Mese, mese, mátka...

AZ ELVARÁZSOLT ERDŐ

/Jiri Traka: The Enchanted Forest/

Az erdő nappal aluszik,
nyújtózkodnak a lomha fák,
a fenyő sóhajt egy kicsit,
és szendereg a sok virág.

De ha eljön az alkonyat
s az ezüst hold az égre ért
fű, fa és virág felriad
száz kis tündér száll szerteszét,

és hamarosan áll a bál:
táncra perdül a lomha gomba,
villog a szentjánosbogár,
a bozót pici lampionja.

Kezdődik az erdei ünnep:
csilingel a harangvirág,
frakkos cincérek hegedülnek,
dongó riszálja derekát,

ezüst holdfényben, zeneszóra
táncol a mókus meg a medve,
az erdő sok vidám lakója
gondját és búját elfeledve…

Füleiteket hegyezzétek:
erről mondok most mesét néktek.

Kukorikú, kikeriki,
a kakas harsány hangja hí.
Ki jön velem kirándulásra,
kinek van hozzá bátorsága?
A bátrakat sok kaland várja!
Így szól a bátor és merész
pirostarajos hős vitéz,
Kakas Karcsi a kapitány.

Unom az egérpecsenyét
- szól Cicamica kényesen –
világot látni szeretnék,
nem tudom mi a félelem,
indulok én is, miau,
unalmas mindig a falu.
Ott biztos vannak madarak,
madárhús ám a jó falat!

Kecske Kázmér kicsit gyáva,
inába szállt bátorsága,
de azért szól: „Mek-mek-mek,
én is veletek megyek.
Vannak ottan friss füvek,
majd egy kicsit legelek.”

Elindulnak mind a hárman,
egymás után, szép sorjában,
masíroznak nótaszóra
mikor éjfélt üt az óra.
„Kikeriki, miau és mek-mek-mek,
masíroznak a legbátrabb legények,
elindultunk az erdőbe,
odaérünk egy-kettőre,
nincsen messze már a cél,
egy sincs köztünk, aki fél.”

Zúgnak fenn a fák,
megreccsen egy ág,
beborul az ég,
rémes a sötét.

Kuvikk, kuvikk, huhhhuuu
ki rikoltozik itt?
A három nagylegény
megrezzen egy kicsit.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
jaj, mi lehet az ott?
Ott fönn, ott fönn a fán
két zöld fénypont ragyog.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
miféle szörny az ott?
Kikeriki, miau,
én itt nem maradok.

Kakas Karcsi már vezényelt:
„Szörnyű sötét itt az éjjel,
rajta fiúk, csak utánam,
meneküljünk – de csak bátran!”

Cicamica fúj és nyávog:
„Én hazáig meg sem állok!
Az erdőbe nem megyek,
inkább eszem egeret.”

Szól a kecske:”Mek-mek-mek,
én mindjárt bepisilek…”

Elrohannak, nagyszaporán, amerre a szemük lát,
nem felejtik el soha a rémes bagolyhuhogást.

Valahonnan, nagymessziről dereng egy kis fény,
„Tartsatok csak jó magasra, hadd nézzem meg én!”
Kecske Kázmér fejére ül Cicamica már,
Kakas Karcsi meg a cica füle közé áll.
„Erdei tisztáson kunyhót látok én,
annak ablakából dereng ez a fény.”
„Nosza rajta, menjünk, ott a házikó,
a kemence mellett melegedni jó.”

Kunyhó ablakából
mécsesfény világol,
nézzük sebesen,
mi van odabenn?

Csitt-csett-csatt, pikket adj!
Három rabló kártyázik benn,
három vad.
Csitt-csett-csatt,
csapkodnak,
három rabló keveri a
lapokat.

Kikeriki, miau és mek-mek-mek?
Meneküljünk, ez miféle rém lehet?
Három rabló szörnyű módon megijed.
Ilyesfélét sose láttam én!
Ez lehet a háromfejű rém!
Kikeriki miau és mek-mek-mek!
Meneküljünk, még mielőtt megesznek!

Uccu, ki az ablakon!
Hoppla, át a patakon,
ki merre lát, menekülj hát!

Kecske Kázmér megijedt,
Cicamica leesett,
Kakas Karcsi arra fut,
merre is van az az út?

Egész éjjel menekülnek,
nem pihennek, le sem ülnek,
körbe-körbe, karikába,
amíg bírja hatuk lába.
Lám, ezek a nagy vitézek,
akik semmitől sem félnek?

Oszladozik a sötét,
feldereng már fenn az ég
közel már a pirkadat,
felragyog az arany nap.
Lombok között bújócskázva
siklik át a napsugár,
fenn a fákon dalba kezd a
sok erdei kismadár.
Itt a reggel újra,
sárgarigó fújja
vidám énekét,
meglibben a szellő,
alszik már az erdő,
újra kék az ég.

Kecske, kakas, cicamica
bokor tövén alszanak.
Ébredjetek, hős vitézek!
Hasatokra süt a nap!
Túlfelől a három rabló
hortyog –bizony, fáradtak.

Elindulnak, hazaérnek
s ezzel vége a mesének.

Fületeket hegyeztétek, hallottátok a mesémet,
tanulság is akad benne, ezért jól megjegyezzétek:
akik bátrak, sose félnek, hisz nincsenek sehol rémek,ha semmitől megijedtek,
a kicsik is kinevetnek!

Régi blog: 2008. április 19.
15:36:01