Boldogság-sziget: Ziama

2007.július 19.
23:26:34 

ZIAMA MANSOURIAH

Halászkikötő, sziklák, Hold-sziget.
már rakosgatom emlékeimet
s míg összeáll a tarka mozaik,
újra látom a tenger képeit.

Felszíne, mint a tükörcserepek,
vibrált, tükrözve a sima eget,
a parti fákat, a hegycsúcsokat,
sziklákcsipkézte szigetfokokat

s a mélyben lenn, mint tündérpalota,
úgy csillogott a ház fehér fala.
Tótágast álló pálmafák között
árnyék suhant: testtelen ördögök,

a vízi manók – vagy csak egy polip
nyújtogatta tintaszín karjait?
A párás fényben, kristály víz alatt,
szinte forrongtak a füstszín halak,

só és halszagú volt a kikötő,
felette szinte megállt az idő.
Liánok lengtek, lassan, álmatag,
hétöles mélyben: rozsdás iszalag

mérföldeken át terítette szét
kaland-kínáló, sűrű dzsungelét
- s szerettem volna felujjongani:
a fűzöld algák tarka csokrai

rétet idéztek, régi tavaszok
fényeit… míg a mélyzöld moszatok
úgy lepték be a fehér köveket,
mint feledés az emlékeket.

Csobbant néha lustán az evező,
játszott velünk a víz és az idő,
hívogatott a lenn-alvó világ,
a titokzatos, néma tarkaság.

Lassan oldódott bennem a jelen,
az éber világ: ott, a mélyben lenn,
a múlt rejtőzött és az ifjúság.
A víz mormolta meg-nem-únt dalát

és hívogatva, kézenfogva szinte,
vezetett vissza gyermekéveimbe.