5.
ALKONYAT BÉJAIÁBAN
A nap a hegyek mögé hullik
s hevenyészett glóriája
szemétből aranyport varázsol
s koronát tűz a Gurayára.
A várost lassan beborítja
az éj nagy, bakacsin palástja.
Céltalan ődöngök az úton
és várok valami csodára.
Az elszállt évek tengermélye
a múltakat magába zárja.
Csak az emlék temethetetlen.
Nem ismerek Algériára.
Régi blog: 2007. november 17.
2007 22:43:37
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése