A KÓBORLÓ SZONETTJE
Tapostam bérceket és utak árkát,
bolyongtam szerteszét, szabadon, hontalan,
a hűvös szellő berzenkedve járt át
s dalom zümmögtem én, vidáman, egymagam.
Nem féltem a kihunyó fénysugártól,
a felkelő nap volt szimbólumom
s hol árnyas erdőn boldog csalogány szól
utánam nem maradt epedő rajzú nyom.
S bár bebolyongtam minden horizontot,
kóbor hajót, nem várt sehol nyugodt rév,
míg végre nálad, kedves, megpihentem.
Nem voltam sehol és soha boldog,
de most minden utam emléke ott ég
varázsos fényű két sugár szemedben.
Régi blog: 2010. február 20.
17:48:26
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése