Karácsonyi mese

MEDZSID APÓ TALIZMÁNJÁRÓL

Sok-sok évvel ezelőtt, lehet ennek talán már száz éve is, élt Afrikában, a kabil hegyek között, egy nagy-nagy erdőben, egy nagyon öreg, ráncos, barnabőrű apóka, Medzsid apó.

A magas hegyek között már nagyon régen ezüstöt találtak az ottlakók. A bányákban talált ezüstből mindig vittek egy keveset Medzsid apónak is, aki csodálatos ügyességgel formálta a fehér fémet. Ékszereket kalapált belőle és a tengerparton élő halászoktól szerzett piros korallal díszítette a karkötőket, nyakláncokat, függőket, fülbevalókat, bokapereceket.

Medzsid apó egész évben dolgozott, de különösen sok volt a dolga ősszel és télen. Közeledett a máshitűek, a gyaurok nagy ünnepe, a Karácsony. Ilyenkor messze földről, nemcsak a szomszéd Tunéziából és Marokkóból, de a tengerentúli Spanyolországból, Franciaországból, Hollandiából és Angliából is eljöttek Medzsid apóhoz a kereskedők, hogy megvásárolják ékszereit. A kabil ékszereket szívesen ajándékozták egymásnak az európaiak.

Egyik decemberben nagyon hideg volt a tél. Méteres hó borította a kis berber falucska, Tizi-Ouzou körül a keskeny hegyi utakat. A szél, mint hatalmas orgona, búgott az évszázados fenyőkön. De a kereskedők ezidén is eljöttek Medzsid apó ékszereiért. Mindent megvásároltak tőle.

Amikor az utolsó távozó szán csengője is elhalkult a hidegfényű csillagok alatt, Medzsid apó fáradtan nézett körül ki műhelyében. A szoba egyik sarkában, az ajtórésen át beszökő széltől imbolygó lángú mécses fényében, hirtelen megcsillant valami. Egy borsószemnyi ezüst. Medzsid apó szeretettel hajolt le érte. Fáradtan és kimerülten, de az ihletett mesterek alkotó lázával fogott hozzá, hogy a parányi ezüstszemcséből ékszert kalapáljon.

Úgy gondolta: szerencséthozó ékszert, talizmánt formál belőle. Alakját, a ferde négyszöget, az arabok szerencsecsillagzatáról, a Dél Keresztjéről mintázta. Talált még egy picinyke koralldarabkát is: azt illesztette a közepébe. Volt sárga festéke, olyan sárga, mint a Szahara homokja; és kék zománca is, olyan kék, mint a nyári tenger kékje Algéria partjainál. Ezzel színezte a talizmánt, aztán fáradtan nyugovóra tért.

Halk kopogás riasztotta fel álmából. Nagy, fekete kendőbe burkolt asszony állt kinn a hideg télben, kislányával. Eltévedtek az erdőben, bebocsájtást kértek.

Medzsid apó teát főzött a didergő vendégeknek, a teát friss fodormenta-levéllel fűszerezte. A fodormentás teától hamar felfrissültek az éjszakai vendégek. A kislány sem volt már fáradt. Csillogott nagy, dióbarna szeme és érdeklődve nézett körül a kis szobában. Egyszerre csak meglátta a finom kis ezüst ékszert, Medzsid apó talizmánját. Vágyakozva nyújtotta ki felé párnás kis kezét.

Medzsid apó nagyon jószívű ember volt. Nagyon szerette a mesterségét, a szép ékszereket – de még ennél is jobban szeretett örömet szerezni másoknak. Felállt hát, kezébe fogta a piciny kis ezüst négyszöget, aminek közepén ott villogott a piros korall és a Kis Fatimának nyújtotta, ezekkel a szavakkal:

„Neked adom, kislányom, ezt a talizmánt. Akinek ez a tulajdonában van, az szerencsés ember lesz, mert szeretet költözik a szívébe. Szeretni fogja a jót, a szépet, az embereket, az állatokat, a felhőket, a virágokat, a pillangókat és a gyermekeket. Apróságoknak is tud majd örülni – és nagyon sok jót fog tenni életében.

De ne légy önző, kicsi Fatima! Nem szabad, hogy ez a talizmán több mint 10 évig legyen nálad. Tíz év múlva, ilyenkor, karácsonykor, add oda másnak, aki megérdemli, akit szeretsz. Mondd el neki is ezt a történetet.”

Így került Medzsid apó talizmánja a kicsi Fatimához, aki megtartotta a tanácsot és tíz év múlva továbbadta, hogy a jóság sokasodjon a világban.

Nekem egy nagy, barna szemű, törékeny kis öregasszony, Akila adta, tíz évvel ezelőtt, Algériában.

Én most neked adom tovább.

Vigyázz rá nagyon – és tíz év múlva, karácsonykor add tovább.

Meséld el annak, akinek továbbadod, a karácsonyi mesét: Medzsid apó talizmánjának történetét.

Régi blog: 2010. december 7.