5.
ZSOLTÁROS SZONETT
Tiéd legyen az ötödik szonett,
amit itt írok, télen, Béjaiában,
védjen meg jobban, mint egy amulett,
hogy szemedben a fényt majd újra lássam.
Harminc éve vagy már az útitársam
- és mit jártunk be, milyen utakat!
Én ostobán csak a csodára vártam
- s ím, csodának a szerelmed maradt.
Zsoltáros kedvvel írom ezt a verset,
téged dicsérjen sor végén a rím,
lépteim mindig feléd tévelyegtek
s te érleled még ma is az álmaim.
Hát számkivetve ide, Béjaiába,
zengjen neked Te Deum és hozsánna!
Régi blog: 2007. november 22.
19:15:32
Szép!
VálaszTörlés