Gerald Gould:
VÁNDORKEDV
Kelet felé a napfény, nyugat mögött az ár:
keletre űz a vándorkedv s nyugat kapuja vár.
Úgy hajt e furcsa őrület, hogy vennék búcsút én,
mert tenger hív és csillag hív és ó, mert hív az ég.
Nem ismerem az utat én s a kéklő dombokat,
a vezetőm egy csillag és a barátom a nap.
Csak útra fel! – szólít egy hang, nincs vége soha már:
a folyó hív, az út is hív s ó, úgy hív egy madár!
Amott a messze horizont, hol nappalt vált az éj
s míg hazatér sok vén hajó, vitorlát bont a szél.
Megtérhetnék – de mennem kell s ha kérded hogy miért,
az oka egy: a csillagok, a nap, az út s az ég.
Régi blog: 2008. március 28.
21:57:03
Az eredeti:
BEYOND the East the sunrise, beyond the West the sea,
And East and West the wander-thirst that will not let me be;
It works in me like madness, dear, to bid me say good-bye;
For the seas call, and the stars call, and oh! the call of the sky!
I know not where the white road runs, nor what the blue hills are;
But a man can have the sun for a friend, and for his guide a star;
And there's no end of voyaging when once the voice is heard,
For the rivers call, and the roads call, and oh! the call of the bird!
Yonder the long horizon lies, and there by night and day
The old ships draw to home again, the young ships sail away;
And come I may, but go I must, and, if men ask you why,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése