. március 17.
21:55:16

KERRATA  

Olyan szép, hogy már nem igaz,    
nem igaz, vagy csak félig az:
káprázat, varázs vagy csoda,
gigászi sziklák halmaza,
vad és fenséges katlana,
egy őrült festő vázlata
e szakadék, Kerrata

Felhőkbe fúrva fejüket
füstölögnek a zord hegyek.
Kis falukon suhanunk át,
elhagyva már Kabyliát
s őrszemként álló pálmafák
sora utánunk integet.
A völgyekben mint őrtüzek
lángolnak a leánderek.

Sárga falakon lánglila
fény villan: bougainvillia;
mélyzöld a hegyi tó vize,
színe a feledés színe;
emlékeim Atlantisza:
az ifjúság harangszava
csendül a tótükör felett
s visszhangozzák a vad hegyek. 

Ó hány táj vár még, hány vidék,
ahol tán még kékebb az ég,
hány rejtett öröm, hány csoda,
amit nem látok meg soha? 

Suhan a kocsi, csak tovább,
integetnek a pálmafák
s a hegyi szél dalol, dalol:
téged is várnak valahol… 

Valahol nyárfa bólogat,
porfelhőt húznak az utak,
nincs ciprus, nincsen pálmafa,
leánder, bougainvillia
- de jobban érted, amit a
füledbe súg a szél szava.
A völgyekben ott rejtezik
gyermekkorod, emlékeid;
a csillag ott mind ismerős,
rövid a nyár s szelíd az ősz
- s ha van is, aki elfeled,
páran még tudják nevedet.

Ott van a házad és hazád,
mely nyugtot ád, ha nyugtot ád
s tán már készül, ki eltemet,
hogy megfaragja sírköved…
És tán még olyan is akad,
aki idézi szavadat
s mormolva fakult rímedet
emlékjelet állít neked…

1969.augusztus