Visszhang

2007. július 4.
22:11:45

Válasz a hajnali rigófüttyre

Hiába próbálnám versbe faragni,
te kis rigó,
hogy sok mindent kifelejtesz hajnali énekedből,
veled rímben a versenyt felvenni úgysem tudnám. 

 De hadd mondjam el:
nem csak az emlékezés marad meg az ifjúságból,
nem csupán a Réka-patak, a fák, a madarak,
nem csupán a sok apró mozaik-darab,
megannyi elmosódó kép, rajzolat,
évszakok színes köpenye, hegyek és tájak,
itthoniak és távoliak;

marad valaki, az átadott délibábok, meg-nem-talált varázsigék
tovább-keresője, hajnali rigók hű figyelője,
ugyanazokkal az emlékekkel, álmokkal,

s te, kis rigó, te fáradhatatlan,
húsz év múlva újra ismételheted éneked: - nekem! 

       „Emlékezz!
              A fák, a madarak
                   jelképezik még ifjúságodat!”

Hiszen ugyanazok a hegyek ringattak álomba engem is,
ugyanazok a hókabátos ezüstfenyők álltak őrt a télben,
ugyanaz a szénaillat szállt a réten,
ugyanaz a pipacshad, búzavirágok éjszín-szempillái,
ugyanazok a lángnyelvű kardvirágok lobogtak a kertekben,
ugyanaz a törökszegfű-sereg,                                            

s a bougenvillia,

                       később, messze innen,  

ugyanazokat a bajszos parasztarcokat,
fejkendős vénasszonyokat láttam én is gyerekkoromban,
ugyanaz a burnuszos-fezes arab világ ámított engem is,
örök emléket-honvágyat égetve szívembe,

ugyanazoknak a meséknek, álmoknak világa nevelt fel
    - regék, mítoszok, istenek, Odüsszeia,
ugyanazok az eszmék világították be utamat
    - költészet, szerelem, igazság,
ugyanaz az augusztusi estike-illat áradt szét a ház körül,
ugyanazokat a csillagképeket bámultam révedezve
    - Göncöl, Cassiopeia,

és sorolhatnám oldalakon át,
mi közös bennünk,
miért ugyanaz a rigódal szól majd hozzám is,
évtizedek múlva –

S csak egyet kérek, te kicsi rigó,
ha majd nekem lesz gyerekem,
fogadják őt is úgy a völgyek, a hegyek,
mint apát és engem gyermekkorunkban,

hadd értse ő is hajnali éneked,
hadd gyűjtse ő is úgy az emlékeket,
s szeresse mindazt, amit a fák, a madarak világa ad nekünk.

S maradjon olyan ez az ország, mint amilyen nekem volt,
maradjon minden rendben a helyén,

- és ne legyen hósapkája a tulipánnak,
és ne borítsa hó a virágzó orgonabokrokat!* 

1976.

(*76 májusában sok hó esett, ráfagyott a nyíló tulipánokra, roskadoztak a hótömeg alatt a virágzó orgonabokrok)