Jel-képek

10

AZ ELSÜLLYEDT HAJÓ

Viharok vertek és láttam a Dél Keresztjét
s álmodni gyilkos éjben hallgatag dokkokat,
hullámok győzhetetlen lovagja voltam nemrég,
büszkébb és nagyszerűbb, mint bármilyen fregatt;

orkán, örvény, kalóz: énnékem egy sem ártott,
monszun gitározott a tat fedélzetén,
nem értek utól tornádók s hurrikánok,
siklottam  arktiszok és trópusok vizén.

De most, mikor a sors e mocskos kikötőbe
bevert s a február nem-sejtett zátonyok
csapdáját tartogatta – csapdába hulltam, dőre

vándora vén vizeknek és most itt rohadok
egy hínáros öböl sekélyes szennyvizében.
Menteni rakományom, immáron nincs reményem.


Régi blog: 2008. április 30.
22:33:26

Aragon

LOUIS ARAGON:

MÁJUSI ÉNEK A MAQUISARDOKRÓL
       (Chant du Mai sur les maquisards)

Hol szálltok májusok ti tündöklő köntösökben
mint vörös lobogók Sokezer arcú marquisard
Suhanj át vérpiros dal mint égre fecske röppen
tavasszal Holt szivük új égő jelre vár

Ó Dunkerque éjszakája Valentin mit kiáltott
Legendás mártírok Péri Timbaud s ti mind
Nevetek fény kigyullad Már oszlik éjszakátok
Hazánknak éjszakája Letarolt kertjeink

Sortűz dörren az éjben Villog a hű reménység
Kiáltás Értetek halok meg ostobák
Ki felejtheti el az anzsevin ég kékjét
a breton partokat rózsát és rezedát

Madarak röpte villan a harcterek felett át
Tankok keréknyomában már tócsát gyűjt az ég
Tüskés sikolyaiddal szegény szívem szegezd át
könnyekkel koszorúzott napfényes frank vidék

Nem feledünk Légy éber A jelszót már tudod jól
És Roland kürtje zeng harsog még Ronceveaux
De béke béke béke zeng millió torokból
Sikolt a vers kiált Ezt dübörgi a szó

Hirdesse hát az ének Zendüljön dal ma róla
szerelmünk hajnala hogy nem reménytelen
Hogy zsendül már a föld és ajkak milliója
mosolyra gyúl ki majd egy piros ünnepen


Régi blog:2008. április 30.
22:16:29

Mese, mese, mátka...











AZ ELVARÁZSOLT ERDŐ

/Jiri Traka: The Enchanted Forest/

Az erdő nappal aluszik,
nyújtózkodnak a lomha fák,
a fenyő sóhajt egy kicsit,
és szendereg a sok virág.

De ha eljön az alkonyat
s az ezüst hold az égre ért
fű, fa és virág felriad
száz kis tündér száll szerteszét,

és hamarosan áll a bál:
táncra perdül a lomha gomba,
villog a szentjánosbogár,
a bozót pici lampionja.

Kezdődik az erdei ünnep:
csilingel a harangvirág,
frakkos cincérek hegedülnek,
dongó riszálja derekát,

ezüst holdfényben, zeneszóra
táncol a mókus meg a medve,
az erdő sok vidám lakója
gondját és búját elfeledve…

Füleiteket hegyezzétek:
erről mondok most mesét néktek.

Kukorikú, kikeriki,
a kakas harsány hangja hí.
Ki jön velem kirándulásra,
kinek van hozzá bátorsága?
A bátrakat sok kaland várja!
Így szól a bátor és merész
pirostarajos hős vitéz,
Kakas Karcsi a kapitány.

Unom az egérpecsenyét
- szól Cicamica kényesen –
világot látni szeretnék,
nem tudom mi a félelem,
indulok én is, miau,
unalmas mindig a falu.
Ott biztos vannak madarak,
madárhús ám a jó falat!

Kecske Kázmér kicsit gyáva,
inába szállt bátorsága,
de azért szól: „Mek-mek-mek,
én is veletek megyek.
Vannak ottan friss füvek,
majd egy kicsit legelek.”

Elindulnak mind a hárman,
egymás után, szép sorjában,
masíroznak nótaszóra
mikor éjfélt üt az óra.
„Kikeriki, miau és mek-mek-mek,
masíroznak a legbátrabb legények,
elindultunk az erdőbe,
odaérünk egy-kettőre,
nincsen messze már a cél,
egy sincs köztünk, aki fél.”

Zúgnak fenn a fák,
megreccsen egy ág,
beborul az ég,
rémes a sötét.

Kuvikk, kuvikk, huhhhuuu
ki rikoltozik itt?
A három nagylegény
megrezzen egy kicsit.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
jaj, mi lehet az ott?
Ott fönn, ott fönn a fán
két zöld fénypont ragyog.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
miféle szörny az ott?
Kikeriki, miau,
én itt nem maradok.

Kakas Karcsi már vezényelt:
„Szörnyű sötét itt az éjjel,
rajta fiúk, csak utánam,
meneküljünk – de csak bátran!”

Cicamica fúj és nyávog:
„Én hazáig meg sem állok!
Az erdőbe nem megyek,
inkább eszem egeret.”

Szól a kecske:”Mek-mek-mek,
én mindjárt bepisilek…”

Elrohannak, nagyszaporán, amerre a szemük lát,
nem felejtik el soha a rémes bagolyhuhogást.

Valahonnan, nagymessziről dereng egy kis fény,
„Tartsatok csak jó magasra, hadd nézzem meg én!”
Kecske Kázmér fejére ül Cicamica már,
Kakas Karcsi meg a cica füle közé áll.
„Erdei tisztáson kunyhót látok én,
annak ablakából dereng ez a fény.”
„Nosza rajta, menjünk, ott a házikó,
a kemence mellett melegedni jó.”

Kunyhó ablakából
mécsesfény világol,
nézzük sebesen,
mi van odabenn?

Csitt-csett-csatt, pikket adj!
Három rabló kártyázik benn,
három vad.
Csitt-csett-csatt,
csapkodnak,
három rabló keveri a
lapokat.

Kikeriki, miau és mek-mek-mek?
Meneküljünk, ez miféle rém lehet?
Három rabló szörnyű módon megijed.
Ilyesfélét sose láttam én!
Ez lehet a háromfejű rém!
Kikeriki miau és mek-mek-mek!
Meneküljünk, még mielőtt megesznek!

Uccu, ki az ablakon!
Hoppla, át a patakon,
ki merre lát, menekülj hát!

Kecske Kázmér megijedt,
Cicamica leesett,
Kakas Karcsi arra fut,
merre is van az az út?

Egész éjjel menekülnek,
nem pihennek, le sem ülnek,
körbe-körbe, karikába,
amíg bírja hatuk lába.
Lám, ezek a nagy vitézek,
akik semmitől sem félnek?

Oszladozik a sötét,
feldereng már fenn az ég
közel már a pirkadat,
felragyog az arany nap.
Lombok között bújócskázva
siklik át a napsugár,
fenn a fákon dalba kezd a
sok erdei kismadár.
Itt a reggel újra,
sárgarigó fújja
vidám énekét,
meglibben a szellő,
alszik már az erdő,
újra kék az ég.

Kecske, kakas, cicamica
bokor tövén alszanak.
Ébredjetek, hős vitézek!
Hasatokra süt a nap!
Túlfelől a három rabló
hortyog –bizony, fáradtak.

Elindulnak, hazaérnek
s ezzel vége a mesének.

Fületeket hegyeztétek, hallottátok a mesémet,
tanulság is akad benne, ezért jól megjegyezzétek:
akik bátrak, sose félnek, hisz nincsenek sehol rémek,ha semmitől megijedtek,
a kicsik is kinevetnek!

Régi blog: 2008. április 19.
15:36:01

Költői kérdés - Béjaiából











2.

NEM ELÉG?

Meg nem unható színjátékait
a csodálatos hajnaloknak,
amikor Kherrata fölött
az első fények felragyognak;

sejtelmes felhők vonulását,
dzsinneket, káprázatokat,
ezerarcú tenger varázsát,
amely tékozló fiaként fogad;

hullám moraját s annyi emlék
fel-felharsanó kürtszavát;
az utakat, melyeken nemrég
bejártam múltam vadonát,

még egy utolsó Nagy Kalandot
s hitet, hogy élni érdemes
- s ha megszólalnak a harangok,
vallani: szép volt! – bármi lesz:

ezt kínálja vigasztalásul
az idegen táj, más vidék.
Mielőtt még a sors elárul,
felelj hát lélek: nem elég?


Régi blog: - 2008. április 17.
21:09:55

Szerelem, szerelem...

ÉNEK A SÖTÉTBEN

A szerelem tünékeny, szép lidérce
már a hegyeken túlra költözött.
Tán búcsút int, még egyszer visszanézve
és eltűnik a fátylas köd mögött.

Látod, nem maradt más az ifjúságból,
csak ez az emlék, tört dirib-darab,
egy dallam, amely éji órán rád szól
- véle s nélküle sem vagy boldogabb.

Alkonyodik. Ne készülj hosszú útra.
Üzennek érted, hogy ha menni kell.
Látod, a táj is mintha már búcsúzna.
Aki fél a sötétben: énekel.













Régi blog: 2008. április 15.
22:15:43


Fényes szelekkel - születésnapon

Elmúlt már április, el a Költészet Napja, József Attilára mégis, mindig emlékezünk.
Az alábbi verset Apa valamikor a 40-es évek végén írta..
Ma, 2022.júniusában összeszorult a szívem tőle...😢)


EGY HALOTT KÖLTŐHÖZ

                                    J.A. emlékének

Te tetted, amit kellett
és nem kerestél kibúvót,
feledtél minden más szerelmet,
megvetetted az árulót.
Fanatikussá tett az eszme
s bár tudtad, hogy reménytelen,
mindig új és új küzdelemre
szólított ez a szerelem.
Nem volt sohasem nyugovásod
és nem volt meghitt otthonod,
megtagadtál kedvest, barátot,
így lettél kemény és konok.
Karaj kenyérként osztogattad
a millióknak önmagad
s nem gyűjtöttél semmit magadnak:
hős vagy s hősi áldozat.
Szavad és neved most is őrzi,
mint fémet kőzet, a tömeg
s rád hivatkozva vezetői
fújják saját érdemüket.
Nem mondom, mindez hiába
volt s áldozatod hasztalan,
hisz a fáklyavivők sorába
beállnék én is boldogan –
de szörnyű látni, hogy az eszmét
rimává alakítja a
gazemberek s talpnyaló nyeglék
szédelgő, aljas csapata
és hogy a nép élére gyakran
nem az kerül, ki jót akar,
hanem aki hazug szavakban
ügyes és harsányan szaval.
Szörnyű látni, hogy a sötétség,
bár a fény nő és egyre több,
nem oszlik és bármerre nézz szét:
megtelnek a börtönök,
hogy újabb s szörnyűbb háborúkra
készülődnek a nemzetek
s az imádott Haladás útja
szintén borzalmak közt vezet.
Folytathatnám, hisz a panasszó
mint mindig, ma is végtelen
s nem tudjuk, mikor jön kitartó
harcunk végén a győzelem.
De mégis hiszünk rendületlen,
mert amíg élünk hinni kell,
hit nélkül életünk kegyetlen
lenne s értelme veszne el.
Mi hisszük, hogy legyőzve ármányt,
hitványságot és holnapot
egy fényesebb kor partja vár ránk,
sugaras, boldog századok,
meglátjuk a Szabadság arcát
s túl börtönön és terroron
béke vár, melyben jog s igazság
mindenkit győztes fénybe von.
Kiáltás leng a légen át és
visszhangozzák a tengerek,
ujjong majd mind a hat világrész,
az ég s a föld is zengenek.
Hisszük: majd a harcnak vége,
megszületik az új világ,
hol új költők dalolják égre
az emberiség himnuszát.


Régi blog: 2008. április 11.
06:04:40

Baráti intelem, "dantésan"

9.

EXHORTATIO AMICALIS

                        „Nel mezzo del cammin…”

Az emberélet útjának felén már
régen túl vagyunk, drága jóbarát:
az alkonyat sötétje már feléd száll,
falhoz vághatod már a fakupát.

Emlékeink sötétlő dzsungelében
el is tévedünk, bizony, néha már,
s lopakodik utánunk észrevétlen
a végzet, mint vérszomjas jaguár.

De rá se ránts! Füttyents az alkonyatnak,
s lábadhoz kúszik majd, mint hű kutya.
Maradjunk meg vidámnak és szabadnak

- s mert nincs több játszma: ne add fel soha!
Ha szívünk nem is, kedvünk még a régi
- és sok lesz még, mit érdemes megélni!


Régi blog: 2008. április 8.
21:26:26