Különbéke

MAGÁNYOS HAJÓS

Elhagyom hát a partokat, a meghitt otthon melegét,
búcsút intek a völgyeknek, ahová soha nem térek vissza már.
Emlékeim batyuját is eldobom, az is csak húzná a vállam,
és lassan lefoszlanak rólam a mindenféle illúziók is.

Hajóra szállok és nekivágok a tengereknek.
Társtalan indulok próbára tenni lelkem.
Nem a szelekben bízom, ők sem barátaim,
nem tudtam szövetséget kötni az elemekkel.

Egykedvűen nézem a felhők vonulását
és amikor a hullámok tornyosulnak, nem remeg a szívem.
Rabságból szabadultam bár,
nem tudok örülni mégsem.

Ha bűnöm van, hát vezekelek érte,
bár azt is tudom, hogy ez mit sem ér.
Gyenge voltam, mert megtagadtam magam
s erőmből már csak a megadásra futotta.

Belenyugodtam a dolgok változtathatatlannak hitt rendjébe,
különbékét kötöttem önmagammal és a világgal.
Képmutatóan hordtam a megalkuvás köpenyét,
mint révedt szerzetes a szőrcsuhát.

Hűtlen voltam fiatalkorom álmaihoz,
kihullattam kezemből a nagyravágyás talizmánját.
A megszokás és a közöny börtöncelláiban
elárultam önmagam, lemondtam vágyaimról.

Sötétedik az ég, a nap már hullni készül.
Szelek kopogtatták meg ablakom.
Halott barátok hangja szólít.
Hallom a hívást, indulok.

Szemem a csillagokra szegezem,
bár fényük változó és némelyik elhomályosult.
Meguntam már, hogy a közönyös sors hányjon-vessen,
meguntam meghajolni, meguntam belenyugodni.

Egyedül maradtam.
Nincs, amit féltsek, nincs, amire vigyázzak.
A láthatáron szigetek integetnek.
Nem is nézek feléjük: csodákban nem bízom már.

Hosszú az út és a sirályok is elmaradnak.


Régi blog: 2008. november 5.
22:18:02

Vihar után

12.

DOPO LA TEMPESTA

A szél elült, a vihar tovaszáguld,
az öböl felett a fény felragyog.
Az égi mező végtelenbe tágult:
elvágtattak a felhőlovasok.

Homály és csönd száll pelyhezve a tájra,
meg-meglebben még egy-egy fuvallat.
Nirvána ez: nincs semmi, ami fájna,
béke simítja meg homlokomat.

Körülülnek az emlékek, mint hajdan
a mesemondót álmos gyermekek.
Ösvény világít már az alkonyatban:

utam immár legendák közt vezet.
Feljön a hold. Már lehet, azt hiszem
„albo lapillo notare diem”.














Régi blog: 2008. október 8.
21:56:33

Labor, labor...

VERSES LEVÉL FEHÉRVÁRRA,
A PINTÉR KÁROLY UTCÁBA, AZ MRI LABORJÁBA

Messze, távol Afrikából,
kabyl földről, Béjaiából
küldöm ezt a levelet;
hogy kijöttem, még nem bánom
- de azért már csak számlálom
a napokat, heteket…

Akad ugyan itt is munka,
de azért a laborunkra
is gondolok keveset
- s jól esne ha hébe-hóba
valakinek kedve volna
megírni a híreket…

Ki az új és ki a régi?
Kire kell most szépen nézni?
Vannak sokan betegek?
Mikor a kávéra vártok,
reggel hétkor – s ha isszátok:
van még, aki emleget?

Vagy talán a távolság, a
hónapok egymásutánja
elfeledtet, betemet?
Tudom: a brigád-kasszában
nincsen annyi, hogy futárra
néhány ezret költsetek,

de azért már azt gondoltam:
olyan rossz tán mégsem voltam,
hogy ne kapjak levelet
- vagy gondoljam: nem érek meg
ennyi idő után nektek
tíz forintnyi bélyeget?

Vannak, hallom, változások.
Kik most nálatok a sztárok?
Fogalmam sincs róla itt!
Nem súgta meg itt a Múzsa,
mért ment Pestre Horváth Zsuzsa
- vajjon már ott is lakik?

A brigád volt vezetője,
szakszerv-könyvem régi őre,
nyugdíjba ment igazán?
Beteg lett a Lázár Évi?
Vagy feltűnt egy remek férfi
s férjhez ment az Éva tán?

S Érckövi, a másik Éva,
kitartóan bírja még a
labort – s disszertációt?
Methodikát változtatott?
Prémiumot mennyit kapott?
Tudja már a csíziót?

Hát a Palcsikám, a drága?
Milyen most a vérnyomása?
Hogy vannak a gyerekek?
Épül-szépül kacsalábon
forgó házuk, kinn, Csákváron?
Hány lesz rajt az emelet?

Bérdy Beát meghívnám, ha
lottón nyerne, Béjaiába,
töltsön itt egy-két hetet,
mert ez a csodák hazája
/Bea néha falramászna!/
- bár érteni nem lehet…

Erzsike mit csinál nyáron?
Azt még talán kitalálom
mi a búja, bánata…
Hallom, elment a Pogácsa
s Videoton a tanyája
- vagy „második otthona”?

Szótlan még a Juhász Klári?
Szakképzett már Fehér Ági?
Írjátok meg szaporán!
Kató néni, kedves, drága!
Mit csinál sok unokája?
Egészséges? Vár-e rám?

És a relatíve újak?
Mindent tudnak? Megtanultak?
Nem bánták meg a cserét?
Valaki talán megírja:
Clement Iza hogyan bírja?
Feje néha fáj-e még?

A Bástyások hogyan élnek?
Még mindig jól összeférnek?
Hullik-e a vakolat?
És a fogadott leányom?
Látszik-e már Melittámon,
hogy nagyleány lett a Pat?

Férjhez ment a Patkó Klári?
Vagy tovább akar még várni?
És Őryné kire vár?
Piller Teri gyerekére
- ki a család szemefénye! –
hogy ragyog a napsugár?

Andrea megkomolyodott?
Ugyan kap-e néha sokkot?
Nem beteg a kisgyerek?
Hát az Őrző Anitára
hol vigyáz most a mamája?
Szopik-e? És eleget?

Popovicsné bejár néha?
Ki a komoly, ki a léha?
Engem minden érdekel!
Ki takarít a Bástyában?
Vannak-e még néha százan?
A gólya hol kelepel?

Épül a Ringo Star Háza?
És a marxista vizsgája
hogy sikerült Szöszinek?
Hogyha fáj a csigolyája,
ha kiújul ischiásza,
a Tündét ki böki meg?

Hányan vannak a GYES-esek?
Akadnak-e helyettesek?
Havi hány az ügyelet?
Úgy-e, nem lett beteg senki?
Tudtok-e még jót nevetni?
Ne késsen a felelet!

Az asztalnál még Katóka?
Hányadik sorszámot rója?
Nem unja még a banánt?
Emelték a fizetéstek?
Csak az árak s nem a bérek
mentek fel toronyiránt?

Írjatok hát! Alig várom
soraitok – tán a nyáron
ideér az üzenet ---
Bevallom: bár itt az arab
táj nagyon szép – de ott maradt
szívem mégis veletek…

Üdvözlöm hát minden kedves
munkatársam /tudom: meglesz
mindegyiktek nélkülem!/
és az egész társaságnak
/külön, akik visszavárnak!/
küldöm az üdvözletem,

várva mindig, egyre várva,
hogy valaki csak rászánja
magát s ír egy levelet
- amitől itt Béjaiában,
meleg lesz a szívem tája
- mert a nyár még nem meleg…

Béjaia, 84/05/04

(A fentiek megírása óta eltelt 24 év. * Ma, véletlenül, sok-sok év után találkoztam újra az egyik versbéli „szereplővel”, aki a családban mindannyiunk szívének nagyon kedves. Jó érzés látni, hogy még mindig, ilyen hosszú idő után is, vannak, akik emlékeznek Rá, akik fátyolos szemmel emlegetik Apát. Aki ismerte, szerette, nem felejti el sosem!Előkerestem hát a fenti levelet, hadd írja néha a jelen ezt a verses blogot.
A versikében sokan név szerint említtetnek, remélem nem haragszanak érte, hogy ezt a személyes hangvételű, viccelődő-csipkelődő, de csupa-szeretet levelet itt közreadom…)

* És azóta még eltelt 14 év... A laboros lányok közül sokam már nyugdíjasok, sajnos van aki már nincs itt közöttünk. A verses levél kicsit visszarepít egy régvolt világba, ahol bár keményen és rengeteget kellett dolgozniuk, de mégiscsak egy jobb, és főként emberibb egészségügyben...)


Régi blog: 2008. május 29.
21:32:41

Igaz mese










VERS FECSKE FRICI FÉSZKÉRŐL
UNOKÁMNAK

Üres szobánk ablakából
amelyik a tengerre lát,
napról-napra egyre hallom
a surrogást, a csivogást.

Az ablakot nem nyitom ki,
az erkélyről odanézek:
napról-napra épül, szépül
- látom jól – a fecskefészek.

Fészket rak hát ablakunkba
egy ficseri-füsti család:
Fecske Frici, Fecske Frida
jól bekvártélyozta magát!

Izgatottan figyeltem, hogy
mikor lesz majd fiúk, lányuk,
kandikál-e a fészekből
kifelé a friss tojásuk.

Készülődtünk a Mamival,
hogy nézzük a fiókákat,
sárgacsőrű kis fecskéket,
gyerekeit a Fridának.

Elképzeltük – ó, de hányszor! –
ahogy surran, röppen Frici,
szúnyogra, légyre vadászva,
és ahogy a sok-sok kicsi

tátogatja, nagyra nyitja
mindig éhes, falánk torkát,
és lenyelik a szúnyogot,
mint Orsi a habostortát.

Bizony, mi így ábrándoztunk,
tavasszal és kora nyáron,
de csalódtunk, mert úgy elszállt
a két fecske, mint az álom.

Ugyanis a minap reggel
megdöbbenve vettem észre:
nincsen már az ablakunkban
Fecske Frici s Frida fészke.

Eső esett aznap éjjel,
fújt a szél is, vert a zápor,
lemosta a fecskefészket
üres szobánk ablakából.

Hanem a két fecskemadár
bizony, nem esett kétségbe:
a harmadik emeleten
épült fel a pár új fészke.

Remélem, hogy ott majd jobban
megrakják az újabb fészket
- mert fejlődik Béjaiában
már a fecske-építészet…


Régi blog: 2008. április 30.
22:48:08

Jel-képek

10

AZ ELSÜLLYEDT HAJÓ

Viharok vertek és láttam a Dél Keresztjét
s álmodni gyilkos éjben hallgatag dokkokat,
hullámok győzhetetlen lovagja voltam nemrég,
büszkébb és nagyszerűbb, mint bármilyen fregatt;

orkán, örvény, kalóz: énnékem egy sem ártott,
monszun gitározott a tat fedélzetén,
nem értek utól tornádók s hurrikánok,
siklottam  arktiszok és trópusok vizén.

De most, mikor a sors e mocskos kikötőbe
bevert s a február nem-sejtett zátonyok
csapdáját tartogatta – csapdába hulltam, dőre

vándora vén vizeknek és most itt rohadok
egy hínáros öböl sekélyes szennyvizében.
Menteni rakományom, immáron nincs reményem.


Régi blog: 2008. április 30.
22:33:26

Aragon

LOUIS ARAGON:

MÁJUSI ÉNEK A MAQUISARDOKRÓL
       (Chant du Mai sur les maquisards)

Hol szálltok májusok ti tündöklő köntösökben
mint vörös lobogók Sokezer arcú marquisard
Suhanj át vérpiros dal mint égre fecske röppen
tavasszal Holt szivük új égő jelre vár

Ó Dunkerque éjszakája Valentin mit kiáltott
Legendás mártírok Péri Timbaud s ti mind
Nevetek fény kigyullad Már oszlik éjszakátok
Hazánknak éjszakája Letarolt kertjeink

Sortűz dörren az éjben Villog a hű reménység
Kiáltás Értetek halok meg ostobák
Ki felejtheti el az anzsevin ég kékjét
a breton partokat rózsát és rezedát

Madarak röpte villan a harcterek felett át
Tankok keréknyomában már tócsát gyűjt az ég
Tüskés sikolyaiddal szegény szívem szegezd át
könnyekkel koszorúzott napfényes frank vidék

Nem feledünk Légy éber A jelszót már tudod jól
És Roland kürtje zeng harsog még Ronceveaux
De béke béke béke zeng millió torokból
Sikolt a vers kiált Ezt dübörgi a szó

Hirdesse hát az ének Zendüljön dal ma róla
szerelmünk hajnala hogy nem reménytelen
Hogy zsendül már a föld és ajkak milliója
mosolyra gyúl ki majd egy piros ünnepen


Régi blog:2008. április 30.
22:16:29

Mese, mese, mátka...











AZ ELVARÁZSOLT ERDŐ

/Jiri Traka: The Enchanted Forest/

Az erdő nappal aluszik,
nyújtózkodnak a lomha fák,
a fenyő sóhajt egy kicsit,
és szendereg a sok virág.

De ha eljön az alkonyat
s az ezüst hold az égre ért
fű, fa és virág felriad
száz kis tündér száll szerteszét,

és hamarosan áll a bál:
táncra perdül a lomha gomba,
villog a szentjánosbogár,
a bozót pici lampionja.

Kezdődik az erdei ünnep:
csilingel a harangvirág,
frakkos cincérek hegedülnek,
dongó riszálja derekát,

ezüst holdfényben, zeneszóra
táncol a mókus meg a medve,
az erdő sok vidám lakója
gondját és búját elfeledve…

Füleiteket hegyezzétek:
erről mondok most mesét néktek.

Kukorikú, kikeriki,
a kakas harsány hangja hí.
Ki jön velem kirándulásra,
kinek van hozzá bátorsága?
A bátrakat sok kaland várja!
Így szól a bátor és merész
pirostarajos hős vitéz,
Kakas Karcsi a kapitány.

Unom az egérpecsenyét
- szól Cicamica kényesen –
világot látni szeretnék,
nem tudom mi a félelem,
indulok én is, miau,
unalmas mindig a falu.
Ott biztos vannak madarak,
madárhús ám a jó falat!

Kecske Kázmér kicsit gyáva,
inába szállt bátorsága,
de azért szól: „Mek-mek-mek,
én is veletek megyek.
Vannak ottan friss füvek,
majd egy kicsit legelek.”

Elindulnak mind a hárman,
egymás után, szép sorjában,
masíroznak nótaszóra
mikor éjfélt üt az óra.
„Kikeriki, miau és mek-mek-mek,
masíroznak a legbátrabb legények,
elindultunk az erdőbe,
odaérünk egy-kettőre,
nincsen messze már a cél,
egy sincs köztünk, aki fél.”

Zúgnak fenn a fák,
megreccsen egy ág,
beborul az ég,
rémes a sötét.

Kuvikk, kuvikk, huhhhuuu
ki rikoltozik itt?
A három nagylegény
megrezzen egy kicsit.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
jaj, mi lehet az ott?
Ott fönn, ott fönn a fán
két zöld fénypont ragyog.
Kuvikk, kuvikk, huhhuuu
miféle szörny az ott?
Kikeriki, miau,
én itt nem maradok.

Kakas Karcsi már vezényelt:
„Szörnyű sötét itt az éjjel,
rajta fiúk, csak utánam,
meneküljünk – de csak bátran!”

Cicamica fúj és nyávog:
„Én hazáig meg sem állok!
Az erdőbe nem megyek,
inkább eszem egeret.”

Szól a kecske:”Mek-mek-mek,
én mindjárt bepisilek…”

Elrohannak, nagyszaporán, amerre a szemük lát,
nem felejtik el soha a rémes bagolyhuhogást.

Valahonnan, nagymessziről dereng egy kis fény,
„Tartsatok csak jó magasra, hadd nézzem meg én!”
Kecske Kázmér fejére ül Cicamica már,
Kakas Karcsi meg a cica füle közé áll.
„Erdei tisztáson kunyhót látok én,
annak ablakából dereng ez a fény.”
„Nosza rajta, menjünk, ott a házikó,
a kemence mellett melegedni jó.”

Kunyhó ablakából
mécsesfény világol,
nézzük sebesen,
mi van odabenn?

Csitt-csett-csatt, pikket adj!
Három rabló kártyázik benn,
három vad.
Csitt-csett-csatt,
csapkodnak,
három rabló keveri a
lapokat.

Kikeriki, miau és mek-mek-mek?
Meneküljünk, ez miféle rém lehet?
Három rabló szörnyű módon megijed.
Ilyesfélét sose láttam én!
Ez lehet a háromfejű rém!
Kikeriki miau és mek-mek-mek!
Meneküljünk, még mielőtt megesznek!

Uccu, ki az ablakon!
Hoppla, át a patakon,
ki merre lát, menekülj hát!

Kecske Kázmér megijedt,
Cicamica leesett,
Kakas Karcsi arra fut,
merre is van az az út?

Egész éjjel menekülnek,
nem pihennek, le sem ülnek,
körbe-körbe, karikába,
amíg bírja hatuk lába.
Lám, ezek a nagy vitézek,
akik semmitől sem félnek?

Oszladozik a sötét,
feldereng már fenn az ég
közel már a pirkadat,
felragyog az arany nap.
Lombok között bújócskázva
siklik át a napsugár,
fenn a fákon dalba kezd a
sok erdei kismadár.
Itt a reggel újra,
sárgarigó fújja
vidám énekét,
meglibben a szellő,
alszik már az erdő,
újra kék az ég.

Kecske, kakas, cicamica
bokor tövén alszanak.
Ébredjetek, hős vitézek!
Hasatokra süt a nap!
Túlfelől a három rabló
hortyog –bizony, fáradtak.

Elindulnak, hazaérnek
s ezzel vége a mesének.

Fületeket hegyeztétek, hallottátok a mesémet,
tanulság is akad benne, ezért jól megjegyezzétek:
akik bátrak, sose félnek, hisz nincsenek sehol rémek,ha semmitől megijedtek,
a kicsik is kinevetnek!

Régi blog: 2008. április 19.
15:36:01

Költői kérdés - Béjaiából











2.

NEM ELÉG?

Meg nem unható színjátékait
a csodálatos hajnaloknak,
amikor Kherrata fölött
az első fények felragyognak;

sejtelmes felhők vonulását,
dzsinneket, káprázatokat,
ezerarcú tenger varázsát,
amely tékozló fiaként fogad;

hullám moraját s annyi emlék
fel-felharsanó kürtszavát;
az utakat, melyeken nemrég
bejártam múltam vadonát,

még egy utolsó Nagy Kalandot
s hitet, hogy élni érdemes
- s ha megszólalnak a harangok,
vallani: szép volt! – bármi lesz:

ezt kínálja vigasztalásul
az idegen táj, más vidék.
Mielőtt még a sors elárul,
felelj hát lélek: nem elég?


Régi blog: - 2008. április 17.
21:09:55

Szerelem, szerelem...

ÉNEK A SÖTÉTBEN

A szerelem tünékeny, szép lidérce
már a hegyeken túlra költözött.
Tán búcsút int, még egyszer visszanézve
és eltűnik a fátylas köd mögött.

Látod, nem maradt más az ifjúságból,
csak ez az emlék, tört dirib-darab,
egy dallam, amely éji órán rád szól
- véle s nélküle sem vagy boldogabb.

Alkonyodik. Ne készülj hosszú útra.
Üzennek érted, hogy ha menni kell.
Látod, a táj is mintha már búcsúzna.
Aki fél a sötétben: énekel.













Régi blog: 2008. április 15.
22:15:43