Holló

2007. március 1.
21:56:13

Valamikor, nagyon régen, tán kilencszáznegyvennégyben,
amikor még volt testvérem s nem voltam még nagy legény,
egy szép verset mondogattam, révületben, kábulatban
a öcsémnek is elszavaltam szürke szobánk szegletén.
Megbűvölt a vad, komorló, kísértetes vers, a „Holló”
- visszagondolni ma oly jó, közel negyven év után.
Elmerengek s felidézem, ahogy ülünk szomjan, étlen,
a háborús, hideg télben s mormoljuk a rímeket
                        - s ezt már soha nem lehet.

Elsuhantak, lám, az évek, a hajam is már fehér lett
s a vers újra megkísértett, felbukkanva hirtelen…
Hallgatom hat változatban: mindben más-más varázslat van
s kedvem támad, hogy szavaljam, másképp, mint a lemezen.
Elmondom hát, utoljára, bár más az akusztikája
és feladom a postára, kedves öcsém, teneked.
Hallgasd hát a verset: tán a régi rímek zsolozsmája,
elfelejtett mágiája felidéz még képeket:
                        - a gyermeki éveket.