Két vers a rigókról 1.

1.

RIGÓ A KERTBEN

Ma hajnal óta egyre zeng
a kertben kinn, a vén dió-
fa ágai közt egy vidám,
kiáltozó sárgarigó.

Sárgamellényes fuvolás,
fáradhatatlan énekes,
mi ez a víg kiáltozás?
Milyen ujjongó ének ez?

Szívemben egyre zeng dalod
s egy egész emlék-zenekar
kísér: fiatal tavaszok
kórusa, mély csellóival,

az emlékezés kürtjei
riasztják múltam vadonát
és sugarasan, szárnyalón
dalol, dalol az ifjúság.

Már értem dalod: üzenet,
hívnak a hegyek és a fák,
a gyermekkor dzsungele hív,
a Réka-völgy, a Tiliták,

szél zendül erdeiken át,
morajlanak a patakok
- s gyermekkorom emlékei
felett a régi fény ragyog.

1950

Régi blog: 2007. november 17.
22:54:42 

2.

HAJNALI KONCERT

Utoljára tán húszéves koromban
jártam így a hajnali parkon át,
valami régi kisvárosban,
hallgatva a rigó dalát,

kadenciáit, trioláit,
fel-felujjongó füttyszavát,
mely olyan édes, olyan tiszta
volt, mint maga az ifjúság.

Bizony, több mint tíz éve ennek            
s most, hogy megint a pirkadat 
kísér át a park fái közt és
ébredeznek a madarak,

és felharsan a rigó füttye,
épp úgy mint akkor, az a dal
ujjong most, feledhetetlen,
trillázó, örök-fiatal

dallamával körülbecézve,
megsimogatva a szívem,
úgy, hogy magam egy percre újra
vidám diáknak képzelem.

Igen: ez a dal, ez a drága
rigófütty mit sem változott,
ugyanazok a trillák szállnak,
ugyanazok a futamok,

fáradhatatlan kedvvel fújja
a virtuóz kis énekes
- és én hallgatom szívdobogva,
szinte félve, hogy vége lesz.

Még egy ujjongó és kitartott
füttyszó – és elszáll a madár.
A hajnali koncertnek vége.
A nap kezdődik: munka vár.

De ma, míg járok jobbra-balra,
itt hallom egész napon át
zengeni szívemben az
ujjongó kis rigó dalát.

Valamire lám megtanított
a rigószavú pirkadat
- s egy napra újra fiatalnak
s boldognak érzem magamat. 

1959

Régi blog: 2007. november 18.
19:03:00