Kabyliai tél

27.

DECEMBERI DAL BÉJAIÁBAN

Hullik már, hull a zápor
s nem is látsz Béjaiából
csak egy hajót, a távol,
köd-ülte láthatárról.
A lelkedig beázol…

Otthon most, csengős szánon,
Mikulás jön, Karácsony:
száz színes gyermekálom
csillog a gyertyalángon.
Szemem lehunyva látom.

Ez próféták hazája
s míg robban száz petárda,
ülök csak itt, bezárva,
bizonytalanra várva.
A szívem olyan árva.

Otthon lángok lobognak,
nagy ködök kavarognak,
angyalhajak ragyognak
- s vannak, akik zokognak.
De jó a boldogoknak!

Olyan valószínűtlen
itt körülöttem minden,
mint az, akiben hittem
valaha, rég: az Isten.
S ha ő nem, ki segítsen?

Ezt írtam nyolcvannégyben,
Kabylia telében,
csillagtalan sötétben,
éjfél után is ébren,
- s szép Karácsonyt reméltem…

Régi blog: 2007. december 7.
21:04:31