A LA RECHERCHE…
Tizenhat éve! Elnézem a tájat:
az is, szívem is sokat változott.
mint vak gyermek az örökös homályban:
széthullt emlékek után kutatok.
Felhők vonulnak el a szemhatáron,
mögöttük kéklő hegyek ködlenek.
Utolsó randevúra hívlak, ifjúságom,
- utoljára idézem képedet.
Emlékeink belepnek, mint a sziklát
a hangtalanul növekvő moha.
Ki talál ki az évek dzsungeléből?
A visszhang kondul: senki – és: soha.
Itt fenn a csúcson még minden a régi,
a sziklák, a fenyők, a régi pad.
Miről álmodtál lázongó szívem, te,
az elsuhant tizenhat év alatt?
Konok szigorral vallatom a tájat:
az ifjúság tán még itt rejtezik,
- de a hegyi szél időtlen zúgása
ma sem súgja meg sorsom titkait.
Dömörkapu, 1962.júl.20. reggel 6
Régi blog:2010. február 20.
18:31:40
Éppen második évfolyamot végeztük a bölcsészkaron, amikor Dömörkapunál időztünk egy közös kiránduláson. (A mi évszámunk 1960.) Egyebekben pontosan olyan, ahogyan a költő előadja.Köszönöm! (Klári voltam)
VálaszTörlésNahát🤗. Kicsi a világ. Mellesleg fogalmam sincs, hogy került Apám reggel 6-kor a Dömörkapuhoz... Már nincs, aki elmondhatná
TörlésMi a turistaházban aludtunk. Lehetett mászkálni ki-be, ahogy akartunk. (K.)
Törlés