Nyugtalanul

13.

RABMADÁR

Az évek gyorsan múlnak,
az ember érzi vesztét:
itt lopakodik immár
mögöttem az öregség.

A szívem meg-megbotlik,
látásom is homályos,
hűtlen hozzám a testem,
a szerelem kiátkoz.

A tavasz is hiába:
megrokkant már a hátam.
Örömöm egyre gyérül
e rámszabott világban.

Körém konok közöny nő,
vastag, mint fán a kéreg.
Nap mint nap meditálok,
szinte már alig élek.

Csak ez a szív, a szívem!
Nyugtalan rabmadárként
csapdos, verdes a szárny
- folyton magasba száll még…

Régi blog:2008. április 2.
22:02:03