Nyugtalan szívű...

NEGYVEN FELÉ                                    

Negyven felé már egyre bölcsebb 
az ember, nem sokat beszél.
Bólint fejével, hümmög néha
és tudja: mindez mit sem ér.

Nézem, ahogy az ősz aranyló
méze csorran az utakon.
A fecskék is már gyülekeznek,
csivitelésük hallgatom.

Ez az ősz csupa készülődés.
Lombjukkal búcsút intenek
az esti szélben jajgató fák
s hideg hold kél a hegy megett.

Indulnék én is. Nyugtalan lett
szívem, mint költöző madár.
Meg-megrebben, szárnyát próbálja:
valami égi jelre vár.

Régi blog: 2007.október 28.
21:44:14