13.
RABMADÁR
Az évek gyorsan múlnak,
az ember érzi vesztét:
itt lopakodik immár
mögöttem az öregség.
A szívem meg-megbotlik,
látásom is homályos,
hűtlen hozzám a testem,
a szerelem kiátkoz.
A tavasz is hiába:
megrokkant már a hátam.
Örömöm egyre gyérül
e rámszabott világban.
Körém konok közöny nő,
vastag, mint fán a kéreg.
Nap mint nap meditálok,
szinte már alig élek.
Csak ez a szív, a szívem!
Nyugtalan rabmadárként
csapdos, verdes a szárny
- folyton magasba száll még…
Régi blog:2008. április 2.
22:02:03
Szíven talált...
VálaszTörlésEngem is...Újra, az idő múltával még erősebben :(
TörlésSzép bevezető, gondolatébresztő a most következő magánbeszámolóinkhoz a korról, az öregedésről.
VálaszTörlés