1966. november 11.

SZONETTEK ÁTREPÜLVE EURÓPA FELETT

Ím, kiröpített sorsom katapultja,
megtörtént hát a már-nem-várt csoda:
mind messzebb már az otthon, a haza,
és repülünk, a tengeren túlra…

Alattunk lenn, méretlen messze, mélyen,
soktornyú, büszke városok sora
- arcuk nem látom meg talán soha
és nem taposom egynek kövét sem.

Sorsom-példázó-ívű átkelés,
rejtve maradó, sejtett örömök,
elmaradt bánat, akart tévedés,

magam-emelte, makacs börtönök:
ég veletek. Búcsúzni int az óra.
Isten veled, nagy hazám, Európa!

Isten veled, nem-ismert Európa,
te kedves, aki nem voltál enyém
- pedig de nagyon szerettelek én,
s hogy kívántalak, gyermekkorom óta!

Csapodár lány, mindenki szeretője,
takargattad szépséges arcodat,
nékem nem adtad sohasem magad
- és most már késő: indulok az őszbe.

Annyi elvesztett, tartalmatlan óra,
annyi bolond, szertelen szerelem,
kifakult selymek, álmok lobogója,

néhány igen – és mennyi-mennyi nem…
Kínáld hát ajkad első- s búcsúcsókra,
végigsimítva ősz fejemen.

Bpest-Párizs, 1966.nov.11.*

*
1966 egy ködös novemberi reggelén indult a családunk - Párizson keresztül - Algírba. Kooperáns orvosként Apám Constantine-ban, a kórház laboratóriumában dolgozott több mint 3 és fél évig.

                          A Függőhíd, a Sidi M'Cide háttérben a kórház kupolái.

Régi blog: 2007. november 11.
17:19:23