"...akihez nem bántam, hogy közöm volt valaha"

HÁROM HELYSZÍN, HÁROM IDŐPONT, EGY VERS

Rainer Maria Rilke: Herbsttag, Párizs 1902.szeptember 21.
Decsi László angolra fordította: Pécs 1980. szeptember 21.
Különös dátumok…
Faller János írt az angol fordításról: Székesfehérvár 1982.06.29.

Herbsttag

Herr: Es ist Zeit. Der Sommer war sehr gross.
Leg deinen Schatten auf die Sonnenuhren,
und auf den Fluren lass die Winde los.

Befiehl den letzten Früchten voll zu sein;
gib ihnen noch zwei südlichere Tage,
dränge sie zur Vollendung hin und jage
die letzte Süsse in den schweren Wein.

Wer jetzt kein Haus hat, baut sich keines mehr.
Wer jetzt allein ist, wird es lange bleiben,
wird wachen, lesen, lange Briefe schreiben
und wird in den Alleen hin und her
unruhig wandern, wenn die Blätter treiben.

(21.09.1902.)

 ***

Fall time, my Lord. The summer was so great.
Lay thy shadows on the expiring sun clocks,
And let thy speady winds to the fields outbreak.

Order the last fruits, to collect every tide;
Give and allow them just two more sunlit days,
Bring them to perfection and open them ways
To press final sweetness in the heavy vine.

Who has no home yet, will no one ever build.
Who’s stating alone will it for ever do,
Will watch, read, write letters no matter whom to
And will in alleys be perturbed walking
when leaves are trembling in fall time’s to and fro…

 (21.09.1980.)

*** 

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad,
s a szeleket ereszd a földre már.

Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára
éjszaka olvas, folyton levelez
a ligetben bolyg, valakit keres,
amikor a lombok őszi tánca járja.

(Komlós Aladár fordítása)

Az előző bejegyzéshez, - már hónapok óta készültem rá -, most kiegészítésre van szükség. Mert a versek, az emlékek, emlékképek, életrajzi, önéletrajzi adatok sokatmondóan vallanak, mégis keveset adnak vissza magából az Emberből. Aki nemcsak és nem elsősorban versíró-versfaragó orvos volt, hanem társ, segítő, főnök, előadó, tanító, tanítvány, fiú, báty, apa, honfitárs, ismerős, s folytathatnák még a sort.

Meg BARÁT.

A barátság olyan ajándéka a sorsnak, ami csak kiváltságosokat illet meg. Apám és a barátai bizony azok voltak, mindannyian. Különleges tehetséggel megáldott, a maguk nemében páratlan emberek. Annak idején, gyerekfejjel is és most a jelenből évtizedek messzeségébe visszatekintve is csodás érzés tölt el. A régi, gyermekkori emlékek általában csak felvillanások, képek, néha hangulatok-illatok-színek-ízek kombinációi. Nekem abban a szerencsében volt, s van ma is részem, hogy a kis emlékkép-töredékeimhez versek kapcsolódnak. Csak behúnyom a szemem, s már látom is a ködös esti sétát Hetényben, s hallom Decsi Laci bácsi hangján a „Tavasz a házsongárdi temetőben”-t, Aletta szép nevét dúdolom magamban, vagy Burnsre s vele kislány önmagamra gondolva mormolom: Korai még…A költők szava, az oly sokszor citált verssorok életünk részeivé váltak. A Herbsttag is. Ötvenen túl jön el az idő, hogy teljességgel értem s érzem minden sorát. Még az angol fordítást is, a hiányzó nyelvismeret se gátol. Mert itt az idő…

(Sajnos nem volt már kitől engedély kérjek

 hogy beírhassam az angol változatot.)

Régi blog: - 2008. január 25.
 07:10:38