Zene

2007. február 13.  
22:20:08

CANTABILE

Cantabile     Igen     Dalolható a dallam
amit a hegedű négy húrja intonál
Cantabile     Bizony     Úgy dalol ez a dallam
önfeledt-boldogan   mint az emberi száj

Szívedig kúszik el     Indáival befonja
Figyelj hogy jól megértsd vigasztaló szavát
Micsoda szerelem hullott hamuba     Porba
Lásd ez a dallam is zokog     Sikolt     Kiált

Próbáltad hajdanán szánandó Paganini
a nagy varázslatot     Igézni a csodát
Köddé vált fantomok árnyait visszahívni
Zengetni húrodon másfajta muzsikát

Hogy boldog nem lehetsz azt régóta tudod már
s azt is tudod hogy minden jaj minden elveszett
Siratja múltadat a babiloni zsoltár
Siratják álmaid az elfutó vizek

Hiába volt a szó te versek virtuóza
Trilláid hidegek     Mutatványod halott
De látod szirmait kibontja a rózsa
ez a cantabile     Ezek a futamok

Kamaszkorod csodás lángoló gótikája
látod mivé is lett     Ím rommá rontatott
Csak magad feszítetted keresztfára hiába
És elfakultak mind a színes ablakok

Kiégett díszletek felett száll ez a dallam
Életed mondja el ez a cantabile
Tanuld meg nincsen bánat mely vigasztalhatatlan
Látod mindenre  van  akad  varázsige

Hallgasd hát ezt a dalt     A végső bölcsességet
Ajándék     Alamizsna amit a sors kínál
Anyakéz     Simogat     Lágyan hajol fölébed
Elringat     S nem tudod fáj-e még ami fáj

Tavasz

2007. február 13.
21:46:28

MICSODA TAVASZOK

Micsoda tavaszok    Fények a horizonton
Fűzfák barkáinak kesernyés illata
Ma még csak suttogom de holnap már kimondom
ki itt a sötétben járt nem járkál egymaga

Lobogó zászlait a szép ámokfutásnak
százszor-szent jelszavak kopott foszlányait
Fakuló selymeit a hívő akarásnak
Az ész kalandjait    A szív nagy álmait

Keserű szájízét az elárultatásnak
Az eszmélő agyak fortyogó poklait
A nagy mámorokat    S a csömöröket másnap
Kísértők látomások elhívó hangjait

A nagy elfáradások izomlazító csendjét
Szívünk körül a sejtő jóslatos zsibbadást
A tények szövevényét    A rendszerező elmét
A hitet és a sejtést    A vágyat    A tudást

A szó torkom szorítja    Kinek vallhatom én meg
Hogy mégis elhiszem a tavasz fényeit
A homlokomra írtam    Szívemből szól az ének
Ezt a dalt dúdolom végső lehelletig

Akit a rigók elkísérnek

2007. február 12. 
19:18:57

AKIT A RIGÓK ELKÍSÉRNEK

Engem mindig rigók kísértek
már gyermekkorom udvarán
rigó rikkantott reggelente
a kert végében, kinn a fán;

diákkoromban, csavarogva
a hajnali parkokon át,
hányszor hallgattam szívdobogva
az ujjongó rigó dalát!

A falusi száműzetésben
hányszor vigasztalt ez a dal,
a rigófütty, a mindig-harsány,
mindig-jókedvű, fiatal;

a tó partján, egyedüllétem
egyetlen társa, gyógyszere
volt a diófán dalra gyújtó
feketerigó éneke. 

S akit a rigók elkísérnek,
az sohasem lesz hontalan,
akit mindig rigók kísérnek,
annak halálig társa van,

kézről-kézre adják a tájak,
és otthona lesz a világ,
s örül, hogy amíg csak áll, játszhat,
mint egy önfeledt kisdiák.

Akit útján rigók kísérnek,
az mindig fiatal marad,
haja hiába lett fehérebb,
hitében töretlen marad.

Jóbarátként köszönti őt a
pirkadat s az alkonyat
s hiába-volt vértanúsága
legenda lesz – s az is marad.

Akit a rigók elkísérnek,
az holtából is visszajár,
köztetek lépked, mint kísértet,
téged keres – és rádtalál.

Egyszer volt, hol nem volt....

Kezdjem hát úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt?!

Volt egyszer egy blog, évekig örömöt adó, emlékező, múltidéző szép-szomorú blog, az volt a címe:

"Akit a rigók elkísérnek..."

2007-ben indult, segítséggel akkor is, mit segítséggel, a teljes beindítást, a blog elkészítését, megalkotását Borka végezte el helyettem. 
Az újraélesztés ötletét pedig egy jó éve talán Ágitól kaptam. Nemrég sikerült visszakapnom a régi blogból, amit lehetett. Ha teljesen nem is tudom visszavarázsolni azt a régit, az eredetit, megpróbálom a vissza/megszerzett bejegyzéseket szép komótosan, időrendben feltenni ide. Szeretném hűen, a régi sorrendet követni, ahol tudom, ahol lehet. Persze közben magam is változtam, ha néha a hangsúlyok, az újraértelmezés, átértékelés, a meg nem lelt képek kényszerű helyettesítése miatt másként is kerülnek ide a versek, a bejegyzések picit átíródnak majd, a lényeg megmarad:

Apa emlékét őrzőm itt.

2007.február 12.
20:38:38 

Elkezdeni a legnehezebb.... induljon ez az emlékidéző, emlékeket óvó-őrző, versekből szőtt blog egy idézet-töredékkel. Ez a pár sornyi versdarabka évtizedekig kockás füzetbe bújva lapult, még költője nevét is elveszítette közben, s most előbukkant, hogy megilletődött-akadozó szavaim helyett itt álljon bevezetőül:

"Emlékeire te emlékezel, egyszerre közelít feléd

-hatévesen

-megöregedve

-amott az érettségiről jön

Nem tudod, meddig vagy magad és hol kezdődik benned ő."

Apára, Faller Jánosra, „a Jancsira” emlékezem. Őt, a verseit, életének egy-egy darabját hívom segítségül.