VÁZLAT-ÉLET
Apám szerette összerendezni a dolgokat, rendet tenni, katalogizálni, áttekinteni, témák köré sorolni: mindent. Módszeresen és átláthatóan, rengetegszer legépelve, szisztematikusan felsorolva dolgozott, lett légyen az komoly tudományos téma, vagy épp a hosszú illetve rövidszárú zoknik csoportosítása szín, vastagság, és egyéb szempontok szerint. Megannyi listát volt képes készíteni írógéppel, indigóval kb. 4 példányban a magnószalagokon lévő zenékről, szerző, előadó, témakör pontos feltüntetésével persze, betűjelekkel, számmal kódolva. Ne is említsem a címlistákat, telefonregisztereket, s külön lajstromba vette a karácsonyi üdvözletek címzettjeit is, valamint csinos és praktikus, mindenre kiterjedő felsorolást gyártott rövidebb-hosszabb utazás esetére, mi is legyen a csomagban. Hangsúlyoznom kell, legépelte, tartalmilag is, formailag is remekül tagoltan kopogott rá mindent az adott esetben épp szükséges méretű papírdarabra.
Kézírásos naplóbejegyzések, felfirkantások, levelek végére
kézzel írt sorok is vannak persze Tőle, nem túl sok, a rettentő mennyiségű
gépelt anyaghoz képest.
Van viszont valami különös vázlat-töredék, inkább
vázlat-váz, előkészületféle egy precíz, végleges és átgondolt összefoglalóhoz,
talán életút leíráshoz. Kézzel írta, halványabb és sötétebb sárga röntgenfilmes
papírra (aki ismeri, tudja milyen árnyalatú sárgát értek ez alatt). Vannak
egész nagy lapok is, meg kisebbek, négyzet alakúak, félbetépettek, vékonyka csíkocskák
is a papírok között. Néhányra csupán cím került, párra odavetett „schlagwortok”, de
akad viszonylag hosszabb, részletesebb felirat is.
Úgy sejtem, 85 elején készülhetett mindez, s már nem maradt
ideje arra, hogy legépelhesse a végleges verziót. A végleges vázlatot az
életéről. Olyan kár. Arra készült vajon, hogy szépen sorban, pontokba sorolva,
az egyes témákat kibontva megír majd mindent?
Hiába csak dirib-darab, hiába vázlat csupán, Hozzá tartozik ez is, lemásolom afféle életrajz-kiegészítőnek:
1. A GYERMEKKOR KINCSESHÁZA
2. AZ ELSŐ ISKOLA
Angyal Rózsika, Jézus jegyese
Atlétika és az első díj
Székely tanító úr
Pataki tanár úr
Lányok közé ültetve
Egy év a sarokban
Németül is tanulunk
A nádpálca két vége
Kővel bélelt hógolyók
Verekedések a Templomtéren
Murgyán kutyája, farkán a zászló
Talpára esik-e a macska?
Felmászunk a harangokhoz
Vak Béla vára
Vezet-e alagút a Zengőre?
Ministrálok
Pilincka-játék
3. GYERMEKKORI BARÁTOK, JÁTÉKOK
4. A JEZSUITÁK NEVELÉSE
Castra Punica
Castra Romana
Pinzger történetei
Hauer a royalista
Lemmer, a filozófia és a
varázsvessző
Szomszédom: Serényi
Ábrahám pofonja Zichynek
5. GIMNÁZIUMI ÉVEK
Márévári kincskeresők
Az erdők szerelmese: a PEON
6. HÁBORÚS EMLÉKEK
7. KAMASZKOR: BARÁTOK ÉS SZERELMEK
8. FRONTÁTVONULÁS, FELSZABADULÁS
9. EGYETEMI ÉVEK
10. KÖNYVEK ÉS IRODALOM
ÉDESAPÁM ÉDESANYÁM
NAGYAPÁM
Bank és Takarékpénztár
Gyomorrák
Aranypor és pofon
Szótlanságok és kötél a gerendán
NAGYMAMA
A Hoyck Saga
Kapellmeister Ruppert
A gyárvárosi varrónő
Operett és színi pálya
A daliás tűzoltó
Szőlő, munka, szegénység
Szergi és Vacatkó (báró Eötvös)
AZ ERDŐ SZERELMESE
A KUTYÁK
Le lycéen:
A Gombfootball Kupa és Piola csapata
Friends
Varjúvadászat Lendvaiéknál
A PIV tündöklés: Helig, a rivális,
Hepi sír, 4:0
A kadétok
Szekrény
Corner-taktika
Forró Pubi
Kovács Pruntyi, Mulzi
Lendvai Pityu, Hütsch Sanyi,
Steindl Pimpi, Szabó, Völgyi Lala
Politics
Poetry
A száműzött
A rigók
Father
Az első vadászat: szalonkázás
Tud apád vadászni
Öreg cigány nótát felejt
A molnai csárdás
Első rókám
Isten, Haza, Király
Loves
E,Edit, Kató, Eta, Klári, R.Edit
Jutka, Márti
Varia
Chiens
Block hazahozza a levéltárcát
A kis magyar vizsla a lépcső előtt
Hetényi kutyák: Floki, Lady, Radar
Csuti és Dasa, koncert-duett
Macskák, body-check, körhinta, sündisznó
Dasa ugatni tanul
Youpi, drága Youpi, Monsieur le chien
Lendvaiék kertjébe leszálltak a hollók
Vitorláshajók a duzzasztónál
Kertöntözés
A footballpálya körtefái
Kaleidoszkóp.
Gyermekkori emlék: ma is kísértő s megkísértő.
Mágikus ablak, színek, fények és alakzatok megszámlálhatatlan, újra meg újra
elbűvölő változatai. Varázstükör. Fordítasz egyet s felragyog a kép. Örök
szimmetriájában jelképeket láthatsz, a geometrikus torzókat fantáziád egészíti
ki műalkotássá…
A valóság: néhány színes
papírdarab, sztaniolhulladék – nemesfémek talmi pótléka és utánzata – és a ravasz
egyszerűséggel elhelyezett tükrök.
A kaleidoszkóp a reflexió mágiája.
A mindennapok varázslata, hétköznapjaink hulladékaiból szerkesztett költészet.
Emlékeink: hétköznapjaink
hulladékai. Az emlékezés: a fénytörés játéka, jelen és múlt prizmáin, tükrein.
Béjaiában írom mindezt, 85 márciusában,
szokatlanul kemény és hideg tél után, borús, esőt ígérő ég alatt.
Ólmosan-álmosan színtelen a tenger, a túlsó partot köd és felhők takarják, a
Babor hegyek első vonulatai sötétlenek csak felém. Tichy irányában elmosódó,
fehér foltként sejlik a Hammadites. A februári koratavasz után
végeláthatatlannak tűnő esők köszöntöttek ránk márciusban, lélek és emlékezés
fázósan gubbaszt a kietlen hidegben. Haza készülünk, első szabadságunkra
kijövetelünk óta.
S haza készülök én is.
Földi dolgaim rendezném még –
meg-megrázva az emlékek kaleidoszkópját.)
*
Válás és búcsúzás
Az emlékezésnek különleges
forgatónyomatéka, centrifugális ereje van. Vajon miféle súly szerint
szelektálja emlékeinket?
Most, hogy akaratlanul is valami
időrendi szerkesztésre törekedve – fel akarom idézni első gyermekkori
emlékeimet, meglepően és váratlanul bukkan fel egy fél évszázaddal ezelőtti
emlék.
Pécsvárad, Vár utca 1. Anyám és Apám. Karcsúak, fiatalok. Anyám zokog, apám arca megviselt. Búcsúznak. Válnak. Anyám holmiját lovaskocsira rakják. Apámmal kísérem ki a kocsi mögött ballagó-síró szép fiatal nőt a falu határa felé. A szőlőnkbe vezető dűlőút táján a lovak valamitől megbokrosodnak. Ijedten kiáltom: „Édesanyám! Siessen, mert elmegy a kocsi és itthagyja!” Négy vagy öt éves lehettem. Nem értettem, miért zokog fel szavaimra a két felnőtt: szüleim.
Első játékok
Apám, az állástalan, valahol a számomra akkor még nagyon rejtelmesnek tűnő világban kóborolt, munkát keresve. Nagyszüleim neveltek. Nagymama, a munka megszállottja, gyakran kivitt magával a szőlőbe. Ő kapált, kacsolt – engem leültetett a bakhátak egyikére a sor végén, a szőlőtőke árnyékában. Elfértem néhány tenyérnyi hűsön. Unatkoztam. Nagymama mutatta az első játékot, amelyre emlékszem: az Y-alakú, kunkorodó kacsok voltak a kis ökrök – ezekkel vonulhattam a frissen kapált bakhát domboldalain. Próbáltam elszórakozni ezzel a primitív fantáziára épülő gyermekjátékkal – nem ment. Untam. Vigasztalanul unatkoztam. Azt hiszem innen datálódik a szőlőművelés iránt érzett személyes ellenszenvem.
A padlás gyermekkoromban a rejtelmek világát, a titkok országát jelentette számomra. Ha csak lehetett, felszöktem „kutatni”. Így fedeztem fel egyszer a tető és a gerendák porlepte zugában apám egyik játékgyűjteményét: fából faragott, miniatűr falusi háztartás bútorait, eszközeit. Különösen a hosszú kocsi nyerte meg tetszésemet, amelyet fából faragott kis hordókkal lehetett megrakni. Valamelyik kádár ős faraghatta a század elején. Hová is tűnhettek el a kis szekrények, asztalok, hordók, kocsik, sajtárok? Mire értékük felderengett számomra, már nem volt, aki emlékezzen rájuk…
******
Ennyi, csupán ennyi maradt, ez a félbehagyott, vázlat, egyetlen betűvel sem több ez
a néhány, kisebb, nagyobb sárga papírlapokra írt kaleidoszkóp-váz. 85. tavaszán Apa beteg lett, májusban elment örökre, s már nem volt kitől rákérdezni az emlékeire. Kár. Olyan
kár… Hiány, ez is.
„Emlékeire te emlékezel,
egyszerre közelít feléd hatévesen,
megöregedve,
amott az érettségiről jön…”
Így kezdtem ezt a blogot. De hiába,
nem tudok mindenre emlékezni Apa helyett.
Régi blog: -2010. március 26.
22:54:11
