CÍM NÉLKÜL
Dédelgetlek szívemben, szép ajándék,
mint virágát a száradó faág.
Lásd: utamon már elfekszik az árnyék
és a rigó tán utolsót kiált.
Ki tudja, vajon mennyi tavasz vár még
s van-e út, melyen hozzád eltalálnék?
Némán bókolnak a peóniák.
Kertemnek sűrű bodzaillatába
Régmúlt tavaszok megkísértenek.
Vigasztalásra nem hiába vártam:
téged küldtek nekem az istenek,
hisz szemeidben annyi ragyogás van,
amennyit meg sem érdemelhetek.
Égboltomon szivárvány nevetésed,
az ég kegyelmét záporozza rám,
visszaidézi még a gyermekévek
napsugarát éveim alkonyán.
Ha egyszer majd az út végére érek,
te ints ott búcsút, drága unokám!
Régi blog: 2011. március 18.
19:38:14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése