Versike, a ríkattató...

ORSIKA A BALATONNÁL

Anyucival egész héten
a Széchenyi utcát nézem,
de van program hét végére:
kirándulunk Kenesére.

Kenesén már kora reggel
a madarak dala kelt fel.
Fenn a fákon száz meg száz
sárgarigó fuvoláz –
csupa dal a kert, a ház.

Ha kinyitom a szemem,
harmat csillog a gyepen,
ameddig a szemem lát
- s anyu hozza a teát.

Anyucinak sok a dolga,
vásárolni megy a boltba
és vesz mindent ami kell,
ez engem is érdekel.
És ha nincs más dolgom éppen,
szívesen el is kísérem.

Ebéd előtt nagyapával
sétálok egy jó nagyot,
hazatérünk sok virággal,
amit Maminak hozok. 

Ott a sarkon a bozótban
rengeteg a vadmimóza,
le is tépek három szálat:
elviszem a Ciluskának.

Hogyha ízlett az ebéd,
szundikálok kicsikét,
szempillámra pilleszárnyon
libben rá az arany álom.

A délután csudajó,
fürödni visz nagyapó,
sárga gumicsónakom
ringatja a Balaton.

Jámbor kutya mindig álmos,
nincs kedve az ugatáshoz,
de ha csirkecsontot kap,
farkcsóválva ropogtat.

A víz felett a sirály
suhan, lebeg, fel-le száll.
Ragyog még a napsugár
s nádon a szél muzsikál.

Hűvösödik, lenn a parton
lopakodik már az alkony.
Megnyúlnak már mind az árnyak,
a réten a szél feltámad.

Pelyhekben hull a homály,
tücsök cirpel, dala száll
és a nagy sötéten át
szól a béka-szerenád.

Fellibeg a hold az égre,
csillag villog a sötétbe,
kiságyában puha párna
s álom vár az Orsikára.

Nagyon messze még a nyár,
hisz nincsen csak február,
de én már azt álmodom,
hogy vár rám a Balaton. 

Régi blog: 2009. június 13.
21:46:23