Egyszer volt...

2007. július 4.
23:46:41

Válasz 

Verset nem írtam évek óta már,
hisz szomorú sem voltam rég.
De ilyen bús-borús sorokra
hadd válaszoljak.
Csak így, rímtelen-ráncbaszedetlen.

Elfut előttem ez a negyedszázad,
az életem.
Szamócaillat száll az évek felett.
Emlékek, képek, színek forgataga:
vadvirágos rétek, estike-illatú éjek,
buzogányok bársony-kalapja, törökszegfű bíbora,
ablakomból a Zengő kékje,
bokasuhintó kamilla-fejecskék,
tigrisbundájú dongók, méhek duruzsolása,
tavaszthozó mandulavirágzás.

Varázslatok, csodák –
gyerekkorom gyönyörűségei.

Vérehulló fecskefű virágzik a templom alatti köveken,
hajnali harmatban gázolunk,
motorozás lefelé gurulva Kövestetőről…
No meg „az alma szép”,
uborka Novaja Zemljáért,
Chaperon Rouge és a sok sziget,
Szumátra, Jáva, Borneó, Celebesz.
Gyűlnek az emlékek körém.
Hullámok hátán „kis barátom” hozza őket:
              a Napsütötte Évek!
Narancsszín-hajnalok hazája, Algéria.

Igen. Én változtam csak.
Dundi gyerekből anya lettem.
Téged úgy látlak, deresedő halántékkal,
mint régen, ahogy mesélsz:
okos Odüsszeuszról, aranyalmáról,
trójaiak, görögök sorsáról,
Nyusszancs Baltazárról, Boldizsárról
és Tobler Tobiról.

S aztán a kamaszkor –
ki szereti Babitsot,
s vajon Aragon vagy Apollinaire az első?

Megadhatom-e, ha nem is ugyanígy, ugyanezt,
a kislányunknak?
Fehérvár szép.
De hol van itt rét, sárkányt eregetni?
Patak, ahol rákászni lehet,
s napraforgót szedni, pipacsot, búzavirágot?
Mit adhatok majd én neki?
Magamból azt, amit én kaptam – Tőletek.

Azt mondod, megbocsátás.
Nem értem.
Hogyan bocsássak én meg?
Csalódást okoztam,
s ha nekem jobb is így, biztosan fájt.

Hiszen tudom már,
mennyi mindent vár az ember,
ha gyermeke születik.
Hogy majd minden álmát-vágyát Ő valóra váltja!
De hidd el, boldogabban élek így.
Ugye ez a fontos?
S őrzöm a békét,
most már csak a magam békéjét,
s ameddig tudom, Orsiét.
Aztán ő is felnő,
elragadják tőlem az évek.
Hát mondd, ez miért szomorú?
Magadra maradtál?!
Én tudom, nem így van.

Ez a versféle irkafirka napokig készült.
Ha Orsi alszik, akkor van időm.
Ha felébred, játszik, vele kell lennem,
beszélni, mesélni sokat,
elmondani mindent a világról,
erről a nagy-nagy csodáról.
Látod, ilyen a szülő-szerep,
örökül kaptam Tőled, Tőletek,
folytatni kell.

(S hogy vidámabb legyél, mesélek Neked is, egy kis mesét,
régen tanultam, valahogy így: 

            „Egyszer volt egy kicsi bolt,
                    fogkefét is árultak ott,
                            de a fogkefe elfogyott…”)

1981.július 13-17.