Ötvenes évek

2007.május 5.
18:27:13 

HAZÁM

          „mentre che ’l danno
                    e la vergogna dura”

                                            Michelangelo 

I 

A terror és a diktatúrák
korában, költő, mit tehetsz?
Most bársony őszök fénye hull rád
érlelve késő rímedet s

káprázatos színekben égve
hullámzó dombjainkon át
a közeledő tél elébe
menetelnek a fák.

A táj felett e délutánon
s szívedben is, mint könnyű álom,
békés napok csendje pihen

- de városodban odalenn
éljent kiált a tömeg gyáva,
barbár és aljas zsarnokára. 

II

Hazám, hazám! – a bánki szózat
fortissimója zúg feléd:
aki látta sok árulódat,
hogy rejtse égő szégyenét?

Mert megcsúfoltak és eladtak,
börtönünk vagy már, nem hazánk,
tömlöce lettél tenfiadnak
kit sorsod hű szerelme bánt.

Nézd vezetőid árulását
amint a börtönök s kaszárnyák
közt árulnak népet s hazát –

s nézd a néped: mint a kushadó eb
lapul, a többség áruló lett
- s már nem is szégyelli magát…

III

Hol hát a szó, mely felriassza
a jobbakat, hogy látva láss?
Hol a tükör, mely megmutatja:
mily nagy a szégyen s pusztulás?

Nincs hang, amely izzó haraggal
szórván shakespearei szitkait
perelne még e tunya haddal,
riasztván aljas álmait?

S az árulók, a rongyok, cenkek,
bitangok és züllött fegyencek
kavalkádjában van-e még

aki ezt hallani nem fél s ki
egész gyalázatában érzi
hazája s népe szégyenét?

IV

A terror és a zsarnokságnak
korában költő mit tehet?
Sikoltsd, kiáltsd a nagyvilágnak
- hisz vannak még kik értenek

s kiknek még él a hit szívében –
segítsetek, segítsetek!
Lesz még, ki halljon és megértsen
és ki – olvasva versedet –

látja, hogy az őrült napokban,
míg gyűlölet lidérce lobban
s fölébünk nő a rémület,

e fenevadak dzsungelében,
osztozva népük szégyenében
éltek még igaz emberek.

V

Mire e verset befejeztem
lilába vesztek a hegyek
és a lágyölü völgyeken lenn,
mint imbolygó kísértetek

suhantak el az esti árnyak
s nőtt a sötét – s a rémület
a lelkekben – s az esti tájat,
mint feledés az éveket,

elöltötte a sunyi éj, a
nagy középkori éjszaka,
hol a borzalom szakadéka

felett a szellem egymaga
virraszt csak és tetemre hí
az áldozatok jajszava

titeket, ti dúvadak, a
hatalom gaz őrültjei!

VI

Kaszárnyák közt és börtönöknek
árnyában így él nemzetünk.
Önnön hazánkban száműzöttek,
ím újra pusztulunk, veszünk!

Költők, akik még éltek itt e
hitvány és gaz hatalmasok
között: vegyétek versetekbe
e szégyenletes korszakot!

 -----------------------------------

Mint hajótörött a palackját
vetem panaszló versemet
e mocskos század szennyvizébe

hogy fénylő partodat elérje
jövendő, boldog évtized
s köszöntse jöttöd
                               emberi szabadság!

 

1950. november 7.