NOVEMBERI RÓZSÁK
Bár elmondhatnák még neked a rózsák,
mi voltál nekem, mi az életem!
Nekem kevés az örökkévalóság
és kevés nekem minden szerelem.
Tebenned bíztam eleitől fogva,
ne hagyj csalódni, tartsd meg a hitem
- s ha majd a sors szívem marokra fogja,
légy menedékem, légy a Szerelem.
1984. november 14.
Régi blog: 2007. november 14.
21:09:38
KÖSZÖNTŐ
Születésnapodkor
gyarló vers helyett,
párom s jóbarátom
így köszöntelek:
egész életem bár
lenne költemény
hogy szerelmemet
elmondhassam én
s ahogy rímre rím és
napra nap felel,
mindent megköszönve
úgy daloljam el
hogy nyílik szívemben
még a szeretet
- fogadd ezt ma tőlem
virág s vers helyett
Régi blog: 2007. november 14.
21:08:35
BÚCSÚ AZ ITTMARADÓKTÓL
Búcsúzom fáktól, fénytől, fellegektől,
búcsút mondok madárnak és virágnak.
Én hamarosan a mennybe megyek föl,
hanyagul félrecsapva glóriámat
s játszom tovább: elíziumi rétek
pitypangját fújva, mint a gyermekek
várnak rám illatos estebédek,
melyekhez habos sört vedelek;
Göncölszekéren járok majd s nem Fordon,
és a Tejúton száguldok tovább,
csak nevetek a sok sznobon és lordon
s nem játszom tovább már az ostobát.
Bizony, elmegyek, túl a hét határon,
ahová nem követhet senki se,
ahol már vár rám sok régi barátom,
jó Francois, tőr és rím mestere,
s egy szőlőfürtös csapszék mélyén ülve,
borostás arcú, pityókos clochard,
valami trágár dallamot fütyülve,
borok tudósa, a vén Jean Cotard.
Úgy élek majd mint költők és királyok,
hálóruhámhoz is jár majd babér,
mindig mesélek, sokat hahotázok
és legendám a Szíriuszig ér.
Nektek pedig, akik itt lenn maradtok,
és akiket –valljam be? – szeretek,
néha-néha majd, őszi alkonyatkor,
az Alkonycsillag fényén üzenek.
Hogy emlékeztek még rám vagy az emlék
már elfakult mint régi metszetek:
nem érdekel – hisz ha köztetek lennék
sem tudhatnátok igaz nevemet
s nem láthatnátok csillagos glóriámat,
mit oly hetykén s hanyagul viselek
- mert búcsút mondtam minden fénysugárnak
s játékos lettem, mint a gyermekek…
1977
Régi blog: 2007. november 12.
22:59:53
NOVEMBER PRÁGÁBAN
A Vencel-téren, háromnegyed hétkor,
reggel, az ólmos őszi ég alatt,
amikor mint a kaptárból a méhek,
a koránkelők
kirajzanak,
mikor felvonul már a szemhatáron
és fényjeleket ad a pirkadat,
s emlékeink sikátorán az árnyak
támolyogva egymásba botlanak,
nekilódul a szél is, utolér és
végigborzongat, mint egy üzenet,
készülődik, mint a költöző kócsag
és szárnyára kap a képzelet,
keresem, aki megvédhetne még tán,
Rabbi ben Lőwöt és a Gólemet,
s kudarcaim listáját mérlegelve
meghúzhatnám a végegyenleget
- hirtelen mint a villám vág belém a
felismerés, hogy bárhová megyek,
emlékszobrodhoz érek mindig vissza
- és nincsen már, ahová rejtselek…
Prága, 1981. november 12.
Régi blog: 2007. november 12.
22:32:59
SZONETTEK ÁTREPÜLVE EURÓPA FELETT
Ím, kiröpített sorsom katapultja,
megtörtént hát a már-nem-várt csoda:
mind messzebb már az otthon, a haza,
és repülünk, a tengeren túlra…
Alattunk lenn, méretlen messze, mélyen,
soktornyú, büszke városok sora
- arcuk nem látom meg talán soha
és nem taposom egynek kövét sem.
Sorsom-példázó-ívű átkelés,
rejtve maradó, sejtett örömök,
elmaradt bánat, akart tévedés,
magam-emelte, makacs börtönök:
ég veletek. Búcsúzni int az óra.
Isten veled, nagy hazám, Európa!
Isten veled, nem-ismert Európa,
te kedves, aki nem voltál enyém
- pedig de nagyon szerettelek én,
s hogy kívántalak, gyermekkorom óta!
Csapodár lány, mindenki szeretője,
takargattad szépséges arcodat,
nékem nem adtad sohasem magad
- és most már késő: indulok az őszbe.
Annyi elvesztett, tartalmatlan óra,
annyi bolond, szertelen szerelem,
kifakult selymek, álmok lobogója,
néhány igen – és mennyi-mennyi nem…
Kínáld hát ajkad első- s búcsúcsókra,
végigsimítva ősz fejemen.
Bpest-Párizs, 1966.nov.11.*
*
1966 egy ködös novemberi reggelén indult a családunk - Párizson keresztül - Algírba. Kooperáns orvosként Apám Constantine-ban, a kórház laboratóriumában dolgozott több mint 3 és fél évig.
Régi blog: 2007. november 11.
17:19:23
Itt boldog voltam néhány napon át,
hallgattam csak a hullám moraját,
néztem a tenger színjátékait
és vallattam a vizek titkait.
Hétköznapok hajótöröttjeként
szelet kortyoltam és ittam a fényt.
Kagylóba zárt a tenger és az ég.
Régi blog: 2007. november 6.
23:39:08
16
ÁLMOT ADJ…
Fogadj be könnyű glóriádba,
ott még akad tán kis meleg,
hadd bújjak hozzád félve, fázva,
mint anyjához a kisgyerek.
Hogy a szennyet, mocskot ne lássa:
fogd be, fogd le a szememet
- s álmot adj, lelkem drága társa,
amiben még hinni lehet…
Régi blog: 2007. november 6.
23:14:02
11
BOUGIE
Lépten-nyomon szimbólumokba botlok,
jelképek közt vezet az életem.
Úgy rendeződnek köröttem a dolgok,
hogy mindnek m á
s értelme is legyen.
Nézd ezt a várost: hajdan, fénykorában,
itt szellem és költészet ragyogott
és most nem lehet - sajnos!- hogy ne lássam:
mindent elönt a bűz és a mocsok.
Régen, mikor századok krónikása
cellájában az írásra hajolt,
beragyogta őt a fény glóriája:
viaszgyertya, bougie, világított.
- Ha majd elér éveim éjszakája,
nekem Bougie világítani fog?
1984.február 22.
Régi blog: 2007. november 1.
22:13:07
NOVEMBERI REGGEL
Dideregve ballagok át a téren,
novemberi reggel, hajnali sötétben.
Hírnökei a közelítő télnek,
cudar szelek üldöznek, utolérnek.
Az égen, mint egy bibliai átok,
hollók felhője kavarogva károg.
Menetelek gonosz napok elébe
s nem véd meg már az álmodozók vértje.
Verseimmel hiába hadakoztam:
kardom kicsorbult, zászlóim a porban.
Megvert seregem indul bujdosásba.
Én hol találnék második hazára?
Harangszó kondul, mint egy temetésen,
és amit hirdet, hallom már, megértem
és beszivárog sejtjeim közébe
novemberek vigasztalan sötétje.
Régi blog: 2007. november 1.
21:48:07
Pierre Delanoe
ÉS MOST…
És most mi lesz, most mit tehetnék,
mire jó még az életem?
Hogy elmentél, minden csak emlék
és minden arc oly idegen.
Az éjszakák miért, kiért,
s a reggel is, mely visszatér…
A szív még ver, kiért, miért,
nagyon ver még, nagyon…
És most mi lesz, most mit tehetnék?
Semmibe siklik az életem.
Nekem hagytad a nagyvilágot,
de nélküled kicsiny nekem.
Barátaim, ti értsetek meg,
hisz tudjátok, ki mit tehet,
még Párizs is magába roskad,
az utcazaj itt eltemet.
És most mi lesz, most mit tehetnék,
hogy ne sírjak, hát nevetek,
átvirrasztom az éjszakákat,
átkozva százszor nevedet.
Egy este majd, tükrömbe nézve,
szemem ott lenn az útra lát,
nem lesz virág és könny se hullik,
könnytelen lesz a búcsúzás.
Most már bizony nincs is mit tennem,
most már bizony nincs semmim sem…
https://www.youtube.com/watch?v=GGwqk9OXOMM
Régi blog: 2007. október 31.
00:00:19
PÁRIZS SZERELMESEI
Versek, versek, versek, fordítások, rengeteg levél, újságban s egyebütt megjelent vagy csak a fióknak írt-szánt cikkek, többládányi teleírt papír.
Olyan hagyaték ez, ami féltett kincs, még
temérdek bejegyzésre lesz elegendő. De nem mindig könnyű választani, mi
következzen.
Az őszi, talán néha túlságosan is
borús-borongós hangulatú rímes sorok után jöjjön valami egészen más. Mert Faller Jancsi, az én drága grafomán Apám, nemcsak verseket fabrikált! Félretéve
a rímeket, sokszor csupán a maga kedvére, leült az írógépe elé s írt, írt, írt.
Rengeteg levelet. No meg egyebeket. Hol
tudományos cikket, hol magnószalagjairól, felvételeiről katalógust, vagy
"szösszenetet" egy korcsolyagáláról (circa 10 oldalban 😊), filmről, zenéről, ki
tudja felsorolni, mi minden egyébről még. A következő, valószínűleg a hetvenes
években íródott szöveg egy zenés kis műsorhoz készült, amit talán épp
munkatársainak állított össze. Vagy csak úgy, kedvtelésből? Nincs már, ki ennek
megmondhatója…
Ma, amikor néhány klikkeléssel, pillanatok
alatt jutunk információk tömkelegéhez, érdemes elgondolkodni, vajon honnan, s
hogyan is illesztette össze mindezt?
Zene, az mindig volt, csak feltette a
megfelelő lemezt…
Párizs szerelmeseiről
szól mai
összeállításunk, a huszadik század modern trubadúrjairól, a világ fővárosának
költőiről, zeneszerzőiről, énekeseiről. Róluk szól ez a műsor, és ők szólnak
hozzánk. Francia sanzonokat hallanak.
A sanzon, a francia sanzon különös és
különleges műalkotás. Dallam, szöveg és előadás utánozhatatlan egysége.
Vallomás és üzenet. Pillanatkép egy emberi sorsról, emberi sorsokról, ha úgy
tetszik: AZ emberi sorsról. Lírai helyzettanulmány. Színes kaleidoszkópja
felvillantja az élet tarkaságát, örömöket és bánatokat, elragadtatásokat és a
bukás tragikumát, a magány bánatát, az egyedüllét vigasztalanságát, a
kiszolgáltatottság keserűségét, a tavaszok fényeit, a hulló őszi levelek
letargiáját, a Szajna mormolását, uszályok ködkürtjeinek búgását, nyarak
lángoló fáklyáit – az élet szépségeinek, a szerelemnek mindig új és soha meg
nem unható varázslatként ható csodálatos tűzijátékát.
A sanzon szövegírója, a költő, saját bánatát
és örömeit fogalmazza versbe, az énekes saját sorsát vallja meg és panaszolja.
A sanzon egyes szám első személyű műfaj. Egyszeri és mégis általános érvényű:
nemcsak nekünk és hozzánk, de rólunk is szól.
A sanzonokban mindegyikünk megtalálhatja
gyermekkorát, kihamvadt szerelemeinek hajdani lobogását, régen elfelejtett
bánatát: sorsunkat, életünket.
A sanzon, mint Piaf egyik dalában énekli,
olyan dallam, amely ujjával mindegyikünkre rámutat.
Igen: ha sanzonról, a francia sanzonról
szólunk, szinte lehetetlen, hogy ne a legnagyobbal, a felejthetetlennel, az
utánozhatatlannal kezdjük a felsorolást: Edith Piaffal.
Neve elválaszthatatlan a műfajtól és a sanzon
történetétől. Hajszolt és tragikus életét regények, színdarabok idézik.
Edith Piaf zseniális – írja róla Jean Cocteau.
„Zseniális és utánozhatatlan. Végsőkig tudja
fokozni azokat az erőket, amelyek a szépséget létrehozzák. Nem volt és nem is
lesz soha másik Edith Piaf. Csillagként ég el Franciaország magányos
éjszakáinak egén. Őrá tekintenek az összesimuló párok, akik még tudnak
szeretni, szenvedni és meghalni. Ez a szürke kis veréb túllép dalain, a zenén és
a szavakon, túllép rajtunk. Az utca lelke hatol be énekével a város minden
szobájába. Már nem Edith Piaf dalol: a szél fúj, az eső esik, a holdfény teríti
szét abroszát. Edith Piaf dala: kinyilatkoztatás. „
Első számként a „MYLORD”-ot hallják.
Világsláger volt, ma is az. Szövegét Marguerite Monnot, zenéjét Georges
Moustaki szerezte. Az a Moustaki, aki maga is kiváló énekes, előadó, szövegíró
és zeneszerző, Brassens, Yves Montand, Dalida számos dalának komponistája, a
Golden Gate Quartett egyik társszerzője. Gitárosként kísérte Edith Piafot
1959-ben, amerikai turnéján. Ezen a hangversenykörúton hallhatta először a
világ, a new-yorki közönség a dalt.
https://www.youtube.com/watch?v=vwe3CzWZ4Bg
A kikötői sikátorok jószívű örömlányának kissé
szentimentális, de tagadhatatlanul megható és művészi dala után idézzünk fel
egy képet a még kegyetlenebb valóság képsoraiból, az életből, Edith Piaf
életéből:
1949. október 28-án Edith Piaf New Yorkban lép
fel. A műsor szünetében, öltözőjében kapja a hírt: szerelme, Marcel Cerdan, a
boxoló, aki repülőgépen utazott utána az Államokba, az Azori szigetek felett
lezuhant. Piaf összeroppan. Először hisztériásan, majd hangtalanul zokog. És
tizenöt perc múlva újra művész: kipúderezi arcát és kilép a közönség elé. És
énekel. Imádkozik. Istent kéri, vonja vissza a visszavonhatatlant. Hadd
élhessen még, akit szeret, egy napig, két napig, nyolc napig, csak egy kis
ideig legalább…
Hallgassák meg ezt az imádságot: MON DIEU
https://www.youtube.com/watch?v=RgvEV9B-IEw
Balesetek sorozata, műtétek, alkohol,
kábítószer, kórházból-kórházba tántorgó utak, elvonókúrák, szerelemek és újabb
szerelemek – és sikerek, újabb és egyre nagyobb sikerek, világsiker: ez Edith
Piaf életének utolsó tíz éve.
1963. október 14-én negyvenezer zokogó
gyászoló kíséri utolsó útjára, a Père-Lachaise temetőbe a párizsi külvárosok
hajdani szürke kis verebét, aki a francia sanzon halhatatlan csalogánya lett.
Azzal a dallal búcsúzzunk tőle, amelyet pontosan három évvel halála napja előtt énekelt először, 1960. október 14-én Reimsben.Georges Dumont szerzeménye a „Non, je ne regrette rien”, a „Nem bánok semmit sem” Piaf életének mottójává vált. Bár mi is elmondhatnánk életünk végén….
https://www.youtube.com/watch?v=JKPvx38D4GM
Piaf nemcsak nagyszerű énekes, de
fáradhatatlan és sikeres felfedező is. Első felfedezettjét mindannyian
ismerjük. Kiváló előadó és énekes, de felejthetetlen filmek rokonszenves hőse
is. Láthattuk „A félelem béré”-ben, a „Vivre pour vivre”-ben és még sok
nagyszerű filmben. Azt a dalt hallják, -LA VIE EN ROSE- amelynek zenéjét is,
szövegét is mestere és felfedezője, Edith Piaf szerezte – és amelyet Yves
Montand oly sokszor és utánozhatatlan költőiséggel adott elő.
https://www.youtube.com/watch?v=14cZyY_7qlI
Yves Montand második daláról -C’EST SI BON
…-illetlenség volna bővebben és részletesebben szólni. Olyasmiről énekel, ami
nemcsak szerinte nagyon jó: a szerelemről. Az egymás karjába bújó szeretők
semmitmondó, de mégis olyan kedves szavairól, a simogatásokról és az
elragadtatásról:Közismert világsláger Yves Montand harmadik dala is:LES
FEUILLES MORTES Elnyűhetetlen, igazi „evergreen”, örökzöld melódia. Szerzője
világhírű hazánkfia, Joseph Kozma, aki nemcsak sikeres sanzonokat írt, de
számos film kísérőzenéjét is komponálta. A dal szövegírója Jacques Prévert,
igazi párizsi bohém, tehetséges költő. A franciák sokévszázados szimpátiáját az
aláfestő-zene dallamsorában elbújtatott Poljuska-téma idézi fel.
Piaf második felfedezettje is sokoldalú
tehetség: énekes, zongorista, szövegíró, filmszínész. A szegény örmény
menekültek, az Aznaurian-család ma már milliomos és világszerte ismert és közkedvelt
fia, Charles Aznavour első dalában - PLUS HEUREUX QUE MOI- a külvárosról
énekel, amelyben felnőtt; az utcákról, ahol ugyancsak használnia kellett az
ökleit, hogy megvédje esendő kis létét a verekedések, az övön aluli ütések és
az élet megszokott csapásai ellen. Ezekről a kezekről énekel, amelyeket a
szerelem simogatóan szelíddé humanizált; és természetesen az örök témáról, a
szerelemről, amely jó, megértő és boldog emberré változtatta a hajdani cinikus
kültelki vagányt.
A másik Aznavour-dal is méltó műsorunk
címéhez. TOUS LES VISAGES DE L’AMOURA változatosság kedvéért ez most a
szerelemről szól, a sanzonok, poéták, zeneszerzők és sanzonénekesek
elcsépelhetetlen és örök-új témájáról. A szerelemről és a szerelmesről, aki
angyallá vagy démonná változtathatja társát, megmutatva neki a szerelem minden
arcát
A sanzon nagy császára után – ahogy Aznavourt,
talán Napóleonra emlékeztető alacsony termete miatt nevezik – Piaf egy harmadik
felfedezettjét hallhatjuk, Francois Sillyt. Az újságok nem fukarkodnak a
felsőfokú jelzőkkel, róla szólva. „ A legdinamikusabb férfi”. „ A százezer
voltos ember”. A touloni fiatalembert, aki hazánkban is nagy sikerrel
vendégszerepelt, Önök is jól ismerik művésznevén.A már említett orosz-szimpátia
világhírű kifejezése az a dal, amelyet Gilbert Bécaud előadásában hallanak és
amelynek szövegét is, zenéjét is az előadó szerezte: NATHALIE
https://www.youtube.com/watch?v=TilQ8BIHisw
Bécaud másik dala a költőkről szól. QUAND IL
EST MORT LE POÉTE. A költők nem csak a sanzonok szövegírói, hanem sokszor
ihletői is. A költők a játékosság, a bohémul vidám, nyomorúságában is napfényes
élet szimbólumai, Párizs művésznegyedeinek jelképei, a szerelem örök
trubadúrjai. És amikor a költő meghal – énekli Bécaud – elsiratják barátai, sír
az egész világ – s a mezőn, ahol eltemetik, sírja felett égszínkék szemek,
búzavirágok nyílnak…
https://www.youtube.com/watch?v=c8BnPp-mPgQ
És van itt még egy Bécaud-dal. ET
MAINTENANT…Nemcsak világhírű sanzon, világsláger: több annal. A magárahagyott
ember kétségbeesett és tehetetlen segélykiáltása, a kietlen és értelmetlenné
vált élet, a keserű magány dala. A dobok a monoton, szívdobogást idéző hangja
után, az egyhangú kopogás temetést idéző hangjai mögül kúszik elő, csuklik fel
a rekedtes énekhang. Sorsát vallatja, sorsát kérdezi – és tudja: nincsen
felelet. Mit is tehet az ember, ha minden elveszett?Hallgassák meg először
Pierre Delanoe dalszövegét magyar fordításban, zene nélkül – és halllgassák meg
a zeneszerző, Gilbert Bécaud előadásában is…
Műsorunk végére értünk. Búcsúzzunk hát el
Párizstól, a fény és a forradalom, a művészet és a szerelem örök városától, a
világ fővárosától, a sanzonok és komponisták doyenjének, Charles Trenetnek a
dalával, amelyet Yves Montand ad el: L’ÂME DES POÉTES .Arról énekel, hogy a
sanzon örökké él, mint a szerelem. A költő már rég meghalt, de az utca népe
dúdolja még dalát. Nevére nem emlékezik már talán senki; nem tartják már
számon, kiért dobogott, kiért szenvedett a szíve. Versének szavait elfelejtik,
megváltoztatják, de a dalban tovább él. A költők meghalnak, de a költészet és a
dal örök.
Régi blog: 2007. október 30.
22:50:27 és 23:41:52
AVE ATQUE VALE
Az öböl fölé kupolát feszítve
a mediterrán ég tüze vakít
Sirályok röpte
Szárnyalásuk íve
Titkosírás A
múltat vallatod
Kendőt lenget az ősz a szemhatáron
Vágtatnak fenn a felhőlovasok
A tavasz elmúlt
Vissza sose várom
A hegytetőn az alkonyat lobog
Emlékeinkbe balzsamozva állnak
halott szeretők sápadt arcai
Korallzátonyán a rideg magánynak
miről is tud a vers még vallani
Hullám dördül a partra
Hömpölyögve
árad felénk a fény a víz színén
Isten veled Ég
áldjon mindörökre
Ki tudja hányszor vettem búcsút én
Régi blog: 2007. október 29.
22:34:01
NOFRETÉTE-SZONETT
Halott szerelmem, kicsi Nofretéte,
versem úgy rejt, mint márvány-szarkofág.
Sírod felett az emlék szép lidérce
pislákol bár, de még lobog tovább.
Lassan őröl az idők kriptamélye
és szélbe szórja csontjaid porát
s meghalok: lesz-e ki felidézze
fejed köré sosem-volt glóriád?
Piramist raknak fölébed az évek,
körötted száraz homoksivatag.
Prédája lettél, lásd, a feledésnek
és szerelmedből semmi sem marad.
Sorsom fonalát nincs ki kibogozza:
rejtegetlek versembe balzsamozva.
Régi blog: 2007. október 29.
2007 22:22:54
AZ ÜLDÖZÖTT
Száguld az idő, vágtat napra nap:
a könnyű éve eliramlanak.
Rokkan a test, meg-megremeg a kéz,
szemem fátyolos távolokba néz.
Véres-vörös, homályló ködön át
már alig látom, hogy szép a világ:
a tavaszt, mely mint víg kölyökkutyák,
szelesen rohan hegyen-völgyön át;
a lángtüdejű, barbár nyarakat,
melyekből ma már csak emlék maradt;
a búcsút-intő, szelídfényű őszt,
kamaszkoromtól kedves ismerőst,
ki vár rám az út fordulóinál
s úgy kísér, mint a gyermekkori táj.
Hát így öregszem. Hajam már fehér.
Üldözőbe vett, lassan utolér,
régóta keres és most rámtalál,
letartóztat, foglyul ejt a halál.
Régi blog: 2007. október 28.
22:03:08
ŐSZI ALTATÓ
Ringassanak el tücsökszavú esték,
dajkálgasson a hűvös hegyi szél.
Fejed alatt felleg legyen a párna
és zsongjon dalt a surrogó levél.
A csillagos égbolttal takarózzál,
szilárdan tartson hátán ez a föld
és álmaidban szállj a végtelenbe,
mint bátor utas, aki égbe tör.
Tanuld a tájak titkos ékírását,
a sosem-nyugvó vizek moraját,
értsd meg a méhek csöndes zümmögését
s a kóbor éji szelek panaszát.
Aludj és álmodj. Előtted az élet,
a Te utad a hajnalba vezet –
de félig-ébren, búcsúzóul, arcom
simogassa meg hűs gyerek-kezed.
Régi blog: 2007. október 28.
21:51:55
NEGYVEN FELÉ
Negyven felé már egyre bölcsebb
az ember, nem sokat beszél.
Bólint fejével, hümmög néha
és tudja: mindez mit sem ér.
Nézem, ahogy az ősz aranyló
méze csorran az utakon.
A fecskék is már gyülekeznek,
csivitelésük hallgatom.
Ez az ősz csupa készülődés.
Lombjukkal búcsút intenek
az esti szélben jajgató fák
s hideg hold kél a hegy megett.
Indulnék én is. Nyugtalan lett
szívem, mint költöző madár.
Meg-megrebben, szárnyát próbálja:
valami égi jelre vár.
Régi blog: 2007.október 28.
21:44:14
